Utonlevés, barátkozás, bizniszelés – ezek voltak Kovács Péter fő motivációi, és a startupperek között találta meg a helyét. Első vállalkozása egy internetkávéző volt, ma pedig egy startup-ökoszisztéma versenyt szervez, amely ma már kontinenseken átívelő projektté nőtte ki magát.
Gazdasági agrármérnökként végeztél, most pedig barátságok kötésével és kapcsolatok kialakításával foglalkozol. Távolinak tűnik az indulás.
Nem választottam, sodródtam. Két szempont volt fontos középiskola utána: ne kelljen felvételiznem és ne Budapesten legyen az egyetem. Utóbbi azért számított, mert az idősebb barátaimnál láttam, hogy sokkal jobban szerveződik a diákélet egy vidéki városban, Budapesten egyszerűen elvesznek az egyetemisták. De messze se akartam menni, így lett belőle a Szent István Egyetem. Nagy szabadságot jelentett ott lennem, plusz az évfolyam 70%-a lány volt, ami azért elég nagy pozitívumnak számított.
Egyik nagy előnye számomra az volt, hogy a társadalom felé adott egyfajta “lefedettséget”: én tanulok. Közben pedig azt csináltam, amit akartam: utaztam, dolgoztam, bizniszeltem. Megtanultam egyszerre több helyen jelen lenni, nagy mennyiségű anyagot rövid idő alatt feldolgozni, a problémamegoldási készségem is sokat fejlődött. Rengeteget tanultam Gödöllőn, csak kicsit másképp.
Mikor kezdtél bizniszelni?
14 éves koromban pár hétig egy holland családnál éltem, ahol a gyerekek iskola után elmentek dolgozni, megkeresték a saját pénzüket, amiből megvették a saját dolgaikat. Ez annyira inspirált és annyira szerettem volna pénzt keresni… Viszont mi egy kis faluban laktunk Nógrád megyében, ahol nem volt sok lehetőség, de amikor 16 évesen a fővárosba költöztünk, rögtön belevágtam a nagyvilágba és elkezdtem pénzt keresni. Az első tényleges munkahelyem a McDonald’s volt, az első komolyabb biznisz pedig egy internetkávézó, amit 2004-ben csináltam egy iráni társalapítómmal, aki a befektetést is szerezte.
Majd elkezdtél egy toborzó cégnél dolgozni.
Oda is úgy érkeztem, hogy fogalmam se volt, hogy miről van szó, a szakma létezéséről is akkor értesültem, de mivel mindig nyitott voltam a lehetőségekre, mindig elmentem oda, ahová hívtak. A beszélgetés végén megkérdezték, hogy dolgoznék-e inkább toborzóként, mert úgy látják, hogy ez passzol hozzám. 2006-tól 2015-ig foglalkoztam ezzel, az egész nagyon bejött nekem.
Az időm 30%-ában egyébként olyan embereket hívtam beszélgetésre, akik amúgy nem passzoltak semmilyen pozíciónkra, viszont érdekesnek tűntek. Egy jó indok volt a kezemben, bárkivel le tudtam ülni és bármit meg tudtam kérdezni.
Sosem a klasszikus eredményeket hajszoltam, inkább arra fókuszáltam, hogy jót beszélgessek az emberekkel és értéket tudjak nekik adni. Mikor pedig létrehoztuk az IseeQ fejvadász céget, nagyon örültünk, hogy végre a saját utunkat járhatjuk. Ahogy az IseeQ egyre érettebbé vált, láttam, hogy nincs már rám akkora szükségük, de továbbra is segítem őket, üzleti lehetőségek és jelöltek is érkeznek rajtam keresztül, ami érdekem is, hisz az egyik tulajdonosa is vagyok a cégnek.
A mai napig az a legfontosabb, hogy a saját uram lehetek. Az élet azért bonyolódik, a döntések már a családról szólnak, viszont időközben az üzleti hozzáállásom is fejlődött. A nagyon merev meetingeket már nem bírom, nem szeretnék magamnak kereteket építeni, fontos, hogy tudjak sodródni, azzal a különbséggel, hogy mostmár konkrétan tudom, hogy hová szeretnék megérkezni.
És hová szeretnél?
A Global Startup Awards-zal felépítjük a világ egyik legnagyobb startup-ökoszisztéma networkjét, és arra törekszünk, hogy minden olyan ember és cég benne legyen, akik szeretnék a világot a technológia révén jobbá tenni, vagy akik ezeket a cégeket támogatják, tehát az ökoszisztéma részét képezik. Egy olyan platformot hozunk létre, ahol ezen cégek és emberek minőségben tudnak egymással kapcsolatokat építeni. Mi ezzel szeretnénk hozzájárulni a technológiai fejlődéshez, ami meggyőződésünk, hogy az emberiség legnagyobb kihívásaira a megoldásokat tudja hozni.
Egy informatikai fejvadász cég éléről hogyan kerültél a startup-ökoszisztémába?
Recruiter koromban, még 2009-ben interjúztattam egy nagyon okos programozó fiút, aki révén bekerültem az Open Coffee Club közösségébe. Ekkor kezdtem a startupokkal ismerkedni, a környezet nagyon inspiráló volt, gyorsan meg is lett az első startup-os ügyfelem.
Hogy jött a verseny?
Éppen az IseeQ nyitóbulija volt, amire Kim Balle, a Nordic Startup Awards egyik alapítója is eljött. Később kiderült, hogy társalapítót keres, majd elkezdtük ezt kidolgozni, és 2014-ben elindítottuk a Central European Startup Awards-ot és a Nordic Startup Awards-ot.
Az volt az alapgondolat, hogy mivel nem ismerjük a környező országok startup-ökoszisztémáit, pedig eltűntek a határok és beszéljük a közös nyelvet is, a verseny lehet annak a módja és szűrője, hogy megtaláljuk és kiválasszuk ezen cégeket, akiket egymással hozunk össze, először regionálisan, majd globális szinten. És kifejezett célunk, hogy ezt a létszámot maximalizáljuk 150-200 főben, ami még “emészthető” méret, hogy minőségi kapcsolatok alakulhassanak ki. Mindez sok-sok lehetőséget teremt minden résztvevőnek.
Milyen régiós különbségeket látsz?
Jellemzően kulturális különbségek vannak, viszont annyira hasonlóak az alapok, hogy ezek inkább izgalmassá teszik a beszélgetéseket, mintsem, hogy ellehetetlenítenék az üzleti kapcsolatokat. Aki a startup világban mozog, mindenhol könnyen megtalálja a hangot más startupossal, és a különbségek inkább üdítő és kellemes fűszerei az egyébként jól működő kommunikációnak.
Budapestet mindenki imádja, a hazai startupok megítélése is sokat javult, Puskás óta eltelt 50 év és végre újra van olyan magyar példa, akiket nemzetközi szinten sem kell bemutatni.
Amikor először jártam 2012-ben San Franciscóban fejvadászként a Prezivel, az első napon érkezés után rögtön egy meetup-ra mentem, ahol számomra meglepő módon a Prezit már a résztvevők 70%-a ismerte és használta, ami messze felülmúlta a várakozásaimat. Akkor éreztem, hogy ez az a világ, ahol a mai dolgok történnek, ezért is kattantam rá ennyire a startuposdira.
A befektetői világ vadászik az új ötletekre. Milyen visszajelzéseket kaptok, milyen kapcsolatok indulnak el?
Nagy vizibilitást és rengeteg kapcsolati lehetőséget adunk a nyerteseknek. Mi annyit szoktunk kérni, hogy meséljék el nekünk, hogyha történik velük valami. De rengeteg visszajelzést kapunk befektetőktől is, hogy valóban számít, ha egy feltörekvő vállalkozás nyer nálunk. De mi nem az üzleti, hanem a közösségi oldaláról közelítjük meg, ha abban jót tudunk adni, akkor abba bárkinek érdekében áll belépni.
Nem akarunk pénzt adni a nyerteseknek, nem abban látjuk a projektjeink lényegét, nem szeretnénk, hogy ez legyen a motiváció.
Gyakorlatilag a verseny az eszköz, ami megválogatja, hogy kik jöjjenek össze?
Ha a networking, közösségi és az esemény oldaláról nézzük, a verseny igazából a kiválasztási folyamat, ami pedig alapvetően közösségi alapú. A közönségszavazás is része a döntési folyamatnak, ami szintén befolyásolja, hogy kik találkoznak a rendezvényeinken.
Fontos megjegyeznem, hogy mi nem startup versenyt szervezünk, hanem startup-ökoszisztéma versenyt. Vannak kategóriáink nagyvállalati programok számára, befektetőknek, közösségi irodáknak, mi őket is összehozzuk, nem csak a startupokat.
Minden évben kipróbálunk új és új kategóriákat, és hiszünk abban, hogy hidakat tudunk építeni az iparágak közé, hogy ilyen formán is kapcsolatok jöjjenek létre.
Mindez hogy néz ki a gyakorlatban?
A versenyeinkre bárki nominálhat bárkit, bárki jelentkezhet. Első körben megkérdezzük az adott jelöltet, hogy részt szeretne-e venni a versenyben, a részvételi kérdőív kitöltése jelentős szűrő és egyben jó visszajelzés is nekünk már az elején, hogy ki az, aki hajlandó ebbe időt fektetni. Ezt követően a zsűri és a közönség szavazatainak kombinációja adja ki a nemzeti eredményt, majd jön a regionális és a globális verseny. Mint egy tölcsér.
Nagyon fontos, hogy van három olyan értékrendi elkötelezettségünk, amiből semmilyen körülmények között sem engedünk:
1. a verseny résztvevőinek és nyerteseinek soha nem kell fizetni semmiért a versenyben való részvétel kapcsán, nincsenek bújtatott költségek, 2. az adatbázist soha, semmilyen körülmények között és részleteiben sem adjuk ki senkinek, ezt nem lehet megvásárolni tőlünk és 3. a függetlenségünket tartjuk az egyik legnagyobb erényünknek, mi nem egy befektetői csoport vagy nagyvállalat dealflow-gyártó gépezete vagy PR ügynöksége vagyunk.
Van-e kedvenc kategóriád?
Az új kategóriák, amelyekkel évről-évre kísérletezünk. Mindig nagyon izgalmas új dolgokat kipróbálni és hogy vajon az új kategória révén kiket fogunk megismerni. Közben a verseny szoftverét is ezerrel fejlesztjük, amely 2020-ban már hatékonyan fogja kiszolgálni a versenyt.
Az utóbbi időben egyre több lehetőségük van az induló cégnek, egyre könnyebb mentort és befektetőt találni. Szerinted ez a tendencia milyen változást hoz magával?
Az biztos, hogy magasabb lett az okos pénz aránya, de még mindig nem elég. A versenyeink révén régiók ismerkedhetnek meg egymással, ami pedig magában hordozza a külföldi befektető lehetőségét is. Erre kifejezetten szeretnénk rámutatni a versenyeink során, hiszen pl. egy magyar startupnak nem kell feltétlenül Magyarországról befektetőt találni, miért pont innen kellene?
Ha csak másfél órát utazol egy repülővel, olyan helyekre érkezel, ahol még több okos pénzt is találhatsz.
Amikor egy induló vállalkozás csak pénzt kap és semmi mást, az szerintem nem egészséges. Az egész régióra igaz, hogy az a fajta okos pénz még mindig nagyon hiányzik, amit az a vállalkozói réteg tud kitermelni, akiknek volt egy nagy exitjük és a saját pénzüket viszik piacra, ilyen például itthon Vinnai Balázs, Fehér Gyula, Valner Szabolcs, Balogh Petya, és szerencsére ez a lista még jóval hosszabb. Vannak területek, ahol tényleg kell a tőke, de ha egy software-es startupról beszélünk, sokkal fontosabbnak tartom, hogy inkább jó kapcsolatokat, meg jó ötleteket és iránymutatást adjon valaki nekik, ne a pénz legyen az első. Persze amikor már fel kell skálázni globálisan a bizniszt, vagy nagyon tőkeigényes, például gyártás és/vagy hardware van benne, ott nem is kérdés, hogy kell a tőke.
A mentorok kapcsán azt látom, hogy nagy a zaj, persze vannak témában jártas jó szakemberek is, de én azt vallom: ha az a valaki még nem épített valamit korábban, amit el tudok ismerni, az számomra nem hiteles, tök mindegy, milyen csilivili módszertannal dolgozik. Ki merem jelenteni, hogy azok, akik a legnagyobb sikersztorikat építik, ők válogatják meg leginkább, hogy kire hallgatnak és miért.
2020-ban a versenynek már lesz latin-amerikai lába, miért arra bővültök?
Már 7 régióban, 3 kontinensen (Európa, Ázsia, Afrika) és 63 országban jelen vagyunk, de kifejezetten kerüljük a legfejlettebb ökoszisztémákat, persze idővel hozzájuk is el szeretnénk jutni.
Egyelőre üzletileg is jobban megéri a feltörekvő országokra figyelni: rajtunk kívül nem tudom, hogy ki ismer egyszerre egy pl. azeri, zimbabwei és kambodzsai kombóban jó fintech startupokat.
További 4-5 régióval nagyon aktívan tárgyalunk még és egy szaúd-arábiai innovációs verseny is készülőben van, amit tanácsadóként segítünk. Ezeken kívül egy nagyon izgalmas kezdeményezés részesei lettünk, az Arctic projekt keretében segítünk kialakítani egy közösséget. A programba beletartozik minden terület, ahol jég van, tehát Kanada, Izland, Oroszország, Grönland, Faroe szigetek, az Egyesült Államok és Finnország északi régiói.
Mindenben a közösségépítés és a kapcsolatteremtés lehetőségét keresed?
Ez a fajta működés az életem szerves része lett, bárhová megyek a világban, nem nagyon kell gondolkodom azon, hogy kivel találkozzak, mindenhol vannak kapcsolataim, ismeretségek. Azt szoktam mondani, hogy nincs work-life egyensúlyom, nekem life-om van. Ahogy tehetem, igyekszem együtt utazni a családommal, ahogy tudok, így nem kell kompromisszumot kötni, hogy hetekig nem találkoztunk, hanem együtt voltunk, csak nem otthon. Ezzel ráadásul a gyerekeimnek is nagyon nagy értéket tudok adni.
A cikk forrása: https://www.trustchain.com/
