Hirdetés

A korszerű munkahelyek nem számolgatják, hogy hány nap szabadságod van a nyárra…

Most már nem csak az időjárás, de a csillagászat, a kalendárium és a tudomány szerint is végre itt a nyár! Ez pedig egyet jelent a jól megérdemelt pihenések megszervezésével és a szabadsággal. A szabadság kérése pedig nem kell, hogy stresszes és ’bocshogyélek’ hangulatban teljen. A legkoszerűbb munkáltatók ugyanis már az unlimited holiday fogalmával operálnak – és bejön nekik.

„A gyakorlatban az unlimited holiday lényege, hogy a csapattársra bízzuk, hogy hogyan és mennyi időre megy el pihenni. Rá bízzuk, hogy hogyan osztja be a feladatait és munkaidejét. Az egyetlen feltétel természetesen, hogy az adott munkavállaló minden esetben egyeztessen a csapattársaival, észszerűen delegálja le a szabadság idejére a feladatait, utána pedig feltöltődve térjen vissza majd a többiek közé.”

„Ezzel visszaadjuk neki annak a felelősségét, hogy hogyan látja jónak elvégezni a feladatát.”

– mondta el Csarnó Nelli, aki korábban a Prezi HR csapatában tanulta meg ezt a menedzsmentinnovációs szemléletet, most pedig a Greenfox Academy trénereként alkalmazza.

A fogalom először a 90-es évek közepén jelent meg a Szilícium-völgyben, méghozzá az IBM vezette be először. Majd egyéb más technológiai vállalatok is átvették az ezredforduló után, s ma például a Glassdoor, a LinkedIn és a Netflix is élen jár ennek a gyakorlásában.

Jelszó a bizalom

A Canon Europe tehetséges beszerzési menedzsere, Chris Wilcock azt nyilatkozta:

„Egy munkahelyen akkor érezi jól magát az ember, ha tudja mi vár rá nap, mint nap, ha pontosan meg tudja érteni azt, hogy mivel tud hozzájárulni a cég sikereihez, de ami még ennél is fontosabb: megbecsülik és érzi, hogy megbíznak benne.”

Ez a hozzáállás rendkívüli, haladó gondolkozásra vall, hiszen biztosítja a csapaton belül az egyének autonómiáját, és felelősséggel fordulnak felé. „Nagyon fontos, hogy azáltal, hogy a felelősség a csapattárs és a csapat érzi, a teljeskörű, két irányú bizalmat is érezhesse. Ez manapság már a top motivátorok között szerepel minden szakirodalom szerint, de a saját tapasztalataink is ezt mutatják. Nagy előnye van annak, ha mindkét fél ebben a szituációban tudomásul veszi, hogy a dolgozó a legjobb tudása szerint fogja a munkát elvégezni. Mert ez ebben az esetben így is szokott lenni!”

beach, fruit, hands

Az eredmény a fontos

A korlátlan szabadság tulajdonképpen a „result-only”, azaz az eredménycentrikus munkavégzés lehetőségét és elméletét támasztja alá. Ez nem csak a szabadságkezelésre terjed ki természetesen, hanem az egy munkanapon belüli időbeosztásra. „Fontos látnunk, hogy mindenkinek más a napi rutinja, más a személyisége. Legklasszikusabb esete ennek a koránkelők és a bagoly típusú emberek ellentéte. Ha a bizalom érvényesül, akkor nem lehet kérdés a rugalmas munkaidő sem. Ha el tudom intézni napközben is, amit szeretnék, vagy bármikor kérdés nélkül lehetőségem van egy fél nap homeoffice lenni, mert fókuszálnom kell. Ha úgy érzem ezeket megtehetem, akkor a legjobb énemet tudom behozni a munkahelyemre, ami nem csak rám, de másokra is jó hatással van. Ezt csináljuk a Greenfox csapatában is, és remek tapasztalataim vannak.”

A fejlődés is lehet pihentető

Nelli elmondta, hogy a rugalmas munkaidő és a korlátlan szabadság mellett nagyon jól működik az általa vezetett csapatban az is, ha a munkavállaló bármikor fejlődhet, tanulhat és ezzel zökkenhet ki egy rövidebb időre a mindennapokból. „Konferenciákra, workshopokra, képzésekre is el szoktunk menni, de nagyon jó ötlet például, amit szívesen ajánlok, hogy hozzunk létre egy fórumot az irodán belül arra, hogy könyveket ajánlunk egymásnak. Nem kerül semmibe, de mégis óriási ereje van az ilyen apróságoknak is.”

A korlátlanság árnyoldala

Az unlimited holiday vonatkozásában a legnagyobb félelem, hogy visszaélnek vele a kollégák, és tényleg túl gyakran használják ki az ezzel járó előnyöket, Nelli viszont a Prezinél és a Greenfoxnál is az ellenkezőt tapasztalta. „A gyakorlat azt mutatja, hogy még a hagyományos, húsz napos rendszerben kijáró napokat sem veszik ki az emberek. Ez komoly veszélyforrás, hiszen könnyen vezethet kiégéshez vagy motivációvesztéshez. Ugyanakkor a munkáltató felé is egy indikátor, ami azt jelzi, hogy az adott csapattárs túlterhelt, vagy a túlzott felelősségvállalás miatt delegálni kell tőle a feladatokat – mondta el összefoglalva a hátulütőit. Ebben az esetben a jó megoldás az lehet, hogy felső határa korlátlan, de a javasolt minimumot meghatározzuk. Ennek betartását pedig szintén a csapatra bízzuk. Figyeljenek egymásra, és mindenki pihenjen, amikor pihennie kell!”

An Island with Cottages and Beach Chairs.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások