Hirdetés

A határokon átívelő programok mindig új inspirációt jelentenek

A hétvégén ismét egy sikeres és színvonalas, határokon átnyúló programot vitt véghez a Startup Pannonia keretében az osztrák oldalról a burgenlandi, magyar részről a Győr-Moson-Sopron megyei iparkamara Eisenstadt (magyarul Kismarton) városában. A szervezésben a Startup Live Global profi támogatása állt melléjük. Célkitűzésként szerepelt, hogy a határ két oldalának startup-ökoszisztémáját közelebb hozzák egymáshoz, így mindkét náció részéről érkeztek csapatok, akik három napon keresztül dolgozhattak innovatív ötleteiken nemzetközi szakemberek mentorálásával, hogy vasárnap felkészülten állhassanak az igazi ikonokból álló zsűri elé.

Mi a közös a Runtastic, a Shpock, a mySugr vagy Swell történetében?  Ezek a sikeres startupok mind álltak a kezdeti időszakukban a Startup Live színpadán. Ötleteiket az elmúlt hétvégén Eisenstadtban tartott rendezvényhez hasonló tréning keretében elismert szakemberek, mentorok segítségével finomították, és a befektetői zsűri előtt szerepeltek.

Ezúttal a “Boost your startup idea” nevű rendezvényre bárki jelentkezhetett már meglévő ötlettel, vagy ötlet nélkül, egyénileg vagy csapatban is. A hétvégén mindenki rendkívül fókuszáltan tudott dolgozni és a szakmai segítség mentén minden csapat arról számolt be, hogy óriási előrelépést jelentett számukra a program. A pénteki nap az első pitchelés után az ismerkedésről és a csapatok végleges kialakításáról szólt. Szombaton az akcióterveket készítették el, majd koradélután megérkeztek Kismartonba a mentorok is, akik az osztrák és a magyar startup-élet kulcsfigurái, különböző szakterületek jó ismerői – az üzleti tervezéstől kezdve, a design és felhasználói élményen át a marketing és PR útvesztőéig mindenben kaptak segítséget tőlük a kezdő vállalkozások. Az esemény harmadik és egyben záró napja pedig a prezentáció összeállításáé és a pitch gyakorlásáé volt. A nap végén értékes nyereményekről ítélkezett a befektetési szakemberekből álló zsűri: Pioneers Festivel jegyek, közösségi iroda használat, Crowdfunding tanácsadás és egy 10.000 eurós befektetés is gazdára talált a Pioneers Ventrues-től.

A hétvége győztese a Plan@ csapata lett, akik abban szeretnének segíteni az embereknek, hogy az egyéni fenntarthatósági törekvéseinek lássák a bizonyítható és mérhető hatását. “Olyan kérdésekre gondolj, hogy tényleg számít-e, ha fél fokkal lejjebb veszem a fűtést, vagy hogy hetente csak egyszer eszem húst? Mi van ha nem csak én csinálom ezt, hanem rajtam kívül még néhány ezren esetleg pár millióan? Láthatóvá akarjuk tenni, hogy mások hol tartanak ugyanezekben a kérdésekben és mi ezeknek az aggregált hatása.” – magyarázta Borissza Kitti az ötletük alapvetését.

A csapat beszámolt arról, hogy ezidáig csak egy szerelemprojektként tekintettek a Plan@-re, de mind a mentorok visszajelzése, mind az első helyezés megbizonyosította őket afelől: ideje munkához látni! “Meglepődtünk az eredmény hallatán, ugyanis már kétszer pitcheltük ezt a projektet és nem tűnt úgy, hogy rajtunk kívül mások számára is fontosak a törekvéseink. A fókuszált figyelem, a mentorok segítettek abban, hogy jó oldalról nyúljunk a kérdéshez. Igazolódott, hogy nagyon fontos és releváns téma amiért nem elég szívből lelkesedni mert óriási felelősség is egyben, elvégre is az emberiség és a bolygó jövője a tét.”

Habár a Startup Pannonia célja az észak-nyugati régió és a burgenlandi startupperek aktivizálása, mégis érkeztek Budapestről és azon túlról is a hétvégi programra. A legtávolabbi jelentkező Gulyás Gergő volt, aki Kecskemétről érkezett, hogy képviselje a DuckPhoto csapatát. Végül ő érdemelte ki a legjobb pitchért járó külündíjat. Ők tulajdonképpen a fotós szolgáltatók Uberjén dolgoznak, szeretnék, ha olyan platformot tudnának kialakítani, ahol a kereslet közvetlenül találkozhat a jó minőségű fotós szakemberek kínálatával. “Ez a hétvége sokkal többet adott a számomra, mint arra számítottam, rengeteg ismerettel gazdagodtam és a startupunk előtt úgy érzem számos ajtó megnyílt. A különdíj pedig hatalmas megtiszteltetés. Sokkal nagyobb önbizalommal és lelkesedéssel nézünk szembe így a hétköznapok kihívásaival, hiszen a kismartoni hétvége segített validálni az ötletünket. Eddig csak éreztük, hogy a helyes úton járunk, most már tudjuk. A sok hasznos visszajelzést, a jótanácsokat elkezdtük beépíteni és habár rövid idő telt el a hazaérkezésem óta, túlzás nélkül mondhatom, hogy már látható is a hatásuk.”

Tüske Tamás – a StartITUp Győr alapítója elmondta, a két ország startupperei nagyon sokat tanulhatnak egymástól ezúttal is, és ismét bebizonyosodott, hogy a Startup Pannonia egy nagyszerű lehetőség a kezdeményezés arra, hogy az új inspirációk által új ötletek szülessenek meg.

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások