Hirdetés

9 millió forintos befektetést kaphatnak az angliai magyar fiatalok

2019 májusában indul újra az Egyesült Királyságban tanuló, dolgozó fiatalokat támogató Startup Campus London program. A képzésbe bekerülő innovatív ötletek a négy alkalmas program végeztével esélyesek lesznek a Hiventures 9 millió forintos befektetési ajánlatára. Az elmúlt két évben, hat szemeszter során kaptak segítséget a magyar tehetségek az Imperial College Campus-án.

A program hetedik alkalommal, az Új Nemzedék Központ London-i irodájának támogatásában valósul meg, célja az Egyesült Királyságban tanuló, dolgozó fiatalok ösztönzése saját innovatív vállalkozásuk elindítására, fejlesztésére.

A képzések során a magyar fiatalok olyan fontos témákban kapnak szakmai támogatást, mint például a csapat kialakítása, a célközönség azonosítása és piacszegmentálás, az üzleti modell felépítése, valamint prezentációs tréningen is részt vehetnek. A mentorprogram végére egy üzleti modellel, szándéknyilatkozat mintával, pénzügyi tervvel, rövid üzleti tervvel, illetve pitch deck-kel rendelkeznek. A vállalkozói tréning elvégzésével a csapatok a Hiventures 9 millió forintos, inkubációs befektetésre lesznek készen.

“A Startup Campus londoni programja nem csak gyakorlati példákon keresztül mutatta be azt, hogy mik a legfontosabb lépések egy korai szakaszban lévő startup életében, hanem összekötött olyan, a startup inkubáció területén dolgozó szakemberekkel is, akik segítettek a leendő vállalkozásom megtervezésében. Mindezen túl, több alkalommal is lehetőségem volt prezentálni befektetők előtt az üzleti tervem. Rengeteg érdekes, tehetséges és nemzetközi karriert építő emberrel is találkoztam, akiknek az innovatív ötletei és lelkesedése nagyban motivált arra, hogy én is folyamatosan fejlesszem az üzleti elképzeléseimet.  A program segítségével túl vagyok az első körös befektetésen.” – Jakab Luca, a 2016-os programban részt vett ArtConscious alapítója.

A négy alkalmas program zárásaként a legjobb csapatok nyílt befektetői ülésen prezentálhatják projekjüket a Hiventures befektetési bizottsága előtt.

Képzési alkalmak:

  1. május 11. – Lean startup metholodogy, csapat, BMC bevezetés
    2019. május 18. – Vásárlói személytipizálás, Üzleti és pénzügyi terv
    2019. május 25. – BMC, Go-to-market strategy
    2019. június 1. – Pitch training
    2019. június 13. – Demo Day

A képzések helyszíne: Imperial College London

A szervezők várják az innovatív ötlettel, vagy prototípussal rendelkező, Egyesült Királyságban élő magyar fiatalok jelentkezését a programba. A Startup Campus a programhoz kapcsolódóan Budapesten tart információs találkozót a képzésről a londoni magyar fiataloknak, melyre regisztrálni itt lehet: https://tinyurl.hu/N8cu/

Részletek és jelentkezés a londoni képzésre: http://startupcampus.hu/en/startup-campus-london/

Jelentkezési határidő: 2019. április 14.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben