Hirdetés

A hardver fejlesztés kemény dió!

Egészen a közelmúltig legalábbis sokan abban hittek, hogy szoftveren alapuló ötleteket könnyebb sikerre vinni. Azonban a magyar hardver startupok közül is egyre többen jutottak el a nemzetközi siker kapujába, vagy még tovább. Ismerjük meg a top 5 hazai sikertörténetet a Progress Bar meetupján!

A Progress Bar programsorozat május végén megrendezett, Hardver Startup Showcase nevű eseményét Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke nyitotta meg, aki előadásában ismertette a hazai és uniós forrásból meghirdetett „Innovációs ökoszisztéma” felhívásokból tavaly támogatást nyert inkubátorok működési modelljének tapasztalatait. Hozzátette reméli, hogy az inkubátorok a legígéretesebb startupokat fejlesztve más, új hazai kutatás-fejlesztési kezdeményezésekkel is összekapcsolódnak. Továbbá nagy lehetőséget jelenthet a startupok és az országszerte nyolc helyen létrejött felsőoktatási-ipari együttműködési központok közös munkája is.

Ezt követően Dóbé Sándor, az Antenna Hungária stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója mutatta be az AHa! Brain Store vállalati akcelerációs programot, amely az első magyar hardver akcelerációs program és műsorgyártással, műsorszóró hálózatokkal, multimédiával, vezeték nélküli és felhő alapú megoldásokkal, illetve IT/telekommunikáció, Big Data és IoT területével kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza.

Magyar hardver startupok áttörés előtt

Az esemény második felében két panelbeszélgetést is meghallgathattak a résztvevők.  Olyan hardver startupok számoltak be tapasztalataikról, akik már valamely jelentős mérföldkövet túllépve elindultak a nemzetközi siker irányába. Az első panelbeszélgetésben a közelmúltban 38 millió dollárnyi (több mint 10 milliárd forintnyi) tőkebevonást megvalósító, önvezető technológiát fejlesztő AIMotive-tól Fehér Márton chip tech csapatvezető, az űrkutatásban utazó PuliSpace képviseletében Dr. Pacher Tibor csapatvezető, az okosgyűrűt fejlesztő Ringclock ügyvezetője és alapítója Somos Sándor, a robotika terén már jelentős nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező OptoForce ügyvezetője Dömötör Ákos, valamint az agrárium terén szenzoros megoldásokat kínáló PlantCT ügyvezetője, Árendás Csaba vettek részt. A startupok képviselői többek között arra is kitértek, hogy mi a különbség egy hardver és egy szoftver startup között, milyen befektetési nehézségekbe ütköztek, illetve a jelen értékelése mellett jövőbeli terveikről is meséltek.

A Progress Bar szervezői a befektetői megközelítésnek is teret adtak a rendezvényen. A második kerekasztal beszélgetésben részt vett Ács Zoltán az Arete, Balogh Péter a Baconsult, valamint Weibel Balázs az Intellitext képviseletében, akik mind egy-egy ÖKO_16 pályázat nyertes inkubátor képviseletében voltak jelen eseményen. A beszélgetés kitért az ÖKO_16 pályázat kritériumaira, illetve, hogy mi az elsődleges szempont egy befektető számára akkor, amikor eldönti, hogy egy startupot támogatni és fejleszteni szeretne.

Az esemény létrejöttét a Drukka Startup Academy, a Baconsult angyalbefektetői csapata, valamint az Arete egyaránt támogatta. A Nokia a helyszín biztosításával állt a startup közösség és a Progress Bar meetup-sorozat mellé.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások