Hirdetés

A hónap végéig még jelentkezhetsz az MVM Edison 2021 versenyre!

Idén már ötödik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, ahová a régió legizgalmasabb, leginnovatívabb ötleteit várják a szervezők. Az elmúlt években több mint 500 pályázat, 32 döntős és 12 dobogós csapat kapott a bemutatkozási lehetőségen, és a megmérettetésen túl milliós nyereményeket is. 

A 2021-es MVM EDISON több újdonsággal is érkezik, ezúttal már két érettségi fázisban várja a jelentkezőket, újragondolt pályázati kategóriákban. A korai fázisú csapatokra fókuszáló versenyben a pályázati kategóriák kerülnek újragondolásra. Az érettebb fázisban lévő startupoknak a jövő évben lehetőséget nyitunk, hogy jelentkezzenek a versenyre és a verseny végére MVM-re szabott megoldásukat prezentálják.

A legígéretesebb megoldások a komplex képzési program mellett milliós nyereménnyel gazdagodhatnak, illetve esélyessé válnak befektetésre is.

A fejlődés egyik alapja az innováció, ami nagyban hozzájárul a gazdasági teljesítmény javításához, a piaci pozíció megőrzéséhez, valamint a hatékony és dinamikus vállalati működés fenntartásához. Az MVM Csoport folyamatosan kutatja az új lehetőségeket, újító megoldásokat, amelyek az energetika, valamint a vonzáskörzetében működő szektorok jövőjét határozzák meg. A vállalatcsoport 2016-ban ezért indította el az MVM Edison startup versenyt, amely ötödik éve keresi a jövő legígéretesebb kreatív, innovatív, és nem utolsósorban piacképes fejlesztéseit, ötleteit. A legfőbb cél, hogy az újító fejlesztők számára megfelelő szakértői segítséget, a megvalósuláshoz pedig befektetést nyújtson a cégcsoport. Idén decemberben indult a verseny ötödik szériája, amelyre 2021 január végéig várják a jelentkezéseket. Az idei versenykiírás számos új kategóriával, ötletfázis szerinti felosztással, valamint nemzetközi nevezési lehetőséggel is bővült.

A korábbi évek eredményes csapatai közül többek között a tavalyi győztes, a Rollin Technologies is nagyon lendületes fejlődésnek indult, rollertöltőik több nagyvállalati partnernél helyet kaptak és a hardver fejlesztése már egy következő fázisba lépett, a csapat növekedésnek indult. Ugyancsak sikeresen haladt a Volteum pályája is, akik egy útvonaltervező applikációt fejleszt elektromos autósok számára, hogy gyorsan és biztonságosan elérjenek úticéljukhoz. Az ő esetükben is lezárult a prototípus fejlesztés, és a tavalyi év második felében már birtokba vehették a felhasználók az alkalmazást.

A szervezők 2021. január 31-ig várják a pályázatokat, akik a fenti csapatokhoz hasonló ambíciókkal rendelkeznek. A jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, egy pályázó egy ötletet nevezhet, kizárólag online, a www.mvmedison.hu oldalon keresztül. Az MVM Edison verseny sikerességét jól mutatja, hogy az évek során a szakmai zsűri keze között több mint 500 pályázat fordult meg. A legjobbnak ítélt 32 döntős ötlet közül végül 12 csapat állhatott fel a képzeletbeli dobogóra ezidáig.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások