Hirdetés

A mai kockázatitőke-piac nagy lehetőségeket teremt a kiemelkedő startupoknak, de óriási nyomást is helyez rájuk – mondja a HVCA elnöke

A nagy befektetések és az emelkedő értékelések teljesítési kényszert helyeznek a startupokra, így a befektetések sikeressége azon áll, hogy hogyan alakulnak az exit lehetőségek – miközben ezekről a lehetőségekről egyre kevesebb szó esik. Ilyen témákat fog körüljárni a HVCA szeptemberi konferenciája – ígéri Molnár András, a HVCA új elnöke.

Április 15-ével Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója vette át a Magyar Kockázati– és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöki tisztségét. Erről, valamint a szeptember 24-én immár 25. alkalommal megrendezendő HVCA befektetési konferenciáról kérdezte az új elnököt a Just Creative kommunikációs ügynökség. Összefoglaltuk a PR-interjút.

Új elnök, új elnökség

Mint azt Molnár András elmondta, nemcsak az ő pozíciója változott meg a HVCA-n belül, hanem az elnökség is megújult:

„Most egy olyan sokszínű csapatot alkotunk, amely teljes jogú befektetői tagokból, valamint az alapkezelőkkel együttműködő, professzionális MNA-tanácsadókból, jogi irodákból, pénzügyi és adószakértőkből áll. Az idei évben is úgy alakítottuk ki az elnökséget, hogy minden érintett szektor képviseltesse magát.”

Jelenleg a HVCA elnöksége 9 főből áll. Molnár András mellett foglal helyet:

  • Haszonics Balázs, a Lead Ventures vezérigazgatója,
  • dr. Budai Judit, a Szecskay Ügyvédi Iroda szenior ügyvédpartnere és társiroda-vezetője,
  • dr. Hubbes Eszter, a Hubbes és Kovács Ügyvédi Iroda partnere,
  • Eszter Elemér angyalbefektető, az Impact Ventures igazgatóságának elnöke, a HVCA korábbi elnöke,
  • Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója,
  • Tánczos Péter, az Euroventures ügyvezető partnere,
  • Gyurácz Németh Iván, az Absolvo Consulting partnere,
  • valamint Pintér Ibolya, a HVCA operatív vezetője.

Molnár szerint fontos változás a HVCA életében, hogy az elnökségi feladatok elosztása mostantól sokkal inkább közös munkán fog alapulni, és az elnöki pozíciót is rotálva fogják betölteni. Így részt vesz a szervezet vezetésben többek között Eszter Elemér korábbi HVCA-elnök is, aki egyúttal a 25. HVCA-konferencia főszervezője.

Erősödik a nemzetközi vonal a HVCA-konferencián

Mint azt beharangozó cikkünkben ismertettük, a HVCA-konferencia mint rangos és elismert rendezvénye a hazai magántőke- és kockázatitőke-piacnak, egész napos szakmai programot kínál az üzleti, politikai és jogi közösségek vezetőinek, ahol megvitathatják a magántőke és a kockázati tőke közép-kelet és délkelet-európai helyzetét.

Molnár András szerint idén nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy „a régió több országából is meghívjunk előadókat és panelrésztvevőket, hogy színesítsük a szakmai diskurzust.

Büszkén mondhatom, hogy Szerbiától Lengyelországig számos ország szakemberei vállalták a felkérésünket, és örömmel vesznek részt aktívan a konferenciánkon.”

Ezen felül az idei konferencián kiemelt figyelmet kap az, hogy hogyan lehet sikeres befektetői köröket zárni mind a startupok, mind a növekedési fázisban lévő vállalatok esetében. „Vizsgáljuk, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben (…) hova tolódtak azok az elvárások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kockázati tőke és az alapítói gondolkodás találkozzon.”

Molnár András szerint ezek az elvárások megváltoztak az utóbbi időben:

sokkal kevesebb szó esik a reális exit lehetőségekről, a fókusz most inkább a növekedésre és fenntarthatóságra irányul,

valamint arra, hogy hogyan lehet a jelenlegi gazdasági környezetben okosan támogatni a portfóliócégeket, és hogyan lehet újakat találni.

A nagy befektetések és magas értékelések teljesítési kényszert raknak a startupokra

Ezzel összefüggő trend, hogy csak néhány kiemelkedő startup kap nagyobb befektetéseket és magas értékeléseket. Ezek a startupok erős alapító csapatokkal, stabil üzleti modellekkel és jelentős bevételi növekedéssel rendelkeznek, így vonzzák a nagy befektetési összegeket a kockázati tőkebefektetőktől, akik óvatosan közelítenek minden egyéb lehetőséghez.

„Bár ez a tendencia lehetőségeket teremt a (…) kiemelkedő cégek számára, ugyanakkor óriási nyomást helyez rájuk a sikeres teljesítés érdekében, és korlátozhatja a jövőbeni exit lehetőségeiket.

Az értékelések emelkedése, különösen a népszerű szektorokban, mint az AI, a szoftverek és a robotika, azt jelzi, hogy ezeknek a befektetéseknek a jövőbeli sikere attól függ, hogyan alakulnak az exit piacok, különösen a tőzsdére lépési lehetőségek visszatérése.”

Egy másik trend az elmúlt években, amit a konferencián körül fognak járni, a finanszírozási formák kapcsán jelenik meg:

a hagyományos tőkefinanszírozás mellett egyre inkább felbukkannak alternatív lehetőségek (mint például a venture debt), különösen az elmúlt évek gazdasági nehézségei közepette.

Molnár szerint az az új finanszírozási formák komoly lehetőségeket kínálnak a vállalatok számára a fejlődés és a növekedés terén.

Kiemelt előadó: Jonathan Medved, az izraeli kockázatitőke-ipar egyik alapítója

A konferencia kiemelt előadója Jonathan Medved sorozatvállalkozó, az izraeli kockázatitőke-ipar egyik alapítója és formálója, az OurCrowd tőkebefektetési közösségi finanszírozási platform alapítója és vezérigazgatója lesz. Molnár András szerint számukra egyértelmű volt, hogy Jonathant választják erre a szerepre, hiszen egy kis országból épített fel egy hatalmas iparágat, ami példaértékű lehet a magyar kockázatitőke-ipar számára.

„Medved előadásának témája a »Kockázati tőke a válságok idején; az ellenállóképesség ereje« lesz. A válságok alatt szerzett tapasztalatai, és az általa kiépített iparág ellenállóképessége hatalmas tanulságokkal szolgálhat számunkra is.”

A HVCA-konferencia mindemellett közös vacsorát is fog tartani a HunBAN szeptember 25-én tartott rendezvényével, az AngelFesttel. További információkat szerezni, valamint jegyet venni a szeptember 24-i HVCA-konferenciára ide kattintva lehet.

CIKKÖZI KÉPEK: A 2023. évi HVCA-konferencia fotói. Forrás: Just Creative

NYITÓKÉP: Molnár András, a HVCA elnöke ésa PortfoLion vezérigazgatója. Forrás: HVCA

500 ezer eurós pre-seed kört vont be a magyar AI-startup, a Voovo

A befektetők közt olyan nevek találhatók, mint az amerikai Techstars, és a magyar befektetői szcéna ismert szereplői: a Balogh Petya nevével fémjelzett STRT, a Hild Imréhez köthető Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC), valamint a HunBAN elnöke, Csillag Péter.

Bővebben

Hogyan építs startupot egy tabusított piacon?

Amikor egy társadalmi tabukkal övezett piacon próbálsz a startupoddal érvényesülni, nehezített pályán játszol: az ügyfeleid és a befektőid is bizalmatlanok veled szemben, és még a hatóságok is komoly fejfájást okozhatnak. Hogyan boldogulj ilyen körülmények között? A szexuális segédeszközök piacán sikeres MisteryVibe társalapítója és CEO-ja osztja meg a tippjeit.

Bővebben

Nyolc grafikon a védelmi technológiába áramló kockázatitőke-befektetésekről a NATO-ban és Európában

Hatalmas ugrást tapasztalhatunk a védelmi technológiára szánt kockázati tőkét tekintve: 2018 óta több mint négyszeresére nőtt a kihelyezett tőke mértéke a NATO és szövetségesei körében. A növekedés az európai piacon is megfigyelhető, ami az ide egyre nagyobb arányban befektető USA-beli VC-knek köszönhető. A Dealroom és a Resilience Conference kutatási eredményeit ismertetjük.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát körülölelő makrogazdasági folyamatokról tájékozódhatsz október 3-án a JVSZ Makro Konferenciáján

Az esemény fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd – szóval olyan témák, amik az innovációs és startup-ökoszisztéma tágabb, makrogazdasági környezetét járják körbe.

Bővebben

Startupkeltetőnek sem utolsók az unkorniusok – itt van rá egy példa

A német unikornisok alkalmazottai 2024. első félévben összesen 65 darab új startupot alapítottak: az öt legtöbb startupot adó unikornishoz köthető az összes új startup több mint 64 százaléka, és ezek a startupok 19 iparágat ölelnek fel.

Bővebben

Ne kelljen félnie a női alapítóknak a férfi befektetőktől a tőkebevonás során – ez a célja a Safe Raise kezdeményezésnek

A Safe Raise oldalán a női vállalkozók anonim módon oszthatják meg a nemi visszaélésekről szerzett tapasztalataikat. A kezdeményező Brooke Andrews maga is szenvedett el szexuális zaklatást startupja építése során, és a többi nő esetének összegyűjtésével szeretné segíteni az érdekérvényesítésüket, valamint edukálni a férfi központú kockázati tőkét.

Bővebben

Végleg lehúzza a rolót a Baltikum egyik unikornisvárományosa

Miután a Kevin. nem nyújtotta be pénzügyi beszámolóját, a litván nemzeti bank visszavonta pénzforgalmi intézményi engedélyét, azaz a startup nem nyújthat a továbbiakban pénzügyi szolgáltatást. A balti projekt társalapítója a bátortalan befektetőket okolja a kudarcért, és már be is jelentette új fintech startupjának megalapítását.

Bővebben

Unikornis született a németországi ökoszisztémában – idén először

Az EGYM fitnesz startup friss befektetési körével átlépte az egymilliárd dolláros értékelést, ezzel a 2024-es év első új német unikornisává válva. A startup az egészségügyi szaktudást kombinálja a mesterséges intelligenciával céges ügyfelei számára.

Bővebben

A Startup Safarival együttműködve szervezi meg idén a THBE a CEE4Impact Day konferenciát

A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE) által szervezett CEE4Impact Day célja felhívni a figyelmet a pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatást eredményező befektetésekre. Idén először a Startup Safari segítségével rendezik meg a konferencia előeseményét, az Impact Safarit, ahol impact vállalkozások nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt.

Bővebben