Hirdetés

2,5 millió forinttal is támogatják az elektromos járművek vásárlását

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el – hangsúlyozta Kaderják Péter. Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz – fejtette ki az ITM államtitkára.

A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül.

A beadás egyszerűbb és gyorsabb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható – mondta Kaderják Péter. Kiemelte, hogy a pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül. Az államtitkár felidézte, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le.

Az új pályázat illeszkedik a gazdaság újraindítását segítő, átfogó gazdaságvédelmi akcióterv céljaihoz is, hiszen a hazai gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a járműipar, és az elektromobilitási szektor erősítése a kormány kiemelt célja

– jelezte az államtitkár.

Kaderják Péter hangsúlyozta: célként tűzték ki azt is, hogy a gazdaság újraindítása a lehetőségekhez képest környezettudatos, zöld és fenntartható módon valósuljon meg. Ezt számos, a napokban megjelentetett gazdaságfejlesztési pályázati felhívás mutatja, ezek közé tartozik a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár beszerzésének támogatását célzó kiírás is – mondta. Hozzátette: az új pályázattal a kétkerekű járművek, a mikromobilitás felé is nyitottak. Az államtitkár kitért arra is, a kormány nemcsak az elektromos személygépjárművek elterjedését ösztönzi, hanem a Zöld busz program keretében 36 milliárd forinttal támogatja azt a klímapolitikai célt, hogy 2022-től csak tisztán elektromos buszokat lehessen üzembe helyezni a városi közösségi közlekedésben.

 

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben