Hirdetés

A Design Terminal Mentorprogramja a rendhagyó körülmények között is nagy sikert aratott

Véget ért a Design Terminal Virtuális Mentorprogramja, mely online is összetartó közösséget tudott kovácsolni a résztvevő csapatokból. A startupperek a formabontó Final Show-n mutatták be, milyen eredményeket értek el az inkubációs program segítségével. A legtöbbet fejlődött startupnak járó elismerést a Sweet City kapta, a közönségkedvenc pedig a Briefly lett. Az őszi szemeszterre már lehet jelentkezni.

Három kontinensről és kilenc országból jelentkeztek startupok Magyarország és a régió első Virtuális Mentorprogramjára, mely tíz tartalmas hét után ért véget múlt pénteken. A Design Terminal inkubációs programja évek óta sikerrel fut, a karanténhelyzet miatt azonban most először az online térbe kellett költöznie. A példa nélküli kihívást mind a szervezők, mind a résztvevő csapatok eredményesen teljesítették.

Tizenegy csapat vett részt az online előadásokon, workshopokon és mentorálásokon. Kenyából, Egyiptomból és Chiléből is csatlakoztak induló vállalkozások alapítói a magyar startupperekhez a virtuális térben. A közösségépítés kulcskérdés volt ebben a szemeszterben, a startupok azonban jól vették az akadályt: stabil, egymást erősítő társaság kerekedett a program végére.

A feszített tempójú, minden eddiginél gazdagabb programmal jelentkező és tematikájában a változó gazdasági körülményekhez is igazított inkubációt követően július 16-án este robbant a Facebookon a záróesemény, tehetségkutató showműsorokat idéző hangulattal.

Az adás itt nézhető vissza.

A Final Show keretein belül bemutatkozott az adományozás klasszikus formáit megújító Donatero, a digitális molycsapdát fejlesztő SMAPP, az élelmiszeripari munkaerő toborzásban újítást hozó Upsoo, az értékesítést és marketinget egyedi megoldásokkal forradalmasító Proworx Digital. Szintén pitchelt a Fleet simplify, akik autótulajdonosoknak kínálnak flottamenedzsment szolgáltatást, a legfinomabb édességeket közös platformra gyűjtő a Sweet City, és a víztisztításban innovatív technológiát alkalmazó Saffy Water.

A Kider App a szülőknek nyújt segítséget abban, hogy a legmegfelelőbb elfoglaltságot találják meg gyermekeiknek, a BIRD-TECH a középfeszültségű hálózatok áramütéseitől kímélné meg a madarakat, a Briefly cégeket és a reklámipar szabadúszóit köti össze platformján, az ExaMe pedig okostelefonra optimalizálja az érettségi tételek anyagát. Ezzel a tizenegy innovatív ötlettel volt teljes az idei tavasz a DT Mentorprogramjában.

A műsor alatt derült ki, a résztvevő csapatok szavazatai alapján melyik vállalkozás érdemelte ki a legtöbbet fejlődött startup elismerést és az is, ki nyerte el a leginspirálóbb mentor címet. Előbbi díjra a Sweet City-t választották, akik egyrészt a három hónap alatt megháromszorozták bevételüket, másrészt a közösség lelkeként is bizonyítottak, hiszen hatalmas szerepük volt abban, hogy ilyen összetartó társaság jött létre. A mentoroknak szóló elismerést ez alkalommal Horváth Irma kapta, aki közösségépítőként és digitális oktatási tanácsadóként támogatta a programot.

A műsor során a közönség is szavazhatott, a legtöbb voksot a Briefly alapítói, Bittera Réka és Tassonyi Csenge kapták. A magukra „millenial girl boss”-ként hivatkozó lányok azt mondják: szerintük a 2020 tavaszán zajló Mentorprogram volt az eddigi legkülönlegesebb, és nem cserélnék el semmilyen másik, offline térben zajló szemeszterért. „Kiemelkedőek voltak a minőségi workshopok, a hatalmas networkkel és tudással rendelkező mentorok és a közösségépítés. Szinte hihetetlen, mennyire közel kerültünk egymáshoz a csapatokkal és a Design Terminal stábjával a váratlan kihívások ellenére is. Úgy érezzük, egy olyan közösséggel gazdagodtunk, amelyre mostantól bármikor számíthatunk.”

A DESIGN TERMINAL MENTORPROGRAMJÁNAK ŐSZI SZEMESZTERÉRE

IDE KATTINTVA

MÁR LEHET JELENTKEZNI!

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben