Hirdetés

A Hiventures dobogós a legaktívabb befektetők rangsorában

A Hiventures sikeresen zárta az első évét, és rendkívül széles és színes portfóliót tudhat magáénak. A 2018-as éve is lendületesen indult: az első negyedéves eredményei alapján két független nemzetközi szervezet is Európában az első, nemzetközi szinten pedig a harmadik helyre sorolta a legaktívabb befektetők rangsorában.

A Hiventures 2017-es első évében  több mint 1000 beérkezett projekt került átvizsgálásra, amiből 131 pozitív befektetési döntés született 10,2 milliárd forint értékben. A támogatásokból 6,1 milliárd forint Európai Uniós forrásból valósul meg.  Ez a volumen 46 inkubációs, 17 magvető és 11 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekcióját fedezi.

A szervezet ezzel több ügyletet tudhatott magáénak Magyarországon, mint tavaly az egész piac.

A lendület 2018-ban is töretlenül folytatódik, már az első negyedévben 190 projekt érkezett be a szervezethez, ebből 36 pozitív befektetési döntés született 2,6 milliárd forint értékben, melynek fele Európa Uniós forrásból valósul majd meg. Ezek az eredmények és a befektetői aktivitás pedig már a nemzetközi élvonalba is feljuttatta a kockázati tőkealapot.

A Dow Jones 125 éve a világ egyik legnagyobb és legrangosabb üzleti híreket és információkat szolgáltató vállalatának 2018 Q1-es eredmények alapján készített elemzésében a Hiventures 31 befektetésével a legaktívabb európai befektetők listáján az első helyen áll, olyan hatalmas és nagymúltú szervezeteket megelőzve, mint a Business Growth Fund, akik az UK és az ír piac legnagyobb befektetői, vagy a már több mint 20 éves Partech Ventures.

„Óriási sikerként könyveljük el, hogy kicsivel több, mint egy év alatt sikerült felkerülnünk a nemzetközi befektetői térképre és olyan meghatározó, évek óta működő kockázati tőkebefektetőket tudhatunk magunk mögött, mint a TechStarts, Plug and Play, Európában pedig az Enterprise Ireland, akiknek működését az indulásunk előtt jó gyakorlatként többször is tanulmányoztunk” – mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

A Crunchbase a startupok, innovatív vállalatok és befektetők legnagyobb nemzetközi adatbázisa, ahol több millió felhasználóhoz jutnak el nap, mint nap a legfrissebb üzleti intelligencia alapú információk. A Cruchbase 2018 első negyedévét érintő elemzésében a legaktívabb seed befektető kategóriában harmadik helyre rangsorolta a Hiventurest, ezzel a szervezet olyan nemzetközi befektetői óriásokat előzött meg, mint a TechStars és a Plug and Play.

A Hiventures jelenléte e rangsorokban az év további részében is stabilnak tekinthető, hiszen a 2018-as kihelyezési terv közel 6, 8 milliárd forint, azaz az év során több mint 180 színvonalas, minőségi vállalkozói projektet keres a Hiventures.

Idén a terveink között szerepel az első exitek megvalósítása, illetve következő körös befektetők bevonása és az éves tervszámok túlszárnyalása, amihez a régiós és nemzetközi jelenlétünk tovább erősítése elengedhetetlen.” – mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

Ezért ebben az évben több, nemzetközi startup és tech eseményen is megfordulunk, ott leszünk például a bécsi Pioneers Fesztiválon, vagy a nagy-britanniai London Tech Weeken. Mindezek mellett olyan saját eseményeket is szervezünk, mint például a június közepén megrendezésre kerülő Hiventures Medtech Demo Day, ahova nemzetközi befektetőket és vállalati partnereket is várunk, hogy bemutassuk a portfóliónkban lévő egészségügyi startupokat” – tette hozzá.

A Hiventures eddig portfolióba került vállalkozásokról még több információ itt olvasható.

 

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben