A fiatalok bérigénye nem túlzó

A fiatalok nagyobb arányban számítanak fizetésemelésre, mint korábban – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból. Az eredmények azt mutatják, hogy a 19 és 29 éves kor közöttiek több mint 70 százaléka számít fizetésének növekedésére. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi oktatást érdemes minél korábban elkezdeni a fiataloknál, hiszen ez a későbbiekben a munkához való hozzáállásukban és fizetési igényeikben is megmutatkozik.

A K&H Csoport 2018 második felében végzett felmérése szerint a 19 és 29 éves kor közötti fiatalok több mint fele, azaz 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben. 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számít bérének növekedésére. Csupán 24 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nem számít változásra, míg 2 százalékuk válaszából derült ki, hogy nettó fizetésének csökkentésével kalkulál. A K&H ifjúsági indexének 2013-ban végzett adataival összevetve a jelenlegi eredményeket, jelentős pozitív változást láthatunk.

Míg öt évvel ezelőtt a fiataloknak csak 44 százaléka, idén már 74 százaléka számított fizetésemelésre.

„Az, hogy a gyerekekkel már kisiskolás korukban beszélgetünk a pénz értékéről nagyon fontos lehet abban, hogy később miként viszonyulnak a munkához, mennyire becsülik meg a munkájukért kapott pénzt, illetve mennyire lesznek reális elvárásaik a munkájukért kapott juttatásokat tekintve. Nyolc évvel ezelőtt indított pénzügyi vetélkedőnk éppen ezt a célt szolgálja, arra készíti fel a fiatalokat, hogy tudatosan, a lehetőségeikhez mérten tudjanak dönteni a pénzügyeikről, eligazodjanak a pénz világában és ne csupán megtanulják a kifejezéseket, de azokat értőn a gyakorlatban, hétköznapi szituációkban is tudják használni. Fontos, hogy már gyerekkorban megértessük velük a pénz értékét, és ami mögötte van” – hívta fel a figyelmet Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a korai pénzügyi oktatás fontosságára.

A munkához való hozzáállás nehéz kérdés a mai fiatal generáció számára Fazekas Éva blogger, álláskeresési tanácsadó szerint.

„A telefonjukat nyomkodó, komolytalan gyerekeknek látják őket sokan, de valamit mindenképpen érdemes figyelembe venni: az a telefon nekik a munkaeszközük lesz.”

“Volt-e még egy generáció, amely már gyerekkorában a későbbi munkaeszközét használta így, készségszinten? Ha a pénzügyi ismereteket mind céges, mind háztartási szinten megismernék, az sokat segítene. Összességében azt gondolom, ha most a fiatalok bérigényét tévesnek és túlzónak minősítjük, azzal a fiatalok motivációját vesszük el. Vagy már most megérik bennük az elhatározás, hogy az ország határain kívül boldoguljanak” – mondja Fazekas Éva.

A munka értékének megbecsülésére tanít a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő új animációs sorozatának  vloggere, KáPé is, aki az egyik epizódban éppen azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet pénzhez jutni. Ez a kérdés nem csak a fiatalokat, hanem a gyerekeket is érdekli, hiszen ők is gyűjtenek álmaik megvalósítására. Ahogy a gyerekek a zsebpénzüket emeltetnék szívesen szüleikkel, úgy a már dolgozó fiataloknak ennél nehezebb a dolga: nekik a munkáltatójuknál kell elérniük a béremelést.

Családi vállalkozások generációváltását támogatja a Hiventures

Új tőkefinanszírozási programot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport annak érdekében, hogy segítse a generációváltást olyan családi vállalkozások esetében, ahol a családon belüli utódlás nem megoldott, ezért veszélybe kerülhet a működőképesség fenntartása és a cégben felhalmozott értékek megőrzése.

Bővebben

5 egyszerű tipp az adataid biztonságáért

Egy friss kutatása megmutatta, hogy minden ötödik felhasználó személyes adatával éltek már vissza valamilyen formában, így a többségnek már megfordult a fejében az is, hogy törli profilját. Hogy ne ez legyen a megoldás, a Groupama Biztosító szakértője olyan tanácsokat gyűjtött össze, amelyekkel biztonságosabbá tehetjük a közösségi felületek használatát.

Bővebben

A szaktudás mellett a képességek is hangsúlyt kapnak a munkaerőpiacon

A középiskolások több mint egyharmada számára az üzleti pálya az ideális – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem pályaorientációs kutatásából, melyet közel 11 ezer magyar diák körében végeztek. A kutatás során a diákok érdeklődési köreik és attitűdjeik alapján ismerhették meg, hogy az egyetemen oktatott képzési területek közül melyik passzolna hozzájuk leginkább.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások