Hirdetés

20 milliós befektetést kaphatnak a legjobb divat- és designipari startupok

Idén ősszel már harmadik alkalommal indul el a HFDA Startup Program, amely a legígéretesebb fiatal divat-design startup vállalkozóknak nyújt díjmentes üzletfejlesztési képzést és akár 20 millió forintos befektetési lehetőséget. Elsősorban azokat az egyedi ötleteket keresik a programban, amelyek később nemzetközileg is megállhatják a helyüket. 

Idén ősszel már harmadik alkalommal indul el a kreatív iparban dolgozókat és tanulókat célzó HFDA Startup Program a Magyar Divat & Design Ügynökség (HFDA), a Startup Campus innovációs ügynökség és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap-kezelő kezdeményezésében. A program elsősorban a legfrissebb nemzetközi ipari trendekre egyedi megoldásokat nyújtó divat és design innovációkat segíti piacra lépni.

„A képzés alapvetően azon a felismerésen alapszik, hogy már az egyetemi évek alatt születhetnek olyan innovációs ötletek, amelyekre hiánypótló vállalkozások épülhetnének, azonban tőkehiányból fakadóan nem látnak napvilágot. A kezdeményezéssel ezeket az ötleteket szeretnénk felszínre hozni és segítséget nyújtani a piaci elinduláshoz, csakúgy, mint 2019-ben az Alpha, illetve 2020-ban a MOKA, a Measure.me, valamint a S.w.e.d márkák esetében, akik a HFDA Startup Program során már befektetési ajánlatot kaptak” – emelte ki Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

Az utóbbi években egyre növekvő érdeklődés övezte a kezdeményezést, a 2020-as őszi programra több mint 60-an jelentkeztek. Akkor egyensúlyfejlesztő gyerekbútor, design falburkolat és egy mesterséges intelligenciára épülő alkalmazás is részesült befektetési ajánlatban. A HFDA Startup Programba bekerülő csapatok öthetes online vállalkozásfejlesztési képzést, üzleti és szakmai mentorációt kapnak, majd a program második szakaszába kiválasztottak további öthetes befektetési felkészítésben és akár 20 millió forintos kockázati tőkebefektetésben is részesülhetnek.  Az inkubáció során a résztvevők olyan, a startup indításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátíthatnak el tapasztalt szakamberektől, mint például az üzleti modell kidolgozása, pénzügyi tervezés, versenytárselemzés, piackutatás, valamint a piacra lépés stratégiájának kialakítása. Ezt követően szakmai mentorok és iparági szakértők segítik a vállalkozás finomítását, végül a legígéretesebb projektek a programot záró Demo Day-en prezentálhatják ötletüket 20 millió forintos befektetési ajánlat reményében.

„A divat és designipar jelentősége nemzetközi szinten évről-évre nő. A hazai innovációk jelentősen hozzájárulhatnak Magyarország gazdasági növekedéshez, mivel magas minőséget és hozzáadott értéket képviselnek, ám emiatt tőkeigényesek is. A Hiventures célja, hogy segítse a jelen és jövő újító elképzeléseit ebben a fontos szektorban és minél több nemzetközi sikertörténethez biztosítson stabil finanszírozási hátteret” – mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

A szervezők szeptember 6-tól november 1. éjfélig várják azon minimum két fős hazai és határon túli csapatok jelentkezését, akik valamilyen innovatív divat- vagy designipari ötlettel vagy prototípussal rendelkeznek olyan fókuszterületeken, mint például a fenntartható divat és design, gyártástechnológia, textilipari innovációk, belsőépítészeti megoldások, lakberendezés és bútorinnováció, szabadidős termékek, vagy akár az anyagtudományi, technológiai és informatikai innovációk.

A programra az alábbi linken lehet jelentkezni: https://www.startupcampus.hu/hfda

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások