Hirdetés

A HR világát is meghódítja a mesterséges intelligencia

Az AI lehetőségei és előnyei a toborzás, a munkavállalói élmény fokozása, a képzések és az adatelemzés területén is láthatók, és főként a gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatokban és az egyéni dolgozói igényekhez igazodó ajánlatokban és HR megoldásokban jelenik meg – véli a K&H.

A HR nem az a vállalati terület, ahol a technikai újdonságok legelőször megjelennek, a digitalizáció azonban lassan ezt a területet is meghódítja. Az adatnyilvántartás és a folyamatok automatizálása után a humánerőforrás-menedzsment a digitalizáció következő szintjére lép, és egyre erőteljesebben alkalmazza a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket. Négy területen kiemelten jelentkeznek a mesterséges intelligencia alkalmazásának előnyei a HR-ben: a toborzás során, a munkavállalói élmény fokozásában, a képzésekben, valamint az adatelemzésben. Ami mindegyik területen közös, hogy gyorsabb és könnyebben kezelhető folyamatok jönnek létre, illetve a gépi tanulásnak (machine learning) köszönhetően az eltérő dolgozói igényekhez és szokásokhoz igazodva személyre szabott ajánlatot és HR módszereket lehet nyújtani a dolgozóknak.

Egyénre szabott okos megoldások a HR-ben

Már a toborzási folyamat során megjelennek a digitális megoldások. A K&H például egy mobilalkalmazás segítségével „szelfi” interjúkat használ a jelöltek kiválasztásához, hogy a munkaerő-felvételi folyamat minden résztvevő számára gyorsabb, kényelmesebb és időben hatékonyabb legyen. Az új kollégák beléptetése pedig teljes mértékben digitális úton, azaz papírmentesen történik.

Nemzetközi szinten az is egyre elterjedtebb, hogy a jelöltekkel egy külön erre a célra fejlesztett chatboton keresztül történik a kommunikáció.

Az új kollégák kiválasztása és beléptetése mellett a jelenlegi dolgozók számára nyújtott munkavállalói élmény fokozásában is nagy segítséget jelentenek a digitális, illetve mesterséges intelligencián alapuló HR eszközök. A K&H anyavállalatánál, a belga KBC-nél már robotizált személyügyi adminisztráció segíti a napi munkavégzést: a dolgozók egy chatboton keresztül kaphatnak választ a munkavállalói viszonyt érintő kérdéseikre, a kiküldetésben levő kollégákat pedig mobilalkalmazás segíti a számlaelszámolásban.

A folyamatos szakmai fejlődésben és kiteljesedésben szintén nagy segítséget nyújtanak a digitális HR megoldások. A K&H-nál az elmúlt évben 251 e-learning képzés és 187 képzési videó készült, a digitális platformokat és azok használatát bemutató K&H digi jogsi komplex interaktív képzési program pedig a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült azzal, hogy több mint egy órán át 1129 kolléga kapcsolódott be az online vetélkedőbe. A negyedik nagy terület pedig a munkavállalói viszony során keletkező adatok feldolgozása, aminek segítségével nem csak a szokásos munkaügyi adatokat ismerhetjük meg, de olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogy melyik felsőoktatási intézmény nyújtja számunkra a legképzettebb jelölteket, vagy hogy a munkavállalói életút során melyek a legkritikusabb kilépési pontok.

Munkavállalói feladatok és képességek változása

A digitalizáció térnyerésével összhangban a feladatkörök és az ezek betöltéséhez szükséges képességek is változnak. A pénzintézet esetében ez főként három tényezőben nyilvánul meg: egyrészt a fiókhálózatban dolgozó kollégák szerepe egyre erőteljesebben eltolódik a tanácsadói irányba, mivel a pénzforgalom nagyrészt már fiókokon kívül, online vagy bankkártyán keresztül történik, illetve a készpénzfelvétel is egyre kevésbé a fiókokban, hanem sokkal inkább az ATM-eken keresztül történik. Másrészt olyan agilis munkavállalókra van szükség, akik minden eddiginél könnyebben és gyorsabban tudnak alkalmazkodni az új technológiákhoz, miközben egyre több munkakör betöltéséhez szükséges informatikai tudás.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben