Hirdetés

A digitalizációval összefüggő félelmeket az információhiány táplálja

Régiós összehasonlításban is kiugróan nagy jelentőséget tulajdonítanak az innovatív technológiáknak a fogyasztói elkötelezettség erősítésében a magyarországi vállalkozások – derül ki a Microsoft kelet-közép-európai üzleti szereplőkre fókuszáló felméréséből. A hazai döntéshozók a saját szektorukban várható technológiai áttöréseket illetően is lényegesen derűlátóbbak térségbeli társaiknál.

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása szerint az érintett földrajzi régió vállalkozásai egyértelműen növekedési lehetőségként tekintenek a digitalizációra, a megkérdezettek 83 százaléka nyilatkozott így. A magyar üzleti döntéshozók még ennél is optimistábbak voltak a maguk 87 százalékával; ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy nálunk azonosították a legtöbben fenyegetésként a transzformációt abban az esetben, ha nem tudunk rá haladéktalanul reagálni (12 versus 7 százalék régiós átlag).

„A digitalizációval összefüggő félelmeket sok esetben egyszerű információhiány táplálja” – vélekedett Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország megbízott ügyvezető igazgatója. Ezt nem csupán korábbi felméréseik támasztják alá, hasonló tanulsággal szolgált a tavalyi GDPR felkészülés is. „Miközben a Microsoft idehaza is mindent megtett annak érdekében, hogy az átállás a cégek és a magánszemélyek számára is minél inkább zökkenőmentes legyen, azt figyeltük meg, hogy a folyamat meghatározó része volt maga az edukáció, a vállalkozások ismereteinek kitágítása az egységes európai adatvédelmi szabályokról” – fogalmazott Bábel Gabriella.

Egyfajta kincstári pesszimizmus érhető tetten a digitalizáció legfőbb gátjaira vonatkozó válaszokban. Míg abban egyetértünk Kelet-Közép-Európa vállalati döntéshozóival, hogy a folyamatot elsődlegesen biztonsági problémák hátráltatják (48 versus 46 százalékos régiós átlag), ezeket nálunk a jogszabályi háttér követi 39 százalékkal. Ezt a térség egészében csupán 25 százalék tartja fontosnak. Ezzel szemben a vállalati vezetés és a dolgozók felkészültségét sokkal inkább akadálynak tartják a környező országok döntéshozói: 42 százalékuk szerint ez a második legnagyobb probléma, miközben nálunk választották a legkevesebben ezt a lehetőséget (37 százalék), ami arra utal: nálunk felkészültebbnek, „jövőállóbbnak” tartják a munkaerőt, mint a térség egészében.

A digitalizációt vezérlő tényezők megítélésében is eltérünk a régiós közvélekedéstől. Kisebb különbség mutatkozik a vállalati működés optimalizálásának, illetőleg a munkavállalói együttműködés hatékonyságjavításának szerepét illetően: míg nálunk mindkét komponenst a megkérdezettek 83 százaléka tartja kiemelten fontosnak, a térség egészében 76, illetve 74 százalék ez az arány.

Lenyűgöző technológia és innováció

Ugyanakkor hatalmas eltérés mutatkozik abban, hogyan tekintenek a magyarországi vállalkozások az innovatív technológiákra: a válaszadók 77 százaléka tartja cége sikeres digitalizációjában meghatározónak ezt az elemet, mint a fogyasztói kötelékek megszilárdításának optimális eszközét., Eközben a régiós átlag 58 százalék, akárcsak a másik fogyasztókhoz kapcsolódó digitalizációs pillér, a termékek/szolgáltatások átalakítása, új üzleti modellek bevezetése esetében – utóbbit nálunk a megkérdezettek 70 százaléka emelte ki. Mindkettő arra utal, hogy Magyarországon a térség egészére jellemzőnél lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a technológiának és az innovációnak. Utóbbi kategória egyébként a kelet-közép-európai üzleti és informatikai döntéshozókat is megosztotta: a számítástechnikával foglalkozók alig több mint a fele, 52 százaléka hangsúlyozta ennek fontosságát a régió egészére vetítve, szemben az üzleti döntéshozókkal, akiknél 64 százalék kardoskodott az innováció fontossága mellett.

Az ügyfélorientált digitalizációs irány mellett a magyar vállalkozások a szektorukban várható változásokhoz kapcsolódó optimizmusukat tekintve is felfelé térnek el a kelet-közép-európai átlagtól: 53 (régiós átlag: 35) százalékuk szignifikáns, 41 (40) százalékuk pedig mérsékelt digitális áttörésre számít saját iparágában.

A kutatás során Magyarország mellett Csehország, Görögország, Lengyelország, Oroszország és Románia 200-200 vállalati és informatikai döntéshozóját kereste meg és faggatta a digitális átalakulásról az Ipsos közvélemény- és piackutató cég. A Microsoft megbízásából végzett felmérésben legalább 250 főt foglalkoztató pénzügyi, kiskereskedelmi és termelőcégek vettek részt, véletlenszerűen kiválasztva.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások