Hirdetés

3 millió euró befektetést kapott a Webshippy: irány a nemzetközi piac

A Day One Capital és ismert angyalbefektetők, mint például a Shiwaforce és a Netpincér ismert topmenedzserei több, mint egymilliárd forintot (3 millió EUR-t) fektettek be a Webshippybe.

A Webshippy küldetése az alapítástól kezdve az volt, hogy a webshopokat segítse a növekedésben, a versenyképességük javításában és a céljaik elérésében. Ezt a küldetést nemrég nemzetközi szinten is elkezdtük megvalósítani, mikor megnyitták első, Pozsony melletti raktárukat.

„A víziónk, hogy egész Európában segítsük az online kereskedőket, ne csupán átvegyük tőlük a logisztika terheit, hanem olyan innovatív szolgáltatásokkal támogassuk őket, melyek által olyan minőségű kiszolgálást tudnak vásárlóiknak biztosítani, amit korábban csak a legnagyobb online plázák engedhettek meg maguknak. Hisszük, hogy az a webshop, aki a Webshippyhez szervezi ki a logisztikáját, többet tud eladni, mint a konkurense, hiszen a hosszú távú siker titka a boldog, visszatérő vásárló.” – írják a közleményükben.

Ezen vízió további megvalósítását támogatja a DayOne Capital kockázati tőkealap, valamint több, szakmai magánbefektető tőkeemelése, akik összesen 3 millió eurós befektetést eszközöltek a Webshippybe.

A Webshippy látszólag egy logisztikai cég, de valójában egy innovatív tech startup vagyunk, közel ötven fős IT csapatunk azon dolgozik, hogy az általuk képviselt webáruházak mögött minden időpillanatban a legmodernebb logisztika álljon. Olyan, robotizációval támogatott raktármegoldásokkal dolgoznak, amivel a piacon elérhető legalacsonyabb hibaszázalék mellett valósítják meg az e-logisztikai kiszolgálást. Innovatív technológiai és folyamatfejlesztéseik révén ügyfeleik aznapi, vagy akár egy órán belüli kiszállítást is tudnak nyújtani a vásárlóiknak. „Nagykereskedelmi piacterünkön keresztül pedig többszáz beszállító kínálatából válogathatnak és tetszőlegesen bővíthetik portfoliójukat olyan termékekkel, amiknek beszerzési árát elég azután kifizetni, miután eladták őket” – teszik hozzá.

A befktetés részleteit blogukon osztották meg.

Fotó forrása: Webshippy

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben