Hirdetés

A magyar magánegyetem is beszáll a startupok mentorálásába

METU GARAGE néven indít startup-programot Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. A Budapesti Metropolitan Egyetem a képzési kínálatának megfelelően az üzlet, a kommunikáció, a turizmus és a művészet területéről egyaránt várja a startupok jelentkezését.

A Drukka Startup Stúdió szakmai koordinációjával megvalósuló METU GARAGE vállalati akcelerációs programba olyan startupok jelentkezését várják, melyek multimédiával, IT/telekommunikációs kezdeményezésekkel, kreatív iparral, turizmus-vendéglátással kapcsolatos projektekkel, kommunikációval, HR-rel vagy HR tech-kel, belsőépítészettel, design-nal vagy formatervezéssel foglalkoznak. Jelentkezni szeptember 1-jéig a program honlapján lehet.

A METU GARAGE-ba jelentkező startupok ötleteit az egyetem neves oktatói és elismert szakemberek bírálják el. A szakmai zsűri az innovatív vállalkozásokat egyenként maximum 60 millió forint értékű tőkebefektetéssel támogatja, valamint a Drukka Startup Academy közreműködésével folyamatos szakmai mentorálással és négy hónapos akcelerációs szolgáltatást díjazza. A programba bekerülő jelentkezők emellett a METU akkreditált képzésén is részt vesznek, amelynek a végén Egyetemi Mesterkurzus Oklevelet és Mini MBA Diplomát szerezhetnek.

„Az innovatív, nagy növekedési potenciálú startupok támogatása és felkarolása nem újkeletű a METU életében, hiszen a Metropolitan Kreatív és StartUp Programoknak köszönhetően eddig is számos, ma már sikeres hallgatónk indíthatta el vállalkozását az egyetemi évek alatt. Tavaly év végén egyedüli egyetemi partnerként csatlakoztunk egy, a közép-európai startupok fejlődését támogató hálózathoz, most pedig saját inkubációs pályázatot hirdetünk.

Bízom benne, hogy saját hallgatóinkon túl számos induló vagy növekedési fázisban lévő startup számára lesz vonzó ez a kivételes lehetőség” – mondta Csaba Zoltán, a Metropolitan Egyetem stratégiai igazgatója.

Bohner Tamás, a Drukka Startup Stúdió ügyvezetője szintén teljes körű támogatást ígér a szerencsés nyerteseknek: a tanácsadástól és a mentorálástól kezdve a jogi támogatáson és a PR-en keresztül a befektetői tárgyalásokig szinte minden területen segítik majd a legjobb ötletekkel pályázókat.

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben