Hirdetés

A befektetők is meglátták a lehetőséget Magyarország első digitális diákszövetkezetében

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom elérését tűzte ki célul.

Hirdetés

Magyarország első 100 százalékban digitális diákszövetkezetét hozta létre a Quantum, ami most a befektetők érdeklődését is felkeltette. A két fiatal alapító a saját bőrén tapasztalta meg a diákmunkával járó jelentős adminisztrációt, ami a vállalkozásuk ötletét adta. Úgy döntöttek teljesen automatizálják a cégek és a diákok közötti együttműködést, a szerződéskötéstől a kifizetésig, amivel időt, energiát és pénzt spórolhatnak meg a diákmunkában dolgozók és az őket alkalmazó vállalkozások számára. A Quantum 2020-ban, a koronavírus-járvány idején jött létre, de rendkívül dinamikusan fejlődik. Jelenleg 25 céggel állnak szerződésben, eddig több mint 150 diáknak tudtak munkát adni, és idén már milliárdos forgalom elérését tervezik.

„A Quantum tavaly ősz óta tagja a Start it @K&H inkubátorprogram inspirációs közösségének. Egy régóta változatlan formában működő iparágban tudtak egy forradalmian új, digitális alapú megoldást bevezetni  – ami minden szereplő számára egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a folyamatokat. Ezek azok az innovációk, amiket keresünk!” – mondta el a startup sikereit támogató program kapcsán Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A diákmunka az új részmunkaidő?

A Quantum rendkívül ambíciózus céljainak eléréséhez hozzájárulhat, hogy idén január 1-jétől a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége várhatóan ösztönözni fogja a hazai cégeket a diákok alkalmazására. További előnyt jelent számukra az is, hogy egyre nagyobb az igény a projekt alapú munkavégzésre, amit a járvány következtében kialakult keresletingadozás és az alapanyaghiány okozta termelési nehézségek tovább erősíthetnek.

A hosszabb távú terveikben a magyar diákok külföldi távmunkába közvetítése szerepel, idén azonban még a hazai piacra fókuszálnak. Ebben az is a csapat segítségére lesz, hogy Balogh Levente és Balogh Péter, a Cápák között műsor befektetői is bekapcsolódtak a cég fejlesztésébe 15 millió forinttal és szakmai mentorálással, ugyanis ebben látják a diákok alkalmazásának jövőjét.

“Jelenleg minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minél több hazai kkv-val és nagyvállalattal megismertessük, mennyire költséghatékony és egyszerű tud lenni a diákfoglalkoztatás. Indulásunk óta egyetlen partnert sem veszítettünk el, hiszen a cégeknek időt, energiát és pénzt takarítunk meg. Eközben a diákjaink számát is igyekszünk növelni, hogy egy igazi 21. századi iskolaszövetkezeten keresztül találhassák meg a számukra ideális munkákat” – mondta el a befektetés kapcsán Bege Áron, a Quantum társalapítója.

A csapat a K&H az innovációért és fenntarthatóságért különdíj jelölését is elnyerte a műsorban. „A lehetőségek csak akkor érnek valamit, ha tudnak élni velük. A Quantum jól meg tudta ragadni a startup inkubációban, a műsorban és a digitális megoldásokban rejlő erőt, ami akár az egész piacot is átformálhatja. Nem volt kérdés, hogy az eddigi munkájukat a különdíj jelöléssel is elismerjük” – tette hozzá Rammacher Zoltán, a Cápák között műsor versenyzőinek pénzügyi mentorációjáért felelős K&H, kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Hirdetés

A diákigazolvány új szerepe, szabadulószobává alakuló városok, és élelmiszertermelés a nappaliban – kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit

A diákokat kedvenc márkáikkal összekötő program; közösségi alapú, decentralizált otthoni kertészet, az okos hulladékkezelést és újrahasznosítást ösztönző alkalmazás; városokat interaktívan bemutató telefonos szabadulószoba; fiatalokat célzó ökotudatos, digitális, közösségi alkotóműhely, illetve lemerült elektromos autóknak szóló asszisztencia-szolgáltatás is szerepel az MVM Edison startup verseny idei nyertesei között. Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.

Bővebben
Hirdetés

Az innovatív magyar csapat megmutatta: minden második fékezésünk balesethez vezethet

Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával – mutatnak rá a Cristo autós alkalmazás friss felhasználói adatai. A reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóvezetőként a hétköznapokon, az ekkor tapasztalt feszültség a hétvégi kb. kétszerese. A Közlekedési Kultúra Napjának alkalmából bemutatjuk az eredményeket, melyek kapcsán a drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági szakértője ad tanácsot a fővárosi autósoknak.

Bővebben

Startupok és nagyvállalatok: együtt sikeresebbek

A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttműködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetők, startupok, befektetők készítettek látleletet a hazai startup ökoszisztémáról.

Bővebben

Melbourne-i győztesek a budapesti esettanulmányi versenyen

Idén negyedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a régió egyik legnívósabb nemzetközi üzleti esettanulmányi versenyét, a Central European Case Competition-t (CECC). A rendezvény egyik esetadó partnere a Schneider Electric volt, a győztes melbourne-i csapat az ő beszállítóik CO2 kibocsátásának csökkentésére, valamint az EcoStruxure platform újszerű alkalmazására dolgoztak ki koncepciót.

Bővebben

A dolgozók 73 százaléka rugalmasan, nem munkahelyhez kötötten dolgozna

Számos cégnél már kialakult hosszabb távú terv az otthoni munkavégzésre, van, ahol még nem született erről határozott döntés, míg a munkavállalói igények több felmérés szerint is a home office és a hibrid munkavégzés felé mutatnak. A távmunkavégzés különböző formáinak hosszú távú megszilárdulása a legtöbb esetben azért várhatóan nem ütközik majd akadályba, hiszen a vállalatok és a munkavállalók többsége szerint sem csökkent a hatékonyság az otthoni munka során.

Bővebben

A pandémia után először találkoztak egymással újra az innovációs ökoszisztéma tagjai

Hetedik alkalommal indult útjára április utolsó napjaiban a Startup Safari Budapest. Két év online találkozás és tudásmegosztás után idén hibrid formában jelentkezett a fesztiválok és konferenciák minden előnyét magában foglaló kétnapos programsorozat, így az innovációs ökoszisztéma tagjai végre élőben is találkozhattak.

Bővebben

A Google támogatásával ingyenes digitális program indul (leendő) hazai vállalkozók és startupok számára

Az észt Startup Wise Guys, Európa legtapasztaltabb startup akcelerátora és egyik legaktívabb befektetési alapja bejelentette a „Jump for CEE” elnevezésű, saját tőke nélküli programjának folytatását. A kezdeményezést a Google-hoz tartozó Impact Challenge for Central and Eastern Europe is támogatja. A vállalkozói készségfejlesztő esemény célja, hogy 400 közép- és kelet-európai egyén és csapat vegyen részt azokon az online workshopokon, amelyek a Covid-19 által okozott gazdasági válság negatív hatásainak csökkentését hivatottak segíteni.  

Bővebben