Hirdetés

A Facebook és Soros György lejáratasa

Elliot Schrage, a Facebook volt kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros György milliárdos után, azt állítva ugyanakkor, hogy a Definers túllőtt a célon a bírálóik lejáratására tett lépésekkel.

Szerda este posztolt Facebook-bejegyzésében Elliot Schrage elismerte, hogy őt terheli a felelősség a Definers és más cégek felbérelésére vonatkozó döntésekért. Lépéseire Schrage már kedden magyarázatot adott a Facebook alkalmazottaihoz intézett üzenetében, ennek nyilvánosságra hozásával azonban a vállalat kivárt szerda estig, amikor az amerikaiak figyelme már nyilvánvalóan a hálaadás napi hosszú hétvégére összpontosult.

A Definers és a kaliforniai Menlo Parkban működő technológiai óriás együttműködését a The New York Times (NYT) című lap tárta fel múlt héten közzétett cikkében. Schrage – aki egy évtizeden át dolgozott a Facebooknál, és idén júniusban jelentette be távozását – bejegyzésében elismerte:

a Facebook kérte fel a Definerst, hogy készítsen lejárató anyagot Soros Györgyről, miután a milliárdos egy januári beszédében “a társadalomra leselkedő veszélyek egyikének” nevezte a Facebookot.

A Definers segített abban is, hogy reagálni tudjanak a róluk terjesztett “igazságtalan állításokra” – írta a kommunikációs igazgató.

Ezzel együtt Schrage azt hangoztatta, hogy a Definers túlzásba esett a Facebook bírálóinak lejáratását célzó tevékenységében. A társaság kommunikációs csapatára épített rendszer “itt kudarcot vallott, és sajnálom, hogy mindannyiótokra szégyen hoztam” – írta.

Bejegyzésére reagálva, Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese is bűnbánatot tanúsított, jelezve, hogy az ő felelőssége a Facebook kommunikációs csapatának ellenőrzése. Ugyanakkor azt állította, hogy a NYT leleplező cikkének olvasásakor újdonság volt számára a Definers említése, és meg kellett kérdeznie munkatársait, hogy értesítették-e őt valaha az együttműködésről. Mint kiderült, néhányszor szerepelt a cég neve a neki küldött munkadokumentumokban és levelekben.

A NYT múlt szerdán közölt cikke több új részlettel szolgált arról, hogyan igyekezték a Facebook vezetői megoldani a vállalat egyre szélesedő válságát. A lap értesülése szerint a washingtoni székhelyű Definersszel folytatott együttműködés célja az volt, hogy azt a benyomást keltsék: Soros György áll az egyre erősödő Facebook-ellenes mozgalom hátterében. A Definers egy újságíróknak küldött háttéranyagban utalt arra: fel kellene tárni a Soros családja vagy alapítványai, illetve a Facebookot támadó aktivistacsoportok közötti pénzügyi kapcsolatokat.

Patrick Gaspard, Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak vezetője, a megjelentekre reagálva, levélben fordult a Facebook vezetőihez, és kifejezte mély felháborodását a vállalat lépése miatt.

MTI

Hackathon: kiberbiztonsági innovációs versenyt rendeznek magyar egyetemistáknak

A kibertér tele van időszerű kihívásokkal, amelyek rendkívüli hatással lehetnek a mindennapjainkra. Erre időszerű példa a 2022. május 7-én történt kibertámadás, amely az Egyesült Államok Colonial Pipeline rendszerét bénította meg. Egy számlázási szoftvert ért támadás, képes volt az ellátó láncra súlyos következményekkel hatni.

Bővebben

Szerezz 15 millió forintos támogatást az ötletedért és vedd fel a harcot a műanyagszennyezéssel!

Megnyílt a jelentkezés a Startup Plastic Surgery programra, amely immár harmadik alkalommal nyújt támogatást a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra megoldást kereső startupoknak. Az akcelerátor programra október 10-ig várják olyan minimum két fős csapatok jelentkezését, akik innovatív ötleteikkel, termékeikkel, vagy technológiákkal járulhatnak hozzá a műanyagipar megújításához és a karbonsemleges jövőhöz.

Bővebben

A repoharak örökké aktuális dilemmáját most egy fizetési szolgáltató oldaná meg

Bér és borravaló küldése közvetlenül a személyzet kártyájára, beszállítók kifizetése, vagy akár a repoharak betétdíjának kártyára történő utalása néhány másodperc alatt – néhány példa arra, hogy a Mastercard Send hogyan teheti gyorsabbá, gördülékenyebbé és biztonságosabbá a vendéglátásban és a gasztronómiában történő fizetéseket.

Bővebben

Az hazai informatikusok pár éven belül külföldi munkaadónak fognak dolgozni?

Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből. Az IVSZ értékelése szerint mindez nemcsak az egyébként is súlyos munkaerő-hiánnyal küzdő digitális munkaerőpiac szempontjából jelent újabb egyértelmű

Bővebben

Még sosem érte meg ennyire telekocsizni

Noha december 31-ig még biztosan hatósági árakon tankolhatunk, a globális infláció miatt sokan már most az autós közlekedés költséghatékonyabb alternatíváit keresik. A közúti közlekedés résztvevőinek egyre több anyagi próbatétellel kell szembenézniük, így autósként és utasként egyaránt mérlegelni kell, hogy milyen utazási forma lehet a leggazdaságosabb, különösen nagyobb távolságok esetében.

Bővebben

Közösségi támogatás megoldást hoz a tartalomgyártóknak a magyar startup

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások