Hirdetés

A divatstartup sikeres CEO-ja kiszáll a vállalkozásból

Lászlóffy Vivien, az Áeron nevű hazai divatmárka 27 éves ügyvezetője 3 év közös munka után elhagyja a céget. Vivien új kihívásokat keres, ezért döntött így.

Rövid közleményt küldött Lászlóffy Vivien, az Áeron nevű hazai divatmárka 27 éves ügyvezetője – közölte a Forbes. Vivien válogatott teniszezőként kezdte beutazni a világot, Bostonban tanult üzletet sportösztöndíjjal, volt gyakornok Madridban Ágatha Ruiz de la Prada mellett, dolgozott a Cartiernek és New York-ban a L’Orealnak. Az Áeronhoz nem azért érkezett, hogy üzletet csináljon – egyszerűen ruhát akart venni, de nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültek a tervezővel, Áron Eszterrel. Vivien fejében pörögni kezdtek a lehetséges stratégiák, és először belement a külsős tanácsadói szerepkörbe, de a végén felkérték, hogy legyen ő a cég ügyvezetője.

“Megmondtam, hogy biztosan lesznek dolgok amiket nem fognak érteni vagy szeretni, de csak így tudunk haladni. És meg is kaptam a bizalmat kaptam mindenkitől, pedig csak 24 voltam.”

– mesélte Vivien a Forbesnak kerek egy évvel ezelőtt.

Tavaly az amerikai Forbes is beválasztotta a régió 30 sikeres 30 alatti fiatalja közé.

Fotó: az Áeron SS2018 tavaszi kollekciója

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben