Hirdetés

A maszk mögül is vegyük észre a rászorulókat

Az október 10-ei Hajléktalanság Világnapja alkalmából a Munch.hu “JótEvő” kezdeményezése most egyszerre tesz az ételpazarlás ellen és a rászoruló emberek megsegítéséért. A Munch.hu applikáció és honlap segítségével bárki Ételmentő lehet, és vendéglátóhelyeken el nem adott meleg ételt ajándékozhat nélkülöző embertársainak, amely a Máltai Szeretetszolgálat egyik hajléktalanszállóján kerül átadásra. 

A koronavírus miatt törekszünk a személyes interakciók csökkentésére, és maszkok mögé bújva nehezebben vesszük észre a nélkülöző embertársainkat. Magyarországon azonban jelenleg is több mint 15 ezer hajléktalan ember él (forrás), akik nehezen vészelik át a mindennapokat, akát hónapok is eltelnek anélkül, hogy főtt ételhez jutnának,  a vírus következtében pedig a vendéglátásban dolgozók megélhetése is nehézzé vált. Eközben az éttermekben, pékségekben és boltokban rengeteg fogyasztható élelmiszert dobunk ki, aminek ha csak egy részét meg tudnánk menteni, már jelentősen csökkenthető lenne az éhezés és az ételpazarlás is. A Munch.hu “JótEvő” kezdeményezésével most mindannyian tehetünk az ellen az ellentmondásos helyzet ellen, hogy az ételpazarlás és az éhezés egyszerre van jelen a társadalmunkban.

A Munch.hu egy olyan alkalmazás és honlap, ahol a vendéglátóhelyek ~50%-os kedvezménnyel tudják értékesíteni az aznap el nem adott ételt. A vendégek így alig pár száz forintért juthatnak érintetlen, jó minőségű ételekhez, a vendéglátóhelyek csökkenteni tudják a veszteségüket, miközben a környezetünkért is tesznek az ételpazarlás csökkentésével. A “JótEvő” program keretei között most olyan ételek is megvásárolhatók a platformon, amelyeket a Munch.hu csapata a Máltai Szeretetszolgálattal közösen hajléktalan emberek részére juttat el október 9-én, a Hajléktalanság Világnapjának előestéjén.

A Munch.hu közössége arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a kampányban, hiszen egyetlen adag meleg étel már nagyon sokat segít.

“Miközben Magyarországon évente 65 kg ételt dobunk ki fejenként, körülöttünk rengetegen nélkülöznek. A Munch.hu számára azért különösen fontos a JótEvő kezdeményezés, mert így nem csak ételt tudunk menteni, hanem biztosak lehetünk abban, hogy

ezek az adagok olyan helyre kerülnek, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Nyilvánvalóan egy-egy ilyen kezdeményezés nem tudja megoldani sem az ételkidobás, sem az éhezés problémáját, de az a célunk, hogy különösen ezekben a nehéz időkben fokozottan figyeljünk egymásra és a környezetünkre, és megtegyük azokat az apró lépéseket, amelyeket a saját szintünkön meg tudunk tenni” – nyilatkozta Wettstein Albert a Munch.hu egyik társalapítója.

“Az akció felhívja a figyelmet rászoruló társainkra, reményeink szerint sokan belegondolnak majd az ő helyzetükbe, másrészt a hajléktalan emberek is átélhetik, hogy mások  értük tesznek valamit, tehát ők is fontosak. A megajándékozott emberek pedig aznap frissen készített, jó minőségű ételt vacsoráznak, amire nagyon ritkán nyílik alkalmuk” – mondta Szentkereszty Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai hajléktalanellátó központjának vezetője.

Erre a linkre kattintva lehet JótEvő Munchot venni egy rászorulónak: JótEvő Munch

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben