A brittek a nagy nemzetközi online cégek körmére néznek

A brit digitális hirdetési piac több mint kétharmadát nagy online platformok uralják. Éppen ezért a helyi versenyhatóságok szigorúbban vizsgálnák a működésüket, különösen az adatvédelem tekintetében.

Erről a Competition and Markets Authority (CMA) adott ki egy közleményt a héten, külön hangsúlyozva azt, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a személyes adatok gyűjtésére és arra, hogyan használják a tartalmakat hirdetési célra.

A CMA vizsgálata, amiről az angol parlamentnek és a kormánynak is részletes jelentést tesznek majd a személyes adatok gyűjtésén és felhasználásán túl kiterjed majd arra is, hogy a jelenlegi versenyhelyzet a digitális hirdetési piacon kedvez-e a fogyasztói érdekek érvényesülésének.

A CMA bejelentése mindössze két hétten azután érkezett, hogy a brit Information Commissioner’s Office kemény kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az automatizált hirdetési rendszereknél nem megfelelően használják a személyes adatokat.

A WARC Data adatai szerint az Egyesült Királyságban a keresőhirdetések és a közösségi médiás reklámok a teljes digitális reklámpiac 72,2 százalékát adták a múlt évben, míg 2017-ben még 70,3 százalékos volt a részesedésük. A nagy nemzetközi online cégek növekvő szerepe Magyarországon is megfigyelhető, a becslések szerint a teljes hazai digitális hirdetési bevétel mintegy 55 százalékát tudhatják magukénak.

Dübörög a fintech a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) stratégiai partnerként részt vesz az elektronikus fizetési stratégia megalkotásában, az innovatív fizetési megoldások terjesztésében – erről az intézmény vezetői csütörtökön írtak alá együttműködési megállapodást az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) vezetőivel.

Bővebben

Elon Musk szerint egy majon az agyával irányította a számítógépet

Ma hajnalban – ugyan kis csúszással – de megtörtént a várva várt élő tájékoztató, amit Elon Musk ambiciózus agyi-számítógépes interfész cége, a Neuralink tartott. Kiderült, hogy olyan eszközön dolgoznak, amely lehetővé teszi a számítógépek és a telefonok irányítását közvetlenül az emberi agy által. A tájékoztatót Elon Muskon kívül a Neuralink elnöke, Max Hodak nyilatkozott.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások