A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak

Egy 2018 nyarán végzett kutatás eredményei szerint a válság elmúltával 2010 és 2018 között pénzügyeinket tekintve egyre inkább tücsök, mint hangya módjára élünk. A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, a pénzügyeket tekintve pedig a lakosság kevésbé megfontolt és előrelátó. A felmérés arra is kitér, hogy az életminőséget jelentősen befolyásoló alapvető pénzügyi ismeretekben és készségek elsajátításában a családok nem, vagy csak korlátozottan tudnak megfelelő mintát adni a gyermekeiknek. (Forrás: MNB)

A vlogger segít! 

„A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő olyan tudásanyagot kínál az általános és középiskolás gyerekek számára, melyet hétköznapi szituációkban, felnőttként is kamatoztatni tudnak majd. Az első fordulóban például az online bankolás körüli óvintézkedésekre, illetve adataink védelmére is kitérünk, az olyan hagyományosabbnak nevezhető témakörök mellett, mint a különböző befektetési formák jellemzői. A megoldásokhoz idén először segítségükre lesz KáPé, a fiatal vlogger, aki videóiban szórakoztató módon mesél a pénzügyekről. A megszerzett tudásukat a gyerekek rögtön tesztelhetik is a vigyázz#KáPé mobilalkalmazáson található kvízekkel és játékokkal, felkészültségüket pedig a vetélkedő négy fordulójában bizonyíthatják, ahol élmények és értékes nyeremények várják őket” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A versenyen nemcsak a pénz használatáról, a pénzzel való gazdálkodásról, a bankok működéséről vagy a hitelekről, kölcsönökről szerezhettek tudást a gyerekek, hanem az online vásárlással kapcsolatban sok olyan ismerettel gazdagodhatnak, amelyek a mai világban elengedhetetlenek. Az online térben, már az egészen kicsik is részt vesznek és az ott rájuk leselkedő veszélyekről is szót tudunk ejteni, megtanulhatják hogyan is tartsák biztonságban például a személyes adataikat” – mondta Filepné Tőzsér Gertrúd, a Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola pedagógusa, az előző évi vetélkedő egyik nyertes csapatának, a Minibankároknak a felkészítője.

Ha a csapatok összeálltak és szeretnének még többet tenni a győzelem érdekében, lehetőségük van részt venni a vetélkedőhöz kapcsolódó bankfióki mentorprogramon, így tanulmányi kirándulást tehetnek egy hozzájuk közel eső K&H bankfiókba és megismerkedhetnek az ott végzett munkával, a bank feladataival. 

A befektetett energia kifizetődő

A verseny alatt a gyerekek nem csak élményekkel és hasznos tudással gazdagodnak. A legjobban teljesítő csapatokat értékes nyeremények: tabletek, drónok, hangszórók, fejhallgatók és akció kamerák is várják. A kategóriák nyertes csapatainak iskolái 500 000, a másodiké 250 000, a harmadiké pedig 125 000 forintot fordíthatnak fejlesztésre. Emellett az a leghátrányosabb helyzetű kistérségben működő iskola, amely a legtöbb diákot nevezi be a vetélkedőre 500 000 forint támogatásban részesül.

„A tavalyi nyereményünkből vásároltunk ugróköteleket, ugyanis használható ugrókötele az iskolánknak alig volt, így nagyon jól jött a sportszerekre költhető nyeremény, kosár-, röp- és focilabdákat, a könyvekre fordítható nyereményből nyelvi- és helyesírási szótárakat vettünk, valamint házi mesemondó versenyre, szavalóversenyre jutalomkönyveket tudtunk venni a gyerekeknek”

– tette hozzá Filepné Tőzsér Gertrúd.

Hogy mennyire ismerik a pénzügyekkel kapcsolatos alapkifejezéseket azok a gyerekek, akik még nem vettek részt a vetélkedőn? 

Értékes ötletek a környezeti és társadalmi kihívásokra

Közösségi média kihívást indított és Sziget jegyeket ajánlott fel a People 2 People Hungary, hogy a fiatalok társadalmi és környezeti kihívásokra adott kreatív és megvalósítható ötleteiket bátran közzétegyék. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért.

Bővebben

 A Spectrum TV saját készítésű magyar sorozatának, aTabukról tabuk nélkül első évada Kanadában és az Egyesült Államokban is látható lesz, miután az Amazon megvásárolta azt, s rövidesen megosztja a Prime Videón keresztül. Aki még nem látta Thuróczy Szabolcs kommentárjával ellátott dokumentum sorozatot, az feltétlenül pótolja – lebilincselő.

Bővebben

Mobilappal és korszerű zöld megoldásokkal jön a Művészetek Völgye

Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irdodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, inspiráló beszélgetésekkel telnek meg az utcák, az udvarok és a terek.

Bővebben

Átrendeződött a világ legértékesebb márkáinak rangsora

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felmérése szerint az Amazon értéke 302,1 milliárd dollárról  315,5 milliárd dollárra nőtt. A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 309,5 milliárd dollárral. A tavalyi első helyezett Google idén a harmadik helyre csúszott vissza, 309 milliárd dolláros márkaértékkel.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások