Hirdetés

A hazai Entrepreneurship World Cup 2021-es versenyének nyertese a MedInnoScan 

A magyarországi Entrepreneurship World Cup döntője augusztus 4-én került megrendezésre. Az eseményen 10 startup mérte össze tudását, ahol a MedInnoScan innovatív digitális egészségügyi megoldása győzedelmeskedett. A zsűri által legjobbnak tartott Early stage startupok mellett még egy győztest hirdettek, az ötlet kategória legjobbjának a Forestream bizonyult.

A MedInnoScan a verseny győzteseként az Entrepreneurship World Cup által biztosított 100 000 dollár összértékű szolgáltatáscsomagot és kedvezményeket is igénybe veheti, valamint tovább lép az úgynevezett Global Akcelerátor programba. Az augusztusban kezdődő akcelerátor program keretében az országos döntőt megnyerő startupoknak lehetőségük van részt venni különböző mentor programokon, és workshpokon. Közel 200 ország EWC bajnoka vesz részt az akcelerátor programban, ahol a MedInnoScan fogja hazánkat képviselni, és ezzel együtt lehetősége lesz bekerülni a TOP 100-as mezőnybe. A TOP 100 startup a novemberi Global Final eseményen Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában fog összecsapni egy végső megmérettetésen, ahol kihirdetik a versenysorozat abszolút győzteseit.

A hazai fordulóban résztvevő csapatokat egy három tagú zsűri véleményezte, akiknek nem volt könnyű dolguk, hiszen jobbnál jobb ötletek és már működő vállalkozások mutatták be a legkülönbözőbb megoldásaikat. A korai fázis kategória és egyben az EWC 2021 hazai győztese a MedInnoScan orvosi diagnosztikai mesterséges intelligenciák fejlesztésével foglalkozik, és egy olyan applikációt fejlesztett, aminek segítségével a bőrgyógyászati problémával küzdő betegek fényképet készíthetnek az érintett bőrfelületről, ezután pedig a rendszerhez csatlakozott bőrgyógyászok diagnózist és terápia javaslatot adhatnak, és a szükséges gyógyszerek, készítmények receptjét a felhőbe rögzíthetik. Az ötlet kategóriában győzedelmeskedő Forestream csapata az idősgondozás digitalizációjával nyert. A ForeStream egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, ahol a mozgási adatok elemzésével képes felismerni és mérni a demencia korai jeleit, segítve a megelőzést és a korai kezelést. 

A zsűriben helyet foglalt Mary Alcantara, az MKB Fintechlab-tól: “Nehéz volt meghozni a döntést, mert mindannyian valóban izgalmas és értékes projekteken dolgoztok. Jó volt látni, hogy sok esetben már komoly eredményeket sikerült elérni, akár traction, akár pilot projektek, vagy együttműködések terén. Nagyon felkészült versenyzőkkel volt dolgunk, és egy remek élményben volt részem, gratulálok minden résztvevőnek.

A EWC 2021 magyarországi döntőjén tíz startup mutatta be ötletét és már működő megoldását: Rollin Technologies Kft., IT-MEDicine Ltd., Forestream Technologies Kft., MedInnoScan Kft., EthiCoin, Alpha Femtech Kft., INICIO, Sharention, COFFIS és a Dioxiday.

A hazai forduló megszervezésért a Start House for Startups és a Startup Grind Budapest felelt, a verseny kommunikációs partnerei a FIVOSZ és a Sciencer voltak. 

Entrepreneurship World Cup versenyről

Az Entrepreneurship World Cup a Misk Global Forum, a Global Entrepreneurship Network és a Global Education and Leadership Foundation által életre hívott kezdeményezés, amin 2019-es indulása óta több mint 200 országból, közel 300.000 jelentkező vett részt. A versenyt 120 partner szervezet segíti évről évre, és több mint 100 befektetővel működik együtt.

A Start House for Startups és Startup Grind Budapest a hazai vállalkozói, startup és innovációs ökoszisztéma elkötelezett támogatóiként, hazai partnereivel karöltve azon dolgozik, hogy mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen a vállalkozás és startup indításhoz és a növekedéshez szükséges tudásanyag, erőforrás és kapcsolati háló. Ennek érdekében több nemzetközi és hazai szervezettel és branddel is együttműködnek, és várják soraikba azokat a cégeket, szervezeteket és intézményeket, akik szintén támogatandónak tartják a fenti kezdeményezést.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások