Hirdetés

A német startup beszkenneli az arcunkat és rányomtatja a szemüvegünket

A szemüvegkeret kiválasztása mindenki számára, még a divatőrülteknek is egy hosszadalmas filyamat – de most gyorssá és kényelmessé válik, mert az innovatív technológiáknak hála testre szabott keretet kaphaunk. A német You Mawo startupnak köszönhetően ez már a valóság, a négy barát által alapított cég ugyanis a 3D nyomtatással készülő szemüvegkeretek gyártását emelte új szintre. 

A folyamat nem is lehetne kényelmesebb: az optikus beszkenneli az arcunkat egy tablettel, majd saját virtuális másunk segítségével próbálhatjuk fel a különböző modelleket. Ezután jön a legfontosabb pont, mely során a szakember személyre szabja a keretet, hogy az tökéletesen illeszkedjen fejformánkhoz. Szinte minden paraméter módosítható a szélességtől kezdve az orrtámasz vastagságán át a szárak dőlésszögéig. Természetesen a keret színét is kiválaszthatjuk, és még gravírozást is kérhetünk rá. A nagyjából tizenöt perces folyamat végén az adatokat tartalmazó fájl már küldhető is a 3D nyomtatóra, majd 3-6 hét után kézhez kapjuk egyedi szemüvegkeretünket.

A testreszabhatóság terén nyújtott lehetőségek mellett az additív technológiával gyártott szemüvegek a környezet számára is kisebb megterhelést jelentenek. „Egy hagyományos szemüvegnek, amelyet általában Délkelet-Ázsiában készítenek, a szállítás miatt magas a CO2-lábnyoma” – mutat rá Daniel Szabo, a You Mawo társalapítója. Egy nemrégiben készült elemzés szerint, a hagyományos gyártási folyamatokhoz képest a szemüvegkeretek nyomtatása 58 százalékkal kisebb karbonlábnyomot eredményez. Az egyedi, fenntartható szemüvegkeretekkel a You Mawo alapítói a 140 milliárd eurós globális szemüvegpiac egy darabját szeretnék megszerezni.

Egy fontos kihívással azonban még meg kellett küzdeniük, mielőtt a vállalat elindulhatott volna ezen a pályán: a növekvő piaci igények kielégítése érdekében nagyobb nyomtatási kapacitásra volt szükségük. Ennek megoldásában a Siemens nyújtott pénzügyi és technológiai segítséget.

Utóbbinál a gyártás intelligens megtervezésében és digitalizációjában adott támogatást a startupnak a Siemens. Ennek során a vállalat elkészítette a gyártóüzem digitális mását, amelyen könnyebben azonosíthatók a szűk keresztmetszetek, optimalizálhatók a folyamatok, és megtervezhető a gyártás kockázatmentes skálázása. Az ipari 3D nyomtatók felhőalapú alkalmazásokkal történő összekapcsolását és működésük további optimalizálását a Siemens MindSphere platformján elérhető eszközök is hathatósan segítik. A digitális munkafolyamatoknak köszönhetően a termékek követhetők, gyártásuk a lehető legteljesebb mértékben automatizálható, minőségük folyamatosan tökéletesíthető.

Jelenleg hazánkhoz legközelebb Bécsben próbálható ki a You Mawo szolgáltatása.

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben