A nagyvállalatok állami támogatása a startupokhoz is tovább gyűrűzhet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti.

A támogatás elérhető nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint képző intézmények számára is. Célja az együttműködések és hálózatok kialakításának ösztönzése, ezért a nagyvállalatok számára nyújtott támogatásoknak tovagyűrűző technológiafejlesztési és keresleti hatást kell eredményezniük a kis- és középvállalkozások, startupok, az oktatás-képzés irányába – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette: támogatási kérelem benyújtására a meghirdetés napjától, 2019. május 22-étől 2019. június 25-ig van lehetőség. A kérelmek értékelése, a döntéshozatal és a nyertesek kiértesítése, a támogatói okiratok kiadása a tervek szerint még júliusban megtörténik. A projekt végrehajtására és az elszámolásra a kiíró 2020 végéig biztosít lehetőséget.

A helyettes államtitkár kiemelte: az Ipar 4.0 támogatási program a feldolgozóipar és az IKT szolgáltatási szektor intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását támogatja. Eszközrendszere az ipar minőségi technológia-fejlesztésére, a termelékenység fokozására helyezi a hangsúlyt az elérhető legnagyobb hozzáadott érték növekedés, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Szigeti Ádám emlékeztetett, hogy a program tavalyi, szintén 1,5 milliárd forintos keretéből 8 kérelem nyert támogatást. Valamennyi támogatott projekt a sikeres lezáráshoz közeledik, az elszámolások a nyáron befejeződnek.

A pályázati kiírás és dokumentáció a kormányzati honlapon elérhető.

 

Értékes ötletek a környezeti és társadalmi kihívásokra

Közösségi média kihívást indított és Sziget jegyeket ajánlott fel a People 2 People Hungary, hogy a fiatalok társadalmi és környezeti kihívásokra adott kreatív és megvalósítható ötleteiket bátran közzétegyék. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért.

Bővebben

 A Spectrum TV saját készítésű magyar sorozatának, aTabukról tabuk nélkül első évada Kanadában és az Egyesült Államokban is látható lesz, miután az Amazon megvásárolta azt, s rövidesen megosztja a Prime Videón keresztül. Aki még nem látta Thuróczy Szabolcs kommentárjával ellátott dokumentum sorozatot, az feltétlenül pótolja – lebilincselő.

Bővebben

Mobilappal és korszerű zöld megoldásokkal jön a Művészetek Völgye

Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irdodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, inspiráló beszélgetésekkel telnek meg az utcák, az udvarok és a terek.

Bővebben

Átrendeződött a világ legértékesebb márkáinak rangsora

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felmérése szerint az Amazon értéke 302,1 milliárd dollárról  315,5 milliárd dollárra nőtt. A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 309,5 milliárd dollárral. A tavalyi első helyezett Google idén a harmadik helyre csúszott vissza, 309 milliárd dolláros márkaértékkel.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások