Hirdetés

A munkaerőhiány enyhítésére kínálnak megoldást

A magyarországon működő építőipari cégek hatékonyságának növelésére, ezzel a szektorra jellemző munkaerőhiány enyhítésére kínálnak megoldást egy magyar startup, a Bauapp Kft. által fejlesztett mobil applikációk.

Dálnoki Ádám, a Bauapp Kft. igazgatója elmondta:

az applikációk átláthatóvá teszik a raktározás, a minőség-ellenőrzés és az anyagszállítás folyamatát is, fejlesztésüknél figyelembe vették a magyar piac sajátosságait, így például a széttagolt, szerteágazó alvállalkozói rendszereket.

Egyelőre 10 építőipari céggel kötöttek szerződést. Júliusban érkezik az applikáció második verziója, amely az eddigi felhasználók visszajelzései alapján a raktározás és anyagszállítás mellett már a minőség-ellenőrzésre is kiterjed. A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan további 20 építőipari cég csatlakozik a rendszerhez.     Dálnoki Ádám szólt arról is, hogy az egyes cégek előfizetői rendszerben szerezhetik be a mobil applikációkat, a szerződések egy-egy évre szólnak.

Dálnoki Ádám szerint az applikáció azért fontos újítás az építőipar számára, mert alkalmazásával a szektorban dolgozó cégek jelentősen növelhetik a hatékonyságukat, hiszen projektjeik minden elemét – az eszközöktől, a beszerzett anyagokon át, az építkezésnél felmerül hibák és azok javításáig – pontosan ismerik majd, így nő a költséghatékonyságuk és versenyképességük is.

Kiemelte, a magyar piacon 2000 olyan építőipari cég működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot, 400 társaság éves árbevétele több mint 1 milliárd forint és ezen felül van a Top20 kategória. A Bauapp által fejlesztett applikáció elsősorban az úgynevezett top 400 cégre koncentrál, amelyeknél a döntéshozatal Magyarországon történik. A top 20 kategóriába tartozó cégek elérése nemzetközi jellegük miatt nehezebb, azonban a továbbfejlesztett verzió alkalmazásáról már négy nagy vállalattal tárgyalnak.

Dálnoki Ádám beszámolt arról is, hogy a Bauapp Kft. a mobiltelefon alapú vállalati alkalmazások fejlesztésével és nemzetközi értékesítésével foglalkozó Mobilengine leányvállalata. Az anyacég 9 éve működik, Miskolcról, Budapestről és Bostonból irányítják. A Mobilengine-be 2016-ban a Széchenyi Tőkebefektetési Alap is fektetett be 116 millió forintot, az alap részesedését a társaság azóta már visszavásárolta. A Bauapp Kft. jelentősége, hogy fejlesztéseivel kizárólag a közép-európai építőipari szektorra koncentrál.

 

Keresik a legdinamikusabban növekvő techcégeket

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte immár 23. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosítva arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.

Bővebben

Minden negyedik hazai fintech cég részesült már kockázatitőke befektetésben

A hazai fintech szektor bővülése a koronavírus-járvány megjelenését követően is folytatódott, mára csaknem 150 aktív FinTech vállalkozás működik az országban, amelyek több mint 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak, együttes árbevételük pedig meghaladta a 170 milliárd forintot – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentéséből.

Bővebben

Kalandozások a tokenizáció világában

A blockchain technológia és az erre épülő tokenizáció az élet egyre több területén van jelen. Pontosan ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megismertessük és megértessük ennek előnyeit az üzleti döntéshozókkal – mondta Czeglédi Tamás a Blockchain koalíció szakmai vezetője, a Kalandozások a tokenizáció világában című online kiadványuk megjelenése kapcsán.

Bővebben

Orvosokkal közösen tervezik a jövő magyar kórházait

Automatizált robotrendszerekkel, a páciensek és a dolgozók mozgásának előzetes szimulációjával és a gazdaságos üzemeltetést szolgáló energetikai megoldásokkal segíti a hatékony betegellátást az egészségügyi intézmények következő generációja. Ezeket az orvosokkal szoros együttműködésben alkotják meg az építészek. Már Magyarországon is több ilyen projekt van folyamatban, amelyek tervezésén a kórházfejlesztés terén új szemléletet meghonosító Paulinyi & Partners építésziroda dolgozik.

Bővebben

Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában

Környezetérzékelés, GPS-es és mobilnetes pozícionálás, pontos kamerarendszer. Többek közt ezek az önvezető járművek elengedhetetlen feltételei. A győri Széchenyi István Egyetem csapata évek óta fejleszti autonóm járművét, most pedig izgalmas kihívás előtt áll: július elején a franciaországi Nogaro városában egy komplex feladatokból álló nemzetközi versenyen vesznek részt, ahol a precíziós önvezetéshez szükséges netkapcsolatot a Yettel biztosítja számukra.

Bővebben

Hetvenmillió forintos fejlesztéssel épül a jövő hálózata a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban

Autonóm villamossági hálózatot építenek ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 Technológiai Központjában a Schneider Electric műszaki támogatásával. Az úgynevezett micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai vállalkozások számára is, hogy megismerjék, milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások. A Schneider Electric az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, több mint kétezer munkavállalóval Magyarországon.

Bővebben