Hirdetés

Itt vannak az újragondolt Hiventures befektetések részletei

A Hiventures indulása óta több, mint 2000 beérkező projektet vizsgált meg, amely során 204 esetben született pozitív befektetési döntés, 17 milliárd forint értékben. A hatalmas volumenszám következtében felhalmozódó piaci visszajelzések és tapasztalatok alapján június 1-től még versenyképesebb befektetési konstrukcióval várják a startupokat. Az inkubáció, magvető és növekedési életszakaszokban a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek is változni fognak.

A Hiventures szakértői az indulás óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy az egyedülálló, többlépcsős finanszírozási modell továbbra is versenyképes maradjon, és már a kezdeti, kockázatosabb fázistól akár a nemzetközi piacra lépésig kísérjék a startupot, ezzel is segítve a hazai startup finanszírozási rés feltöltését. Figyelembe véve az elmúlt évek piaci változásait, a hazai és külföldi trendek alakulását és az eddigi tapasztalatokat, a Hiventures újragondolta befektetési programjait, amely magában foglalja a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek változásait is.

Inkubációs fázis

Az Inkubációs tőkebefektetési programra továbbra is egy kidolgozott ötlettel lehet jelentkezni, amely mellett az elszánt csapat és üzleti terv megléte is kiemelt fontosságú. A sikeres befektetési döntést követően, a csapatok eddig 9 millió tőkebefektetést kaphattak 9%-os tulajdonrészért cserébe. A változás értelmében a továbbiakban összesen 15 millió forint összegű befektetés kapható, amelynek alapja továbbra is a 9 millió forintos tőkebefektetés lesz, azonban 6 millió forintos, a későbbiekben tulajdonrészre konvertálható tagi kölcsönnel kiegészítve. Az Inkubációs befektetési program célja, hogy elkészüljön a prototípus.

Az Inkubáció+ részeként eddig 30 millió forintos, konvertálható tagi kölcsönt kaphattak a startupok, azonban az újragondolt koncepciónak megfelelően ez az összeg 50 millió forintra változott. Azoknak a projekteknek, amelyek a régi konstrukció szerinti 9 milliós befektetést kaptak, lehetőségük lesz a megnövelt finanszírozási lehetőséget kiaknázni, amit a projekt későbbi életszakaszában, fejlesztési és pénzügyi terv figyelembevételével, egyedi elbírálás alapján igénybe tudnak venni.

Magvető fázis

Következő lépésként a csapatok összesen így már 65 millió forint befektetés felhasználásával vághatnak neki a Magvető befektetési programnak, amelynek belépési követelménye az inkubációs fázis mérföldköveinek teljesítése: a kész prototípus és az első piaci árbevétel prezentálása. A korábbiak szerint, ebben a szakaszban összesen 40-150 millió forint befektetést kaphatott a startup, kisebbségi tulajdonrész mellett. Ez az összeg 65-250 millió forintra emelkedik a megújult finanszírozási modell szerint. A magvető életszakasz lényege az üzleti modell és a prototípus finomhangolása, egy skálázható termék létrehozása, amely akár a nemzetközi piacon is képes megállni a helyét.

Növekedési fázis

A Növekedési tőkebefektetési program a komolyabb, legalább 10 millió forint árbevétellel rendelkező cégeknek nyújt finanszírozást. Ebben az életszakaszban a befektetett tőke a skálázódáshoz, valamint a nemzetközi piacra lépéshez szükséges. Korábban maximum 500 millió forint tőkebefektetést kaphattak az ezen életszakaszban lévő cégek. Az újragondolt koncepció értelmében az első körös 500 milliós befektetés mellett, társfinanszírozóval ez az összeg több körben elérheti akár az 1 milliárd forintot is.

A Hiventures arra ösztönzi a cégeket, hogy bármely tőkeprogramba való jelentkezés esetén gondolkodjanak társbefektető bevonásán. A Hiventures indulása óta 18 esetben más társfinaszírozóval együtt fektetett be, 4 alkalommal pedig később csatlakozott a projekthez más befektető, ezzel összesen 2,2 milliárd forint értékben érkezett külső finanszírozás.

A két évvel ezelőtti indulás óta eltelt időben eddig 204 cég kapott már befektetést a kockázati tőkealap-kezelőtől több mint 17 milliárd forint értékben: 122 inkubációs fázisban lévő cég 2,4 milliárd forint befektetést, 48 magvető fázisban lévő cég 5,3 milliárd forint befektetést, valamint 34 növekedési életszakaszban lévő cég összesen 9,5 milliárd forint befektetéshez jutott. „2018 végére a Hiventures portfóliójába kerülő cégek össz árbevétele átlagosan 85%-kal nőtt a tőkebevonás hatására, ami kiemelkedő teljesítménynek számít nemzetközi viszonylatban is. A cégek 2018-as export árbevétele elérte az 1 milliárd forintot, ami 78%-os éves növekedést jelent. 2018 végére a Hiventurestől befektetést kapott startupok összesen 756 főt foglalkoztattak. Hiszünk abban, hogy az újabb befektetési lehetőségek segíteni fogják a jelenleg a Hiventures portfoliójában lévő és a jövőbeni portfólióba kerülő startupok eredményességét is.” – tette hozzá Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

A Hiventures befektetési tőkeprogramok finomhangolása mellett a jövőben még várható más fejlesztés is, többek között napirenden van bizonyos iparágakra szakosodott alapok indítása, valamint a startupok mellett, más hagyományosabb üzletmenettel rendelkező kis- és középvállalkozásokat segítő finanszírozási lehetőségek kialakítása is, többek között a már korábban bejelentett MFB Generációváltási Tőkeprogram.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások