Hirdetés

A jól átgondolt üzleti terv magabiztosságot ad a vállalkozóknak

Kováts Dávid és Szabó Károly, a Collectorism alapítói mindketten évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a műkereskedelemben – ismerték a gyűjtők kultúráját és természetét – a hazai és a külföldi piacon egyaránt. Aztán 2014-ben gondoltak egy nagyot, majd a gyűjtők számára létrehoztak egy közösségi oldalt és online piacteret. A Collectorism indulását saját bevallásuk szerint professzionális alapokra kívánták helyezni, így az üzleti tervezés sem maradhatott el – melyhez a MyConcept szakembereinek segítségét hívták.

A Collectorism egy komplex platform, mely lehetőséget és teret biztosít a gyűjtemények és a tárgyak iránti szenvedély, eszmei érték bemutatására. Ezen túlmenően pedig a felhasználók cserélhetik a gyűjteményük darabjait egymás között, vagy értékesíthetik is a számukra már feleslegessé vált tárgyakat. A történetük 2012-ben kezdődött, mikor felvásároltak egy közel 70 000 darabos exlibris gyűjteményt. Mindez a válság után volt, sok új digitális lehetőséggel. Ezen exlibrisek kapcsán 2014-ben aztán eljutottak egy nagy nemzetközi kiállításra is, ahol azzal szembesültek, hogy a gyűjtők között az adás-vételen túl óriási jelentősége van a cserének is.  Visszatérve megpróbálták felderíteni, hogy online milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a cserére, de a keresgélés nem hozott eredményt. Felismerve ezt a hiányosságot elindult a Collectorism gondolata.

Az alapítók kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy minden részfeladatot, ami felmerül a vállalkozásuk kapcsán, professzionális szakemberekre bízzák. A piacot mindketten ismerték, így átfogó stratégiai szemlélettel tudtak a projekt felé fordulni. A legelejétől kezdve úgy álltak hozzá a fejlődéshez, hogy a vállalkozás sikeréhez rengeteg mindennek jól kell működnie, üzemelnie – a marketingtől kezdve, az értékesítésen és a pontos adminisztráción át egészen az üzleti tervezésig.

„Hiba azt gondolni, hogy ezek nem külön szakmák, hogy aki a saját területén jó, az mindent meg tud oldani. Hiszünk a szakemberekben és nem szeretünk félmunkát végezni.”

– fogalmazta meg kezdeti döntéseik motivációját Kováts Dávid.

Az üzleti tervezés több szempontból is fontos volt a számukra – egyrészt meg kellett találni a profitábilis modellt a csere lehetőségein túl a gyűjtők piacán, másrészt a piacralépéshez elengedhetetlen volt, hogy befektetők elé vigyék az ötletüket.

„Szerintünk jó benyomást tesz az a befektetőkre, ha olyan emberek vesznek körül, akik értenek ahhoz, amit csinálnak, ráadásul az ő nyelvüket beszélik, ami szintén nagyon fontos. Arról nem is beszélve, hogy nekünk is több önbizalmat adott, hogy olyan üzleti terv volt a kezünkben, ami jól átgondolt és minden kérdésre választ ad.”

– mondta Kováts Dávid.

Bővebben: MyConcept

Régiós szinten kapcsolja össze a startup- és az IT-ökoszisztémát a Puzl CowOrKing budapesti irodahelyiségének nyitórendezvénye

A bolgár szolgáltató Óbudán nyit új coworking irodahelyiséget: az ennek apropóján szervezett ME.E.T. CEE rendezvényen a résztvevők Magyarországról, Bulgáriából, Csehországból, Ausztriából, Romániából és Lengyelországból is építhetnek kapcsolatokat a startup- és az IT-ökoszisztéma képviselőivel. A november 8-i esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Bővebben

Miért vásárolták meg Balogh Petyáék a KÜRT Akadémiát?

A komplex vállalatfejlesztési képzéseket kínáló KÜRT Akadémia megvásárlása stratégiai jelentőséggel bír a STRT Holding számára: azzal pont azt az oktatási szolgáltatási lábat erősítik, ami kulcsfontosságú portfóliócégeik sikerre vitelében. Mit hoz a gyakorlatban a tranzakció, és miért éri ez meg a Kürti Tamás nevével fémjelzett Akadémiának? A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Sokkal gyorsabban termelnek bevételt az AI-startupok, mint SaaS elődeik

A Stripe platformját használó top AI-vállalkozások csupán 11 hónap alatt képesek elérni az egymillió dolláros bevételt, míg a pár évvel korábbi SaaS-cégek csupán 15 hónap alatt. Az AI-startupok bevételnövelő képességét a mesterséges intelligencia piacának jellegzetessége magyarázza.

Bővebben

500 ezer dolláros pre-seed kört vont be a magyar AI-startup, a Voovo

A befektetők közt olyan nevek találhatók, mint az amerikai Techstars, és a magyar befektetői szcéna ismert szereplői: a Balogh Petya nevével fémjelzett STRT, a Hild Imréhez köthető Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC), valamint a HunBAN elnöke, Csillag Péter.

Bővebben

Hogyan építs startupot egy tabusított piacon?

Amikor egy társadalmi tabukkal övezett piacon próbálsz a startupoddal érvényesülni, nehezített pályán játszol: az ügyfeleid és a befektőid is bizalmatlanok veled szemben, és még a hatóságok is komoly fejfájást okozhatnak. Hogyan boldogulj ilyen körülmények között? A szexuális segédeszközök piacán sikeres MisteryVibe társalapítója és CEO-ja osztja meg a tippjeit.

Bővebben

Nyolc grafikon a védelmi technológiába áramló kockázatitőke-befektetésekről a NATO-ban és Európában

Hatalmas ugrást tapasztalhatunk a védelmi technológiára szánt kockázati tőkét tekintve: 2018 óta több mint négyszeresére nőtt a kihelyezett tőke mértéke a NATO és szövetségesei körében. A növekedés az európai piacon is megfigyelhető, ami az ide egyre nagyobb arányban befektető USA-beli VC-knek köszönhető. A Dealroom és a Resilience Conference kutatási eredményeit ismertetjük.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát körülölelő makrogazdasági folyamatokról tájékozódhatsz október 3-án a JVSZ Makro Konferenciáján

Az esemény fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd – szóval olyan témák, amik az innovációs és startup-ökoszisztéma tágabb, makrogazdasági környezetét járják körbe.

Bővebben

Startupkeltetőnek sem utolsók az unkorniusok – itt van rá egy példa

A német unikornisok alkalmazottai 2024. első félévben összesen 65 darab új startupot alapítottak: az öt legtöbb startupot adó unikornishoz köthető az összes új startup több mint 64 százaléka, és ezek a startupok 19 iparágat ölelnek fel.

Bővebben