Hirdetés

A dolgozói részvény lehet a startupok motivációs ereje

A motivált munkaerő a társaság cégértékét is növeli – a többségi befektetők legnagyobb megelégedettségére. Ennek elérésére pedig mi lehetne jobb eszköz, mint a dolgozói részvények juttatása. Az alábbiakban dr. Pintér Attila, a dr. Pintér Attila Ügyvédi Iroda alapítója részletezi az amerikai ESOP (Employee Stock Ownership Plan) modell előnyeit, adottságait.

Az alkalmazottak motiválása a cégvezetők mindenkori kihívásainak egyik legnagyobbika. Számos szervezetfejlesztési megoldás alkalmazható, de sokat számíthat a közös célok megfogalmazása és olyan közösségi tudat fejlesztése, amely révén az alkalmazottak is kifejezetten hasznosnak élik meg a cégben való tevékenységüket.

Ez a szemléletmód az alapja annak a tengerentúlon széles körben alkalmazott motivációs eszköznek, az ún. ESOP-nak (Employee Stock Ownership Plan) is, amelyet főként a startupokba való tőkebefektetések során alkalmaznak. Az ESOP rendszer keretében az alapítók és a befektető lehetőséget biztosítanak arra, hogy az alkalmazottak részesedést szerezzenek a társaságban.

A program működési elve

A speciális szakértelmen alapuló vállalkozásoknak még inkább fontos a munkavállalók megszerzése, megtartása és ösztönzése. Ebben az esetben az alapító tulajdonosok és a befektető közös célja, hogy a korai fázisában lévő társaság úgy is meg tudja valósítani a tervezett ötletét, hogy még nem tud magas béreket fizetni beosztottjainak.

„Egyre többen felismerik és használják motivációs eszközként az ESOP-ot, amelyhez egy hasonló jogintézményt biztosított már a hazai jogalkotó, nevezetesen a Munkavállalói Résztulajdonosi Programot (MRP)” – nyilatkozta dr. Pintér Attila, a dr. Pintér Attila Ügyvédi Iroda befektetési szakágának vezető ügyvéde. Hozzátette, az MRP elterjedését különböző adókedvezményekkel segíti a jogalkotó, amely a munkavállalói és a munkáltatói oldalra egyaránt ösztönzőleg hat. Az adókedvezmény azonban nem ,,automatikusan”, alanyi jogon jár a résztvevőknek, a törvény alapján szükséges valamely gazdasági célkitűzés meghatározása. Az MRP-re vonatkozó hazai szabályozás értelmében a programra egy önálló, önkormányzattal rendelkező szervezetet, jogi személyt kell létrehozni, a megszerzett vagyonrész pedig a szervezet saját tulajdonába kerül.

Az ESOP alkalmazása esetén a társaság szerződéses megállapodásokkal rendezi a részesedési viszonyokat, az annak kiosztására vonatkozó rendelkezésekkel legtöbbször a befektetési szerződésekben lehet találkozni. Ez alapján a szerződő felek a szindikátusi szerződésben meghatározott munkavállalói kör (azaz ún. kulcsmunkavállalók) számára tulajdoni részesedést juttatnak.

A céges sikerek értéke

A részesedés-transzferálások az alapítók és a befektetők részesedéseinek terhére is megvalósulhatnak, így elérhető az a cél, hogy a munkavállalók (is) érdekeltek és motiváltak legyenek a társaság sikereiben, hiszen a magasabb cégértéken történő értékesítés során a munkavállalói programban részt vevő munkavállaló tulajdonosok is magasabb cégértéken tudják majd eladni társasági részesedésüket.

A társaság részéről nyilvánvaló előnyként értelmezhető, hogy a fix költséget jelentő munkabér helyett a későbbi vevő fogja megfizetni a munkavállaló tulajdonosnak a társasági részesedés után járó hozamot. Ez a megoldás a legtöbb esetben win-win szituációt eredményez, mivel a társaság munkabérköltséget takarít meg, a munkavállaló tulajdonos pedig a társasági részesedése átruházásakor vagy egy sikeres cégeladás esetén munkabérének többszörösét is realizálhatja.

Kire száll távozáskor a részesedés?

Természetesen az is előfordulhat, hogy a munkavállaló tulajdonos időközben (a részesedés megszerzése és a cégeladás közötti időszakban) elhagyja a társaságot. Ezt a helyzetet a felek egy ún. vesting-rendelkezés beiktatásával biztosítják, azaz egy idő előtt távozó alkalmazott – az ESOP szabályok alapján megszerzett –

részesedése vagy annak egy része visszaszáll egy előre kijelölt tagra, ezzel csökkentve a távozó munkavállaló részesedését, egyben a cégeladáskor neki járó hozamot.

Gyakran jelent nehézséget, hogy az idő előtti távozást a felek hogyan értelmezik. Előfordulhat ugyanis, hogy egy hosszantartó betegség vagy baleset folytán az adott munkavállaló tartósan kiesik a munkavégzés alól (ún. good leaver eset), amely során inkorrekt elvárás lenne, ha a teljes részesedését elveszítené. Amikor viszont az adott munkavállaló dönt a távozás mellett (ez az ún. bad leaver eset), szigorúbb a szabályok alkalmazása. „Míg a good leaver esetben a részesedés csökkenése lassabban vagy nem teljes mértékben megy végbe, ezzel méltányolva a volt munkavállaló társaságnál végzett munkáját, addig a munkavállaló tulajdonos a bad leaver esetben nagyon rövid idő alatt akár a teljes részesedését elveszítheti” – tette hozzá dr. Pintér Attila.

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben