Hirdetés

A HSUP egyetemi képzés valódi innováció a vállalkozási készségek fejlesztésében

A Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország első egyetemi szintű, gyakorlatorientált startup képzése, amelynek célja, hogy a jövő generációi már az egyetem falai között megismerkedhessenek a vállalkozás világával, és elsajátíthassák a megoldásközpontú, innovatív gondolkodásmód alapjait. A két féléves program arra is felhívja a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalok figyelmét, hogy az innovatív ötletek vállalkozássá fejlesztése olyan karrierlehetőség, amelyre sokan talán nem is gondolnak még ebben az életkorban. A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezdeményezésére elindított hiánypótló képzés hosszú távon is pozitív hatással lehet a hazai innovációs ökoszisztéma fejlődésére.

„A HSUP ötlete a 2019-es SMART konferencián mutatkozott be, és azonnal hatalmas érdeklődést generált az innovációs színtér piaci szereplőinek körében. Az IVSZ is fontosnak tartja, hogy minél több friss, az egyetemi berkeken belül született ötlet legyen képes megmérettetni magát a piacon, ahol finanszírozást is szerezhet a megvalósításhoz. Ezért is vagyunk az egyik kezdeményezője annak a kiegészítő programnak, amely fizikai helyszínt és szakmai támogatást biztosít az ötleteknek. “ (Szövetség a Digitális Gazdaságért – IVSZ)

A jelenleg 21 egyetemen zajló képzés első félévének tapasztalatai azt mutatják, hogy a HSUP beváltotta a hozzá fűzött reményeket: nem csak a hallgatók, de a programhoz csatlakozó partnerszervezetek is nagy lehetőségeket látnak a programban. A képzés második félévében a hallgatók csapatmunkában dolgoznak a közel 100 támogatott projektötlet valamelyikén. A projektek témája széles skálán mozog, a befogadó egyetemek változatos szakterületeiből adódóan pedig a hallgatói csapatok – amelyek akár több egyetemről is verbuválódhatnak – sokféle, egymást jól kiegészítő kompetenciákkal rendelkeznek. Mindez a programhoz csatlakozó partnereknek is kedvező, hiszen bármilyen iparágban is tevékenykednek, a HSUP csapatai között szinte biztosan találnak olyan hallgatói projektet, amelyet akár mentorációval, akár más szakmai támogatással segíthetnek. Az, hogy a program partnerei szintén változatos területekről érkeznek, lehetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy az őket leginkább érdeklő ágazat munkájába tekinthessenek be.

„A HSUP partnerség nagy előnye számunkra, hogy megismerhetjük a jövő generációinak azon tagjait, akik innovatív ötleteikkel és gondolkodásukkal előre tudják mozdítani a gazdaságot. Mivel a mi cégünk szintén innovációk megalkotásában vesz részt, úgy érezzük, megtaláltuk azt a csatornát, amelyen keresztül segíthetünk az új generáció fejlődésében.” (Seahorse)

A partnerek visszajelzése alapján előremutató változás lesz, hogy a HSUP segít összekovácsolni azt a hasonló mentalitással, kreatív gondolkodásmóddal rendelkező fiatal, innovatív közösséget, amely már a gyakorlatban is hasznosítható ismeretekkel rendelkezik az innováció világáról, és ezzel a tudással felvértezve nem csak a saját vállalkozásait viheti sikerre, de a munkaerőpiac számos területén is versenyképes lesz

„Egy olyan szervezet, mint az EFOTT nagyon fontos feladatának tartja, hogy folyamatosan képes legyen megszólítani a fiatalokat, és a tőlük érkező igények alapján alakítsa szolgáltatásait. Éppen ezért örültünk a megkeresésnek, és annak, hogy részesei lehetünk a HSUP-nak.”

A program szakmai támogatójaként az NKFIH célja, hogy a befogadó egyetemek száma évről évre bővüljön. Ennek érdekében folyamatosan fejleszti a kurzus ismeretanyagát, és várja az újabb együttműködő partnerek jelentkezését.

További információ a programról: https://hsup.nkfih.gov.hu

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben