Hirdetés

25 millió ember átképzését tűzte ki célul a Microsoft

A vírus következtében kialakult gazdasági válság és munkanélküliség enyhítéséhez járul hozzá a Microsoft most induló programja, amely világszerte 25 millió ember átképzését fogja támogatni. A Microsoft, a LinkedIn és a GitHub együtt biztosítanak ingyenes tananyagot, segítik az álláskeresőket a képesítések megszerzésében és az elhelyezkedésben.

Satya Nadella vezérigazgató, Brad Smith a Microsoft elnöke és Ryan Roslansk a LinkedIn üzletág vezetője június 25-én, csütörtökön egy online sajtótájékoztató keretein belül jelentette be annak az ambiciózus kezdeményezésnek az elindulását, amelynek célja világszerte 25 millió ember átképzése. A járvány alatt felgyorsult digitális átalakulás miatt jelentősen megnőtt az igény a munkaerőpiacon az informatikai tudással rendelkező szakemberekre – a képzések ennek a tudásnak a megszerzésében segítik a munkakeresőket.

A tervek szerint, első lépésben azt fogják felmérni, milyen álláshelyek betöltésére van a legnagyobb igény és az így nyert információt megosztják a helyi kormányokkal. Ezt követően, a Microsoft, a LinkedIn és a GitHub együttesen fognak ingyenes hozzáférést biztosítani az átképzéshez szükséges tananyagokhoz és tudásfelmérő tesztekhez. Ezek az anyagok a www.opportunity.linkedIn.com címen lesznek elérhetőek. Az oktatási anyagok a program első fázisában angol, spanyol, francia és német nyelven lesznek elérhetők.

A Microsoft a piac által megkövetelt képesítések megszerzésében is segíteni fogja a munkakeresőket, és ugyancsak ingyen biztosít majd hozzáférést azokhoz az álláskeresést segítő eszközökhöz, amelyek révén – a már megszerzett tudásuk birtokában – a munkakeresők valóban el is tudnak majd helyezkedni. Hogy a segítség a leginkább rászoruló emberekhez is eljusson, a Microsoft 20 millió dollárt biztosít azoknak a civil szervezeteknek, amelyek képesek megszólítani a hátrányos helyzetben lévő, a technológiai változások által legkevésbé érintett közösségeket is.

A Microsoft a program során felhalmozódott tudást és információt kész a kormányok rendelkezésére bocsátani, így gazdaságvédelmi, foglalkoztatás- és oktatáspolitikai intézkedéseik még célzottabbak és hatékonyabbak lehetnek.

A felsorolt kezdeményezések a gyors segítségnyújtást szolgálják. Ugyanakkor még ebben az évben, a Microsoft Teams részeként, egy új, oktatást segítő alkalmazás előzetesének bemutatása is várható, amely a munkába visszatérő és a munkaerőpiacra újonnan belépő emberek továbbképzését fogja támogatni a vállalatoknál, még több lehetőséget biztosítva számukra.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben