Hirdetés

A magyar okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó cég Kanadában terjeszkedik

Három torontói toronyház mintalakásában tették elérhetővé a közelmúltban a Chameleon Smart Home Zrt. megoldásait, azt remélve, hogy 2024 végéig több mint ezer torontói lakásban használják majd rendszerüket az otthonok okoseszközeinek irányítására, a társasházi funkciók és szolgáltatások vezérlésére.

A rendszerrel a felhasználók a víz- és áramfogyasztás mérése, az árnyékolás, a világítás, az audioeszközök, a nyílászárók, a hűtés vagy a fűtés vezérlése, illetve automatizálása mellett szabályozhatják a lépcsőház hűtését, fűtését, kezelhetik a kaputelefont, a garázskaput, de akár időpontot is foglalhatnak a társasházban működő szolgáltatókhoz, elérhetnek közösségi autótöltő és -kölcsönző szolgáltatásokat is.
A közlemény idézte Szarvas Pétert, a Chameleon Smart Home Zrt. alapító-vezérigazgatóját, aki elmondta:

Az okosotthonok piaca globálisan várhatóan 115,7 milliárd amerikai dolláros árbevételt termel 2022-ben, ebből a 38 milliós népességű Kanada részesedése mintegy 2,5 milliárd dollár.

A 2017-ben alapított Chameleon Smart Home Zrt. által fejlesztett platformfüggetlen okosotthon-rendszert már több mint ezer társasházi lakásban és csaknem ötszáz családi házban használják Magyarországon, a cég megoldásai már Szerbiában, Romániában és Németországban is elérhetők.

Kiemelték, a kanadai piacra történő belépésnek is köszönhetően a Chameleon tavalyi 250 millió forintos árbevétele az idén duplájára bővülhet, míg 2023-ban a tervek szerint 1,37 milliárd, 2024-ben 2,88 milliárd forintra nő. Ehhez hozzájárul majd a Chameleon ázsiai piacokon tervezett megjelenése is: 2023-ban Szingapúrban és Malajziában adnak át új bemutató lakásokat.

A Chameleon 2019 óta 1,015 milliárd forint értékben jutott forrásokhoz, elsősorban az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től. Az idén 40 millió forint támogatást nyertek el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium közös pályázatán, a magyarországi középvállalatok tőzsdei megjelenését segítő Mentor Programban, a tervek szerint 2022 végéig vezetik be a céget a BÉT Xtend piacára.

Forrás: MTI

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben