Hirdetés

A boxringben küzdöttek meg a nemzetközi startupok

Záró állomásához érkezett a Startup Campus V4 Global Tour az elmúlt héten, Budapesten. A Regional Startup and Innovation Day keretében, ötödik alkalommal rendezték meg hazánkban a Get in the Ring! nemzetközi startup versenyt, mely egyben az egész évet felölelő, V4-es startup vállalkozásokat támogató programsorozatot is lezárta.

A 2018 februárjában útnak indult Startup Campus V4 Global Tour 10 helyszínen, közel 80 V4-es startup vállalkozást segített eljuttatni olyan nemzetközi startup ökoszisztémákba, mint New York, London, Tel-Aviv, vagy például Isztambul.

A budapesti záró állomás a Regional Startup and Innovation Day-en valósult meg, melyen több mint 600 startup, üzleti angyal, nemzetközi befektető és nagyvállalati partner vett részt. Az esemény első felében négy kategóriában hirdettek győzteseket a  Startup and Innovation Award of Hungary díjátadón.

Az est második részében került megrendezésre a Get in the Ring! V4 Budapest.

A Get in the Ring! egy nemzetközi startup versenysorozat, amely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretében valósítja meg.

A verseny koncepciójában, hogy két startup egy-egy képviselője lép be a ringbe, ahol több kör alatt meg kell győzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk nyújtja a jobb befektetési lehetőségeket. Minden kör egy fontos témát dolgoz fel, értékes információt szolgáltatva a befektetők, vevők és potenciális partnerek számára.

Az idei évben a Get in the Ring! hazai versenyének kiemelt szakmai partnere a Tungsram volt. A cég két témakörben kereste az innovatív megoldásokat: a boxringben Smart City és Agritech fókuszú vállalkozások válaszoltak a Tungsram innovációs kihívásaira.

„A régió legjobb startup vállalkozásait szólítottuk meg, együttműködve a Tungsram-mal. Az esemény egyik fő célja volt, hogy a V4-es országok Smart City és Agritech innovációival segítsük az újjá alakuló Tungsram vállalati innovációs folyamatit. Az esemény a Startup Campus V4 Global Tour záró állomását is képezte. Szakmai partnereinkkel, a V4 magyar elnökségével, a Hiventures-szel és a HEPA-val együttműködve a rendezvénsorozat keretében 10 nemzetközi startup ökoszisztémában, közel 80 startup vállalkozásnak adott lehetőséget a bemutatkozásra.”- mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus programot működtető, Enterprise Hungary ügyvezetője.

Az elődöntőbe került 11 V4-es startup vállalkozás, a versenyt megelőző napon egy egész napos felkészítésen vett részt a Tungsram központjában, ahonnan a 2 kategóriában 2-2 versenyző csapat mértette meg magát a másnapi döntőn.

A 2018. november 29-ei döntőn az Agritech témakörben versenyző csapatok közül a Gremon Systems került ki győztesen, a Smart City kategóriát pedig a lengyel Indoorway nyerte meg. A két győztes csapat rövidesen megkezdi együttműködését a Tungsram-mal, illetve bejutott a 2019-es Get in the Ring! globális döntőjébe.

A zsűrijében helyet foglalt Joerg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója, Jakub Miller, az InnoEnergy közép európai ügyvezetője, Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Szőke József, a Vodafone Customer Value Management vezetője, valamint Alex Zhigarev a Speedinvest partnere.

A Get in the Ring! V4 Budapest projektet a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormányai támogatják a Nemzetközi Visegrádi Alapon keresztül. Az alap feladata, hogy elősegítse a Közép-európai fenntartható regionális együttműködést.

Magyar startup kapott lehetőséget, hogy előadjon a világ legnagyobb technológiai konferenciáján

Nem sokkal azután, hogy élővideó stúdió applikációját elérhetővé tette a RECnGO a Huawei AppGallery-ben, meghívás is érkezett a techóriástól amiben azt kérték: csatlakozzon a magyar startup hozzájuk a 2022-es lisszaboni Web Summit színpadán. Egy csapással a cég egy nagy álma vált valóra – mégis valami más miatt is izgalmas volt ez a meghívás a RECnGO csapat számára.

Bővebben

A SPAR és a Munch együtt tesz az élelmiszerpazarlás csökkentéséért

A hazai üzletlánc vásárlói is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb élelmiszer landoljon a szemetesben: a SPAR a Munch online platformmal karöltve szorítja vissza az élelmiszerpazarlást, ennek köszönhetően a vevők kedvezményes áron juthatnak jó minőségű termékekhez. Az ételmentő szolgáltatást 2022. november 3-ától Budapest XI. kerületében, valamint Szegeden és Hódmezővásárhelyen tesztelik.

Bővebben

Franchise programmal jön Magyarországra a nemzetközi logisztikai vállalat

Sikeres tesztidőszakot követően hivatalosan is elindította Magyarországon DODO Partner franchise kezdeményezését az előrejelzéseken és a forgalmi adatok valósidejű elemzésén alapuló, aznapi kiszállítási feladatokat végző nemzetközi logisztikai vállalat, a DODO. A program célja a vásárlók még hatékonyabb kiszolgálása a futárkapacitások bővítése révén, valamint a távolabbi régiók kézbesítési feladatainak megkönnyítése. A vállalat saját ügyfélkörével és a szükséges know-how-val segíti franchise-partnereit. A franchise-modell bevetésével gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a partnerekkel folytatott együttműködés.

Bővebben

A JunctionX ismét hazánkra irányította a nemzetközi techközösség figyelmét

Közel 70 országból rekordszámú, összesen 722 induló regisztrált az idei JunctionX Budapest hackathonra. A kétnapos innovációs versenyen az Antavo, a SEON és a Wise kihívásait kellett teljesíteni a mindennapi életünket érintő problémákra választ adó technológiai projektek megalkotásával. Összesen 40 pályamunkát értékelhetett a zsűri: az abszolút győztes a magyar Gaia lett, egy olyan megoldással, amely képes kiszűrni a weboldalakra tisztességtelen szándékkal érkező felhasználókat, míg a közönségdíjat a gyanús tranzakciókat lefülelő GeoSnatcher érdemelte ki. A top 5 csapat a közel négymillió forintos összdíjazás mellett értékes szakmai kapcsolatokkal is gazdagodott.

Bővebben

A Green Fox Academy a Sandberg Capitallal folytatja nemzetközi expanzióját

A Green Fox Academy új többségi tulajdonosa és befektetője, a Sandberg Capital bevonásával folytatja nemzetközi expanzióját, valamint vállalati szolgáltatásai és képzési kínálata fejlesztését. A magyar alapítású, Szlovákiában és Csehországban is piacvezető IT bootcamp így további növekedéséhez kulcsfontosságú erőforrásokhoz jut. A Sandberggel való partnerség lehetővé teszi, hogy a vállalat élére álljon a Közép-Európa technológiai oktatási piacán zajló konszolidációnak.

Bővebben

Újra AGTECH SUMMIT – fókuszban az agrárinnováció

Fenntarthatóbb gazdálkodás digitális megoldásokkal, űrtechnológián alapuló döntéstámogatás, mesterséges intelligencia az agráriumban. Ezek is a témái a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) NAK TechLab programja által szervezett AGTECH SUMMIT konferenciának, melynek középpontjában a hazai agrárium digitalizációja áll. Az esemény kiemelt célja, hogy összehozza a fiatal fejlesztőket és a szakértőket, akik az agrárium aktuális kihívásaira a legmodernebb megoldásokkal tudnak reagálni. 

Bővebben

A saját olívaültetvényhez vezető út is buktatókkal van kikövezve

Az első sikerére alapozva új évadot indított a Design Terminal az Optimists First! sorozatból, melyben startup alapítók, vállalkozók mesélnek karrierjük hol rögös, hol egyenes útjairól. A sorozat 2022-es etapját exkluzív különkiadás zárja: Pogátsa Zoltán közgazdász madártávlatból is elemzi a vállalkozókat érintő témákat.

Bővebben

Tanulj a finnektől vállalkozni: új üzleti klub indul Budapesten

Idén ősszel érkezik meg Helsinkiből a Boost Finland testvére, a Boost Hungary, párhuzamosan az észtországi networking klub alapításával. A finn üzleti csoportok kiemelt alapértéke a lifelong learning, vagyis az élethosszig tartó tanulás. Tarmo Herlevi 12 éve járt networking eseményekre, majd az első Covid-időszak alatt alapította meg a finn mentalitásra épülő networking koncepciót, a finn Boostot. A tanulás mellett még egy cél mozgatta az új formátum és metodika kialakításában: a vállalkozói magány megszüntetése.

Bővebben

Idén is izgulhatunk a szerethető munkahelyekért

A DreamJobs hatodik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyét, melyre idén több mint 2100 cég jelentkezett. Legnagyobb arányban a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, területek szerint a szoftverfejlesztés, a kommunikáció és marketing, valamint a mérnöki, műszaki oldalról érkezett a legtöbb nevezés. A toborzásban és a munkaerő megtartásában is egyre nagyobb szereppel bíró díjakat 2022. november 17-én adják át egy ingyenes online konferenciával egybekötve.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások