Hirdetés

A Microsoft felvásárolta a mesterséges intelligencia legütősebb csapatát

Úgy látszik a Microsoft sem akar lemaradni a nagy mesterséges intelligencia bummról, ezért úgy döntött, hogy felvásárolja a Semantic Machines nevű, mesterséges intelligenciában utazó startupot. A Semantic Machines csapatában olyan nevekkel találkozhatunk, mint az Apple Siri korábbi vezető kutatója, Larry Gillick, illetve a Google Assistant fejlesztésében is résztvevő Percy Liang.

Az alig négy éve működő vállalkozás célja, hogy új generációs MI-beszédtechnológiával forradalmasítsa az ügyfélszolgálati folyamatokat és az otthoni automatizációt. A cégbe eddigi története során majdnem 21 millió dollárnyi befektetés áramlott, a mostani tranzakció értéke szokás szerint titokban maradt.

A VentureBeat a Microsoft AI and Research Group CTO-ját is szóra bírta a Semantic Machines későbbi szerepét illetően. David Ku a lap érdeklődésére elmondta, hogy egy speciális, az MI alapú beszédértelmezésére koncentráló kiválósági központot (centre of excellence) hoznak létre a kaliforniai Egyetemen, amely a legmagasabban jegyzett kutatókat csábítaná magához – ebben a tekintetben a Semantic Machines munkatársai önmagukban is elég erős névsort jelentenek.

A központ együttműködik a Microsoft olyan intézményeivel, mint a Cortana Research részleg, a Melbourne-i Egyetemen idén februárban felállított Cortana Intelligence Institute, vagy a vállalat redmondi központjában dolgozó AI and Research Group.

A Semantic Machines csatlakozásának jelentősége abban áll, hogy az új technológiák integrációjával a fejlesztők nem csak az Azure Bot Service vagy a Microsoft Bot Framework segítségével hozhatnak létre chatfunkciókat és appokat, hanem lehetőségük lesz minták alapján tanítani is az alkalmazásokat. David Ku szerint ez egy új megközelítést jelent, ami jeletősen csökkenti majd a szükséges mérnöki munka mennyiségét.

A Microsoft azt tervezi, hogy a Semantic Machines technológiáját a Cortana mellett számos termékében alkalmazza majd a vállalati ügyfeleket célzó beszédértelmező megoldások mellett.

Forrás: Piac&Profit

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben

Öt év lobbizás ment a kukába azzal, hogy az Andreessen Horowitz az USA-t választja a brit kriptopiac helyett

A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.

Bővebben