Hirdetés

Izgalmas vállalati megoldások mutatkoztak be az OTP Startup Programban

Befejeződött az OTP Bank második nemzetközi akcelerátor programja, az OTP Startup Program. A záró Demo Day-en a Programban részt vett 9 cég szakértők, potenciális befektetők és a hitelintézet vezetői előtt mutatták be a 12 hetes közös munka eredményeit. A program célja az volt, hogy a legjobb megoldások beépülhessenek a banki működésbe a közös munka nyomán.

Az OTP Bank tavaly ősszel hirdette meg második, startupoknak szóló pályázatát. Az OTP Startup Program iránt hatalmas volt az érdeklődés, amit jól mutat, hogy 65 országból összesen 310 startup nevezett. Az előzetes kiválasztási folyamatot követően végül a legígéretesebbnek számító kilenc érettebb, már növekedési fázisban lévő startup kezdhette meg a munkát idén márciusban, hogy a bankkal közösen fejlesszék tovább megoldásaikat. A csapatok képviselői a 12 hetes akcelerációs időszak alatt számos szakmai workshopon és egyéni mentoráláson is részt vehettek az általuk előzetesen kiválasztott, legfontosabbnak tartott témák mentén az OTP LAB-ben. A startup mentorálásában a Program neves nemzetközi és hazai partnerei, így a Mastercard, a Microsoft, az EIT Digital, a McKinsey Panorama, a Jet-Sol és a PortfoLion szakértői is részt vettek.

A Program megrendezését a bankcsoporton belül is rendkívül széles összefogás övezte, közel 30 szakterület támogatta a pilotok megvalósítását.

A program hivatalosan a május 23-án megrendezett Demo Day rendezvénnyel zárult, ahol a startupok több mint 150 vendég és az OTP Csoport, valamint a Program partnereinek vezetőségéből álló szakértői panel előtt mutatták be a 3 hónapnyi fejlesztés eredményeit. A Bank – tekintettel arra, hogy az OTP Startup Program célja a résztvevő cégek közül minél többel hosszabb távú partnerség kialakítása – a cégek prezentációi után nem hirdetett győztest, azonban a Program szakmai partnerei három különdíjjal jutalmazták az általuk legjobbnak ítélt csapatokat:
Az osztrák Pioneers, mely technológia-intenzív újításokra fókuszáló innovációs ökoszisztémát működtet, a Staffino részére biztosít ingyenes részvételi lehetőséget Európa egyik vezető technológiai eseményén, a Pioneers ’20 konferencián.

A HubHub különdíját a Bluecode nyerte, így a csapat tagjai fél éven keresztül ingyenesen használhatják Budapest egyik legújabb közösségi irodájának inspiráló irodai tereit.
Az EIT Digital pedig a Talk-A-Bot-nak ítélte a “Az európai digitalizációt támogató leginnovatívabb csapat” különdíját, melynek része egy meghívás Európa legnagyobb digitális innovációs konferenciájára, azaz a 2019 EIT Digital Conference eseményre.

„Az OTP óriási ötlet injekciót kapott a startupoktól, amelyből nagyon sokat tudott meríteni fejlesztéseihez, míg a startupok a partneri támogatás mellett kipróbálhatták ötleteiket nagybanki környezetben, tehát minden résztvevő számra előnyös volt az elmúlt három hónap” – fogalmazott Johancsik Tibor, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Fischer András, az OTP LAB vezetője szerint az elmúlt hónapokban a résztvevő cégek mindegyike izgalmas és az OTP Bank számára releváns témákon dolgozott. „Az OTP Bank már második startup programjával erősíti aktívan a kapcsolatot azokkal az innovatív technológiai vállalkozásokkal, amelyekkel együttműködve még hatékonyabban tudja fejleszteni szolgáltatásait. A most lezárult program résztvevői közül többekkel folyik tovább a közös munka közös elképzeléseink fejlesztésén.”

A programban részt vevő startupok:

Alyne Saas (a jogszabályi megfelelés és kockázatkezelés hatékony megvalósítását támogató platform)
Bluecode (vonalkód-szkennelésen alapuló, határokon átívelő mobilfizetési séma)
Evrotrust (távoli ügyfélazonosítási és elektronikus hitelesítési megoldás)
Heatventors (hőenergia-tároló megoldás szerverparkok és irodaépületek számára)
Kasko (rugalmas biztosítási szolgáltatások kialakítását támogató platform)
Staffino (a szolgáltatásminőséget figyelő, közvetlen ügyfélvisszajelzést lehetővé tévő megoldás)
SymbaSync (külső és belső toborzást támogató platform a tehetségek képesség alapú, részrehajlás nélküli azonosítására)
Talk-A-Bot (széles körű funkciókat ellátó chatbotok az ügyfélszolgálati feladatok automatizálására)
Tresorit (titkosított, biztonságos felhő alapú tároló és fájlmegosztó megoldás)

Az OTP Bank két évvel ezelőtt azért indította útjára saját, együttműködési fókuszú akcelerációs programját, mivel fontosnak tartja az innovatív megoldások beépítését működésébe és ügyfélkiszolgálásába, akár belső, akár a szervezeten kívüli forrásból származzanak azok. Az OTP Startup Program hatékony platformnak bizonyult a piacon elérhető ígéretes startup megoldások széles körű feltérképezésére, a potenciális partnerek azonosítására, így a bank a most lezárult program tapasztalatait beépítve tovább dolgozik azon, hogy a startup ökoszisztéma szereplőivel mind szélesebb körű, kölcsönösen előnyös partnerségeket alakítson ki.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben