Hirdetés

Értékes ötletek a környezeti és társadalmi kihívásokra

Közösségi média kihívást indított és Sziget jegyeket ajánlott fel a People 2 People Hungary, hogy a fiatalok társadalmi és környezeti kihívásokra adott kreatív és megvalósítható ötleteiket bátran közzétegyék. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért.

“Mikor hallottam egy előadást az infektológiáról, az olyan érzés volt, mikor az ember beleszeret egy ruhába, vagy egy jó filmbe. Mindent megtettem, hogy ezzel foglalkozhassak.”

Bényei Éva Bernadettet páran már Debrecen első jövőbeli Nobel-díjasaként emlegetik, számos tudományos versenyen ért el kiváló helyezést, világító baktériumokkal kísérletezett, most pedig az utazással összefüggő trópusi betegségek megjelenését vizsgálja Magyarországon – és még csak 25 éves.

A plébános, aki nem vizet prédikál

Hodász András atya, a Szent Mihály plébánia kormányzója és a közösségi média aktív használója, mémeket és Youtube contentet gyárt.

“Szeretem a humort, a fricskát, a társadalomkritikát, és picit benne vagyok az egyházritikában is: jó, ha tudunk nevetni magunkon.”

A szabadidejében sokat motorozó atya gyakran nyilvánul meg társadalmi kérdésekben és úgy hiszi, munkája során nem elég a prédikáció, tenni is kell a problémák ellen.

Divattal a gyűlölet ellen

Vetlényi Alma fiatal kora ellenére már nemzetközileg elismert divattervező, munkáját pedig leginkább világlátása teszi különlegessé. A környezettudatosság nevében a fenntartható divat szellemében alkot és ruháin keresztül hívja fel a figyelmet a társadalom legfontosabb problémáira – 2019-es tavaszi-nyári kollekciójával például a rasszizmusra. “Én a ruháimmal, a ruháim színvilágával tüntetek a rasszizmus ellen. Számomra mindegyik szín egyformán értékes és fontos, miként az emberek között sem tehetünk különbséget a bőrszínük alapján.”

A fenntarthatóság menő

A környezettudatos szemlélet előnyeiről beszél Kebiche Nabila is, aki először szórólaposztóként kezdett egy nagy nemzetközi környezetvédő szervezetnél:

Győzz meg két perc alatt villamosra rohanó, ideges embereket arról, hogy a Föld védelménél nincsen fontosabb. Utcai toborzóként először ez volt a feladatom. Nem mondanám, hogy egyszerű volt.”

Az évek során azonban a szervezet egyik vezetőjévé vált és habár saját elmondása szerint munkája kicsit sem lett könnyebb, lelkesedése azóta is töretlen.

Egyetemisták a beteg gyerekekért

Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért alapítójaként csaknem 130 egyetemistatársával együtt rendszeresen látogat kórházakat, hogy a bent fekvő beteg gyerekeknek segítsen a tanulásban és a nehéz időszak kellemesebbé tételében. Kezdetben még csak a budapesti Tűzoltó utcai klinikára jártak, de mára 130 önkéntessel, 4 város 9 kórházában tanítanak idegen nyelveket gyerekeknek.

Ne vesszenek el az álmaik…

Benkő Fruzsina szakmájának régóta elismert szereplője és az Indahouse elindítója. Hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek a tanulásban való felzárkózásban az észak-magyarországi Hernádszentandráson. Számára a végső lökést egy kutatás jelentette: “Az egyetem alatt találtam egy kutatást, ami arról szólt, hogy a roma gyerekeknek az általános iskola végére elvesznek az álmaik és magukat már csak fizikai szolgáltató szektorban képzelik el. Ez a fővároson kívüli, szegénységben élő roma gyerekeknek a 70%-ára igaz volt 2008-ban.”

Filmfesztiválról a gyermekotthonba

Csányi Dávid több hazai és nemzetközi filmből és színházi darabból lehet ismerős, de azt már talán kevesebben tudják, hogy a színészet mellett a Roma Mentor Projekt egyik prominens tagja volt, mely hátrányos helyzetű roma gyerekek tehetséggondozását segítette. A társadalmi felelősségvállalás azóta is Csányi életének fontos része, jelenleg tehetséggondozó és asszisztens egy gyerekotthonban. A részben az ő ötlete alapján forgatott Gettó Balboa című dokumentumfilm már díjnyertes és jelenleg is sikeresen járja a legnevesebb filmfesztiválokat.

A fogyatékkal élő is teljes ember

Mészáros Gabriella egy ritka betegség miatt veszítette el járóképességét és idővel látását is, ennek ellenére páratlanul aktív életet él. Ő az idei Jó ember-díj kitüntetettje, aki sérült embereknek nyújt lelki segítséget tragédiájuk feldolgozásában, és érzékenyítő előadásokat tart a fiatalok szemléletmódjának alakításáért. Imád táncolni, a többszörös díjnyertes ParaDance Company kerekesszékes tánccsoport alelnöke.  Segítőkutyája, Zéti mindenhova elkíséri, akit a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülethez fűződő szoros barátságának köszönhet – ahol egyébként a tánc, a munkája és a főiskola mellett önkénteskedik is.

A szervezők a People 2 People Hungary Facebook oldalán az ötleteket még június 20-ig várják, a játék-kihívás végén pedig 3 szerencsés páros Sziget jegyet nyerhet. A pályázók az oktatás, az egészség/sport, a közlekedés, a környezetvédelem és egyéb társadalmi problémák esetén kell megnevezzenek egy problémát és lehetséges megoldási javaslatot.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben