Hirdetés

360 millió forintból indulhat 13 magyar innovatív vállalkozás

13 innovatív vállalkozást részesít 360 millió forint összértékű támogatásban és befektetésben a következő 2 évben a Startup Campus Inkubator Zrt. Ennek keretében 3 üzletfejlesztési/inkubációs program indul idén nyáron, melyeknek célja a korai fázisú innovatív vállalkozások üzleti- és termékfejlesztése, mentorálása, valamint az induláshoz szükséges tőkebefektetésre való felkészítés.  

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott Startup Factory befektetői program 2 milliárd forinttal segíti a hazai startup inkubátorok munkáját. A programban az a hét pályázó részesült támogatásban, akik piaci jártasságukkal, szakmai módszertanukkal és globális kapcsolatrendszerükkel elengedhetetlen eszközei a magyarországi startup ökoszisztéma dinamizálásának. A Startup Campus Inkubator Zrt. összesen 294 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyhez 20%-os önerőt biztosítva 360 millió forint befektetést továbbít az induló vállalkozásoknak. Pályázati elvárás a startupok fejlődési útjának folyamatos segítése és követése, egy fenntartható üzleti modell kialakítása, valamint a befektetésre való alkalmasság elérése.

A Startup Campus egy európai központú innovációs ügynökség és startup inkubátor, irodáink megtalálhatókat Debrecenben, Budapesten, Győrben, Berlinben és Londonban. 2016 óta valósítunk meg innovációs programokat állami és vállalati partnereinkkel. Ennek keretében oktatási, inkubációs, befektetési, értékesítési és külföldi piacra lépési szolgáltatásokkal segítjük az innovatív projekteket ötlet fázistól a nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv-kig. Az elmúlt 5 évben 25 vállalkozásba fektettünk be és programjainkon keresztül több mint 100 magyar innováció létrejöttét támogattuk, ezzel hozzájárulva a hazai gazdaság versenyképességéhez. Ezt a munkát fogjuk folytatni a Startup Factory keretében is “– mondta Kovács Zsolt a Startup Campus vezetője.

A program során a Startup Campus induló vállalkozások számára 5 millió forint, magvető fázisban lévő cégeknek 64 millió forint támogatást és befektetést nyújt. A pénzügyi finanszírozás mellett iparági és szakmai szereplők bevonásával inkubációs képzéseket biztosít a legjobb hazai innovációk számára. Az alábbi tízhetes üzletfejlesztési és befektetési programok tapasztalt képző- és mentorgárdával, egyéni tanácsadással, intenzív üzleti képzéssel és befektetésre való felkészítéssel is segítik a startupokat.

SportTech Startup Program olyan csapatok jelentkezését várja, akik a sportegészségügy és rehabilitáció, sporteszköz-technológia, sportmenedzsment, szurkolói élményfejlesztés vagy akár az

egészséges életmód területén indítanának vállalkozást. A Startup Campus University programra bármilyen olyan ötlet vagy prototípus fázisú projekttel lehet jelentkezni iparágtól függetlenül, amiben részt vesz legalább egy egyetemi hallgató. Továbbá a program kiemelten várja a kikötői logisztika és tengeri áruszállítással kapcsolatos ötleteket. A CheckINN Startup Programba a turizmushoz kapcsolódó innovációkkal lehet csatlakozni. Ezen belül a program kiemel néhány kulcsterületet, így a repülés jövőjéhez, az okos utazás és desztinációk, vagy akár kontaktmentes élmények kérdésköréhez is érkezhetnek megoldások.

A nyári inkubációs programokra való jelentkezésre a www.startupcampus.hu online felületein van lehetőség május 23 éjfélig.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások