Hirdetés

365 millió forint befektetést kapott egy debreceni startup

A Hiventurestől kapott 365 millió forint befektetést egy debreceni startup, a CodersRank. Startupjuk célkitűzése, hogy a globális IT recruitment piacot megreformálják.

Fejlesztőt toborozni egyre nehezebb: becslések szerint csak Magyarországon 30 ezer fejlesztő hiányzik a munkaerőpiacról. Ezt tapasztalta meg saját bőrén az Innonic Startup Stúdió is, mely 2017-ben kezdett alternatív megoldások után kutatni, s amelyből később megszületett a CodersRank – akikről egyébként korábban már részletesen meséltünk.

A startup a szoftverfejlesztők digitális lábnyoma, illetve valós munkája alapján készít teljeskörű, 360-fokos profilokat. Így akár különböző tesztek, interjúk nélkül is megállapítható, hogy egy fejlesztő mennyire tapasztalt (CV használat nélkül). Mindez a fejlesztők számára is hasznos, hiszen a valós képnek köszönhetően valóban releváns ajánlatokkal találkozhatnak. A tervek szerint a jövőben akár személyre szabott képzési, kapcsolatépítési lehetőségekkel is bővül majd az oldal. Ezáltal a CodersRank hosszútávon képes támogatni a fejlesztők szakmai fejlődését, ami egyben a csapat missziója is.

A projekt potenciálját mi sem bizonyíthatja jobban, hogy már rögtön az indulását követően megnyerte a debreceni Get In The Ring startup versenyt, majd később a Central European Startup Awards versenyén az év startupjának választották.

A CodersRank népszerűsége leginkább abban rejlik, hogy az IT toborzók le vannak maradva abban a tekintetben, hogy még mindig a LinkedInen, illetve önéletrajz alapján próbálják szűrni a fejlesztőket. Így pedig nagyon nehéz dolguk van, hiszen ezzel kevés információt lehet megtudni a fejlesztők valós tudásáról. Plusz külön nehezítő tényező, hogy a statisztikák alapján a fejlesztők csupán 16 százaléka keres aktívan állást, többségük passzívan van jelen a munkaerőpiacon.

A CodersRank indulása óta már több mint 18 ezer fejlesztő hozta létre saját profilját, a világ minden tájáról. A hosszútávú cél az, hogy ez a szám 1,5 millióra nőjön.

Erre pedig most minden lehetőségük megvan, köszönhetően az MFB csoporthoz tartozó Hiventurestől kapott 365 millió forintos befektetésnek.

A tőkebefektetésből a fejlesztések felgyorsítása a cél, továbbá a közeljövőben egy olyan toborzói portál elindítása, ahol a tech cégek megtalálhatják a számukra legalkalmasabb jelentkezőket, a jelenlegi piaci megoldásokhoz képest sokkal olcsóbban és hatékonyabban.

Fotó: Facebook

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben