Hirdetés

A FlixBus új amerikai utasainak 65 százaléka korábban még soha nem utazott távolsági busszal

A FlixBus, Európa vezető mobilitási startupja elindítja járatait az USA keleti partján, több mint napi 10 összeköttetést kínálva New York City, Washington D.C., Baltimore és Richmond között. A zöld buszok május 30-án bukkannak fel először Manhattan utcáin, pontosan egy évvel azután, hogy a FlixBus megkezdte működését az Amerikai Egyesült Államokban. Az akkor Kaliforniában induló szolgáltatás mostanra 9 államban érhető el.

„A New York City és Washington D.C. közötti közlekedési folyosón való megjelenés komoly mérföldkő a FlixBus globális terjeszkedésében. Ez az Egyesült Államok legfrekventáltabb útvonala, egyúttal a világ egyik legforgalmasabbja is.” – mondta el André Schwämmlein, a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója. „

Az egy évvel ezelőtti sikeres nyugati parti szolgáltatásbevezetés, majd a délen és délnyugaton történő növekedés során világossá vált, hogy az amerikaiak vágynak az utazási alternatívákra és nyitottak arra, hogy távolsági busszal utazzanak – sokan közülük most először.”

A FlixBus-t Németországban alapították 2013-ban. Miután 28 európai országba terjesztette ki szolgáltatását, a vállalat az USA-ban is megjelent 2018 májusában, összekötve a délnyugati régió legfontosabb térségeit. Idén márciusban Texas, Louisiana és Mississippi, áprilisban pedig Utah is a FlixBus hálózatának részévé vált. A keleti parti bővítés pont egy évvel azután valósul meg, hogy az első FlixBus-ok elindultak az USA-ban. Ebből az alkalomból minden jegy 4,99 dolláros áron érhető el az új összeköttetésekre.

A technológia találkozik a tradicionális buszpiaccal

A FlixBus célja, hogy modernizálja a tradicionális buszpiacot. A vállalat egyedülálló üzleti modelljének lényege, hogy míg a buszok napi működtetéséről nagy tapasztalattal rendelkező helyi buszpartnerek gondoskodnak, a FlixBus csapata felügyeli az üzemeltetést, gondoskodik a technológiai fejlesztésről, hálózattervezésről, illetve marketing és sales tevékenységet végez.

A FlixBus a kezdetektől úttörője a buszos iparág technológiai fejlesztéseinek. A mobilalkalmazás, az Apple Pay és Google Pay integráció, a virtuális valóság megoldások alkalmazása egyes amerikai járatokon és a világ első menetrend szerinti elektromos távolsági buszának elindítása mind ebbe az irányba mutatnak.

Közösségi mobilitás és a buszos közlekedés újjáéledése az USA-ban

A JD Power adatai alapján évről évre csökken azoknak a fiataloknak a száma, akik autót vásárolnak, eközben egyre többen fordulnak a közösségi mobilitás felé. Így a FlixBus épp akkor terjeszkedik az USA piacán, amikor növekszik azoknak amerikaiaknak a száma, akik valós utazási alternatívaként tekintenek a távolsági buszra. A FlixBus saját kutatása szerint új utasaik között közel 65 százalék azoknak az aránya, akik korábban soha nem utaztak távolsági busszal, így a vállalat vélhetően új piacot teremt az iparágon belül.

„Ha csak a Greyhound piaci részesedéséből szeretnénk egy darabot kiszakítani magunknak, nem lennénk sikeresek az USA-ban. Meg akarjuk mutatni, hogy személyautót használni távolsági utazáshoz egyre kevésbé hatékony. A távolsági busz kényelmes utazási alternatíva, ami lehetővé teszi, hogy az emberek dolgozzanak vagy pihenjenek utazás közben, és pénzt spóroljanak arra, hogy a lehető legjobban kiélvezzék az úti céljuk által nyújtott lehetőségeket.” – tette hozzá Pierre Gourdain, a FlixBus USA ügyvezető igazgatója.

A távolsági busz az egyik legklímabarátabb közösségi közlekedési mód, a FlixBus utasai pedig karbonlábnyomukat is kompenzálni tudják a jegyek foglalásakor egy kisebb összeggel.

A magyar startupvilág női példaképeit állítja színpadra a Tech Talent Superstars

A nemzetközi összefogás részeként megvalósuló rendezvény célja a technológiai közösség erősítése mellett azt is megmutatni, hogy lehet nőként érvényesülni a startupvilágban, még úgy is, hogy ez a szféra sem mentes a nemi egyenlőtlenségektől.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a startup-ökoszisztémában: Bemutatkozik a NexGen Innovation Labs

A NexGen Innovations Labs Zrt. célja, hogy a startup-ökoszisztémának személyre szabott szolgáltatáscsomagokat kínáljon, együttműködéseket ösztönözzön és összekösse az adott célhoz leginkább passzoló szereplőket. Végezni fog így például inkubációt, venture buildinget, nemzetközi piaci bevezetést, sőt, még befektetni is tervez ígéretes projektekbe.

Bővebben

Stratégiai megállapodást kötött a Microsoft a Mistral AI-jal

Az amerikai OpenAI európai versenytársa azzal nyerhette meg magának a techóriást, hogy több nyelven is folyékonyan tudó mesterségesintelligencia-modellt épített, ami már elérhető a Microsoft kereskedelmi felhőszolgáltatásán, az Azure-on keresztül.

Bővebben

Ukrajnával karöltve erősítik a régiós ökoszisztémát a V4-ek: elindult a V4-Ukraine Talent Fusion Program

A program célja, hogy komplex eszközökkel segítse a térség ígéretes innovátorait, enyhítve ezzel a régió innovációs problémáin: a tőke- és diverzitáshiányon, illetve a tehetségek kivándorlásán. Mit kínál a program, és kik jelentkezhetnek? Mutatjuk!

Bővebben

Egyetemista vállalkozó vagy? Mutatunk egy jó kiugrási lehetőséget!

A Global Student Entrepreneur Awards (GSEA) hazai fordulóját február 15-én rendezik a Youth & University Entrepreneurship Day keretében. A versenyzők értékes partneri felajánlásokat szerezhetnek, a győztes pedig a nemzetközi pitch verseny regionális fordulójába is továbbjut.

Bővebben

Hulladékhő-hasznosítás, közösségi szerszámkölcsönzés, felvilágosítást segítő app – ilyen projektek mutatkoztak be az SZTE HSUP Ötletversenyén

A Szegedi Tudományegyetem hagyományosan egy verseny keretében dönti el, hogy a Hungarian Startup University Program második félévében milyen hallgatói projekteken fognak dolgozni a résztvevők. Fényképes beszámolóban hozzuk a részleteket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások