Hirdetés

3 év alatt 133 millió új munkahelyet teremt a digitalizáció

A Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint 2022-re 133 millió új munkahely jön létre világszerte a digitalizációnak köszönhetően, míg párhuzamosan mintegy 75 millió álláshely fog megszűnni a folyamat miatt a következő három évben. Egy új trend születését láthatjuk emiatt, hiszen egyre több vállalat, illetve kis- és közepes cég ismeri fel, hogy saját IT képzési központ működtetése hosszú távon kiváló befektetés és megoldást jelenthet a toborzási gondokra – hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási központ ügyvezetője.

Iparági szakértők évek óta hangoztatják, hogy a magyar piacról körülbelül 22 ezer informatikus hiányzik. A digitalizáció miatt azonban ez a probléma várhatóan még tovább fog súlyosbodni a következő években, hiszen bár számos állás szűnhet meg az automatizáció miatt, rengeteg új munkakör is születik majd várhatón, sőt a korábbi munkakörök betöltéséhez is egyre több digitális készség elsajátítására lesz szüksége a munkavállalóknak. A probléma tehát komplex, hiszen egyszerre kell a munkaerő utánpótlást biztosítani az új munkahelyekre, illetve a meglévő kollégákat felvértezni digitális tudással, készségekkel, egyszóval átképezni, hogy el tudják látni az új feladatköröket.

Sokan sokfélét gondolnak a technológia és automatizáció munkaerőpiacra kifejtett hatásáról, a Világgazdasági Fórum idén ősszel közzétett előrejelzésében például azt jósolja, hogy 2022-re 133 millió új állás jöhet létre, és 75 millió szűnhet meg a vállalatok digitális transzformációjának eredményeként. A szervezet szerint az új munkakörök elsősorban az alábbi területeken jönnek majd létre: adatelemzés és adattudomány, mesterséges intelligencia és gépi tanulás, ügyvezetés és operatív igazgatás, szoftver- és alkalmazás fejlesztés és elemzés, illetve értékesítés és marketing. Mindemellett leginkább a következő szakterületeken vannak leginkább veszélyben a jelenlegi álláshelyek: adatbeviteli adminisztráció, könyvelés és bérszámfejtés, adminisztratív és felsővezetői asszisztencia, összeszerelés és gyári munka, illetve ügyfélszolgálat.

Egyre költségesebb a toborzás, új megoldások kellenek

Jelenleg több szektorban tombol munkaerőhiány Magyarországon, az új munkaerő megtalálása egyre nagyobb terhet ró a cégekre. Egyes szakértői elemzések szerint egy új munkavállaló felvételére átlagban közel 50 napot fordít egy cég, míg egy-egy új kolléga megtalálása mintegy 1,2 millió forintjába kerül egy vállalkozásnak ma Magyarországon. A toborzás tehát egyre költségesebb és időigényesebb, éppen ezért új, innovatív módszerekre is szükség van a vállalatok erőforrás problémáinak enyhítésére.

„A felnőttképzési piac egyik fontos trendjeként azt látjuk, hogy egyre több nagyvállalat, sőt kis- és közepes cég ismeri fel, hogy egy saját vállalati képzési központ működtetésével több munkaerővel kapcsolatos probléma is orvosolható. Egyrészt a saját képzési centrum enyhítheti a toborzási gondokat, hiszen a vállalkozás saját munkaerő utánpótlását képezheti ki. Másrészt a cégek ki tudják használni a meglévő munkavállalóikban rejlő erőforrás-tartalékokat, hiszen az új munkakörökhöz szükséges digitális ismereteket, készségeket belső képzésekkel, átképzéssel is át tudják adni” – fogalmazott Laczkó Gábor, a Stylers Group informatikai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben