Hirdetés

A Cisco vásárolja fel a magyar startupot

A Cisco bejelentette a felhő alapú környezetek menedzselésének úttörőjeként ismert Banzai Cloudra vonatkozó vásárlási szándékát. A magyar alapítású cég, amibe vezető befektetőként két körben is invesztált a szintén hazai kötődésű PortfoLion, a közelmúlt egyik legjelentősebb exitjét hajtja végre a kelet-közép-európai technológiai piacon.

Hirdetés

A Cisco mai bejelentése, amely az akvirált cég minden elemére kiterjed, tovább erősíti az egyre jelentősebb startup ökoszisztémát a kelet-közép-európai régióban.

„Büszkék vagyunk, hogy segíthettünk a Banzai kivételes képességű alapítóinak és csapatának elérni ezt a mérföldkövet.”

“Szeretnénk, hogy az ehhez hasonló történetek például szolgáljanak arra, hogy Magyarországról és Kelet-Közép-Európából is lehet nemzetközi sikersztorit építeni. Hisszük, hogy a Banzai eredményei segítik majd a hazai és regionális startup ökoszisztéma szintlépését is” – foglalta össze a tervezett felvásárlás jelentőségét Molnár András, a Banzai Cloudot befektetőként támogató, az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners vezérigazgatója.

A Banzai Cloud kulcsemberei közül többen már az évtized első felében együtt dolgoztak, majd 2015-ben megalapították és sikerre vitték az első, adatok menedzselésével foglalkozó projektjüket, a SequenceIQ-t. Akkor a világ egyik legnagyobb big data cége, a Hortonworks (ma Cloudera) vásárolta meg a startupjukat, ezután döntöttek a közös folytatás mellett.

A Banzai Cloud Mátyás János és Csendes Miklós, valamint Flautner Krisztián vezetésével lovagolta meg az alkalmazásfejlesztés és infrastruktúra-menedzsment piacán tapasztalható paradigma-váltást. Közel hároméves fennállása alatt a cég két körben több, mint 5 millió dollár tőkét vont be a PortfoLion Capital Partners támogatásával. A befektetésekben részt vett a FastVentures és a Euroventures, utóbbi a kezdetektől, alapító befektetőként segítette a vállalkozást.

A Cisco mostani akvizíciójának pontos részleteit az érintettek nem hozták nyilvánosságra.

Hirdetés

A hibrid munkavégzés lehet a jövő

Home office, vagy irodai munka? Esetleg a kettő kombinációja? A CBRE átfogó tanulmányt készített, amely alaposan körbejárva a témát számos javaslattal áll elő, és amelyből világosan kirajzolódik, hogy a siker feltétele – a koronavírust követő korszakban is – a hibrid stratégia, egészen pontosan az irodai és otthoni munka okos ötvözése lehet. Máskülönben a költségmegtakarításokból származó rövid távú nyereség szinte biztosan hosszú távú veszteségekhez vezet.

Bővebben
Hirdetés

Új tudományos podcasttal jelentkezik a Műegyetem: fókuszban a magyar innovációk!

Új, jövőformáló podcast sorozat indult: az Inno Sapiens a legaktuálisabb tudományos témákkal foglalkozik. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértői és ipari partnerei a tudomány, az oktatás és a gazdasági élet együttműködéséből létrejött hazai innovációkról beszélnek. Az évad nyolc epizódjában szó lesz a járműiparról, a modernizálódó gyógyszergyártásról, az energetika és a telekommunikáció jövőjéről is.

Bővebben

Átfogó felmérés készül a hazai KKV szektor digitális érettségéről 

A járványhelyzet hatására felgyorsult a digitalizáció, mely különösen is érinti a vállalatokat – éppen ezért az OXO Technologies Holding portfóliójába tartozó Servergarden új szolgáltatásokkal bővül. Célja pedig, hogy ezen újdonságokat és innovációkat a piac és a meglévő, valamint potenciális ügyfeleik igényeikhez szabják. Ennek érdekében indították el átfogó piackutatásukat, melyben helyzetképet igyekszenek kapni a magyar KKV szektor digitális fejlettségéről.

Bővebben

2021-ben kiderül, kik az ország legígéretesebb startupjai!

A 2020-as év mindannyiunk számára kevésbé volt mozgalmas, keveset találkoztunk, és talán a hazai startup ökoszisztéma szinergiái is lazultak. Éppen ezért egy közösségélénkítő kampány keretében elindítjuk új kezdeményezésünket, és 2021 első negyedévében első alkalommal publikáljuk a „TOP 25 legígéretesebb magyar startup” listát. 

Bővebben

A díjnyertes babakocsi startup berobbant a családosok körében

Az üzleti kategória arany helyezése mellett a különdíjat is elhozta Nyári Fruzsina és a Flora MiniWash babakocsi startup a Vodafone és a Kreatív Ready néven meghirdetett versenyében. A Ready célja az volt, hogy ösztönözze, és elismerje azokat a vállalkozásokat, akik a legjobban alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz és a nehézségeiket sikerré formálták. Nyári Fruzsina nyáron nyitotta meg Magyarország első babakocsi-mosodáját.

Bővebben

Színre lépett a magyar ingatlanpiac jótündérkeresztanyja, a Livlia!

Az ingatlanpiac ígéretes szereplőjeként a Livlia célja a legmodernebb technológiai eszközök és professzionális szakértők segítségével egy olyan szolgáltatás nyújtása, amely forradalmasítja a hazai és régiós ingatlanközvetítést. A platform ma indul útjára és feltett szándéka az ingatlanpiac digitalizációja, újraértelmezése.

Bővebben

Magyar fejlesztés is szerepelt az az Apple Keynote rendezvényen

Magyar szereplője is volt az Apple teljesen online tartott fejlesztői konferenciájának, az Apple Keynote-nak. A Shapr3D vezetője és az általuk fejlesztett 3D modellező szoftver is helyet kapott ugyanis az Apple legfrissebb fejlesztéseinek képességeit demonstráló filmben. A Shapr3D ráadásul már több ízben kapott komoly elismerést a technológiai óriástól.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások