Zuckerberg az F8 Kongresszuson jelentette be tegnap: a Facebook életében intenzív volt az elmúlt év – nem csak a kialakult botrányok, de az új funkciók fejlesztése miatt is. Kiemelte, hogy hamarosan társkereső funkcióval bővül az alkalmazás – ami tulajdonképpen egy Tinder-koppintás.
A Facebook hamarosan megjelenő bővítménye totál opcionális lesz a felhasználók számára, és randiapplikációk mintájára fog működni. Zuckerberg elmondta, hogy
„ez végre a hossztávú kapcsolatokat fogja elősegíteni, nem csak az összeakadásokat„
Azt is előnyeként említette, hogy olyan emberekkel találkozol majd a létrehozott randi-profilodon akik nem a Facebook ismerőseid, tehát garantáltan új embereket ismerhetsz meg általa. A Cambridge Analytica botrány nyomán pedig elmondta azt is, hogy a társkereső természetesen a
„magánélet és az adatbiztonság szem előtt tartásával jön majd létre”
A társkereső üzletág részvényei a bejelentés után csökkentek, és több mint 22% -kal zártak a nyitóáruk alatt.
Forrás: BBC News