Hirdetés

A közösségi finanszírozás fontos eszköze a helyi gazdasági ökoszisztéma fejlesztésének

A Tőkeportál, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesülete által 2019. május 22-én szervezett kerekasztal-beszélgetésen a magyar vállalkozások alternatív finanszírozási lehetőségeiről két külföldi szakértő is megosztotta tapasztalatait a közösségi finanszírozásról. A Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett eseményt az Altfinator támogatásának és a Crowd-Fund-Port társszervezésének köszönhetően egy nyilvános rendezvény követte a Start it @ K&H inkubátorban.

A kerekasztal-beszélgetést a WBAN elnöke, Szabó Eszter nyitotta meg, aki kiemelte a közösségi finanszírozás jelentőségét a lakosság és az angyalbefektetők bevonására a helyi vállalkozások sikerre vitelében, finanszírozásában, és így az alvótőke-bevonásban is.

Daniel Horak – a Conda osztrák részvénycélú közösségi finanszírozási platform társalapítója és az osztrák pénzügyminiszter tanácsadója – bemutatójában áttekintést adott az európai közösségi finanszírozási piac fejlesztési lehetőségeiről. A szabályozással kapcsolatban elmondta, hogy az osztrák Alternatív Pénzügyi Törvény hatályba lépésének legnagyobb gazdasági hatása a tőkebevonások élénkülése volt: míg a törvény 2015 szeptemberi hatályosulása, aminek révén 5 millió EUR-ig vonhat be tőkét egyszerűen bármely osztrák vállalkozás a közösségi finanszírozás révén, nagyon gyors gazdaságélénkítő, helyi tőke bevonást elősegítő változást indukált, anélkül, hogy a kockázatokat növelte volna. A Conda hatékony kockázatkezelési rendszerének megfelelően indított több mint 110 sikeres kampány jó jel lehet a magyar piaci szereplőknek, hatóságoknak is.
Előadása során részletezte a Conda működését,: eddigi kampányaik 95%-a sikeresen zárult és a Conda-n sikeresen tőkét bevont vállalkozások 85%-a 5 éven túl is életképes.

„A közösségi finanszírozás fontos eszköze a helyi gazdasági ökoszisztéma fejlesztésének, mivel a tőkeemelés 85%-a a kampánygazda cég székhelyének 150 km-es körzetéből érkezik.”

–Horak úr rávilágított arra is, hogy nem csak startupok számára, hanem a kis– és középvállalkozások számára is elérhető tőkebevonási lehetőség a közösségi finanszírozás. Akár energiaszolgáltatók, szállodaláncok, futballcsapatok is emelhetik így tőkéjüket, az italkampányok pedig különösen sikeresek.

Egy sörkampány mindig népszerű.”

„A közösségi finanszírozás pedig tökéletes eszköz a közösségépítésre és további társbefektetők szerzésére. A támogatások, hitelek, kockázati tőke és a közösségi tőke kombinációja a leghatékonyabb tőkeszerkezetet eredményezheti.”

Madis Müür – akit nemrég a 2018-as év Vezető Befektetőjének választottak Észtországban, az ESTBAN, az Észt Angyalbefektetők Egyesületének igazgatósági tagja – tapasztalt vezető befektető a közösségi finanszírozási kampányokban. Sikerei közé tartozik az Ampler bikes és a Bikeep kampány is. Előadásában részletezte, miért és hogyan tudja egy angyalbefektető irányítani a kampányt, mi a feladata egy vezető befektetőnek, illetve beszélt a pozíció előnyeiről és jutalékairól.

Előadta, hogy az észt angyalok annyira sikeresen tudtak vezető befektetőként kampányokat indítani, hogy sokan közülük mára már saját kockázati tőke-alapot hoztak létre. Bemutatta egy kampány előkészítését is. Müür megerősítette, amit már a Világbank is publikált, hogy saját tapasztalatai és a 4 éve sikeresen működő észt Funderbeam-en lezárult kampányok alapján is elmondható:

„A visszaélések nagyon ritkák a közösségi finanszírozásban, a közösség „bölcsessége” nagyon hatékony eszköz egy vállalkozás validációjában.”

A két szakértő előadása után, a Start it @ K&H Inkubátor társszervezésében tartott workshopon, Vicze Gábor, az Innomine ügyvezetője tartott rövid bemutatót. A résztvevők megismerhették az Altfinator új közvetítő oldalát, majd Szeles Nóra, a Tőkeportál üzletfejlesztési vezetője, összefoglalta a közösségi finanszírozás várható gazdasági előnyeit, mint az

átláthatóbb tőkebevonás, hozzáférés az alvó tőkéhez, a helyi startupok és vállalkozások támogatása.

Az előadásokat követően bemutatkozott két – nemsokára a Tőkeportálon kampányt indító- vállalkozás is. Mark Bollobas, az Sbrick társalapítója, leendő közösségi kampányukat mutatta be egy kiváló pitchen – az első teljesen kompatibilis, vezeték nélkül távirányítható építőjátékokról. Sophie Michelin a FoodToDo applikációt demonstrálta, melynek küldetése, hogy összehozza a családot a konyhában.

TŐKEPORTÁL

A közösségi finanszírozás célja a kezdő-, kis és középvállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése, a lakosság és a befektetők részvételének növelése a helyi vállalkozások sikerre vitelében.

A Tőkeportál célja a közösségi finanszírozás bevezetése a hazai gyakorlatba a hatályos jogszabályi keretek között. Magyarországon először most nyílhat lehetősége széles rétegeknek az innovatív, fenntartható növekedést felmutató, helyi és regionális startupok sikerében való közvetlen részvételre.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben