Hirdetés

5000 ember dolgozik az Apple titkos projektjén – lebuktak!

Egy Apple önvezető autó karambolozott a cég Silicon Valley-ben lévő főhadiszállásától nem messze az autópályán. Az Apple vezetői korábban nem verték nagydobra a cég önvezetőautó-programjának hírét, és csak a baleset kapcsán derült ki, hogy legalább ötezren dolgoznak a titkos projekten.

Ezzel kiderült, hogy a gyártó egy szabadalmazott lapkát fejleszt kifejezetten az önvezető autóihoz. A high-tech óriás a programmal egy elég ingoványos terepre tévedt, ahol olyan vetélytársai vannak, mint az Alphabet, a Zoox és a General Motors.

Ami az ominózus balesetet illeti, az Apple részéről egy Lexus RX 450h önvezető autó volt a érintett, amely autonóm módban, mintegy 1,5 kilométer/órás sebességgel manőverezett a Lawrence Expressway-n, amikor hátulról  belerohant egy Nissan Leaf. Mindkét autó kárt szenvedett, emberi sérülés azonban nem történt.

A kaliforniai törvények egyébként előírják, hogy az önvezető tesztautóban mindig ülnie kell emberi sofőrnak, hogy bámikor átvesse a jármű irányítását.

Forrás: CW

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben