Hirdetés

20 kiválasztott vállalkozás egyenként 50 ezer euró támogatásban részesül

A vállalkozók a változás motorjai. Ezen filozófia mentén indít az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), valamint az Intézet 5 tematikus innovációs közössége új programot, hogy elősegítse az új európai Bauhaus kezdeményezés sikerét és hozzájáruljon egy fenntarthatóbb és befogadóbb Európa megvalósításához.

Az EIT Community Booster programot az EIT Digital szervezete fogja össze, a program megvalósításában pedig további 4 tematikus innovációs közöség vesz részt: az EIT Climate-KIC, az EIT Food, az EIT Manufacturing, valamint az EIT Urban Mobility is. Az öt innovációs szervezet olyan startup és scaleup cégek jelentkezését várja, amelyek a városi élet, az ipar, a klímaváltozás, az élelmiszer szektor, a jólét és egészség valamint az életminőség területén kínálnak fenntartható módon üzleti potenciállal kecsegtető megoldásokat, amelyek a nemzetközi piacokat is forradalmasíthatják.

A program során 20 kiválasztott vállalkozás egyenként 50 ezer euró támogatásban részesül növekedési tervei megvalósításához. A támogatáshoz a résztvevők részben közvetlen kifizetés formájában, részben pedig olyan szolgáltatásokon keresztül jutnak hozzá, amelyek segítségével növekedési pályára állíthatják vállalkozásukat.

Az Európai Bizottság azzal a célkitűzéssel indította el az új európai Bauhaus kezdeményezést, hogy a kontinens polgárainak összefogásával pozitív, kézzelfogható eredményekké alakítsa az európai zöld megállapodás törekvéseit. Ennek megfelelően az EIT Community Booster olyan startup és scaleup vállalkozásokat keres és kíván támogatni, amelyek tevékenységükben az új európai Bauhaus három pillérét képviselik:
Fenntarthatóság: klímacélok, körforgásos gazdaság, zéró szennyezés, biodiverzitás,
Esztétikum: élmény és stílus a funkcionalitáson túl,
Befogadás: sokszínűség, hozzáférhetőség, megfizethetőség.

A kezdeményezés ötvözi a globális és a lokális megközelítést elvárásait, ösztönzi a közöségi tudásra építő részvételt és a transzdiszciplináris megoldásokat.

Gioia Ghezzi, az EIT igazgatótanácsának elnöke elmondta: „Az EIT közösség támogatja az új európai Bauhaus kezdeményezés célkitűzéseit, és az elmúlt években olyan ökoszisztémát épített fel, amelynek segítségével Európa-szerte képes megtalálni az izgalmas ötleteket és ígéretes startupokat. Biztosak vagyunk benne, hogy új programunk segítségével olyan kreatív és innovatív megoldásokat fedezünk fel és segítünk a tovább fejlődésben, amelyek új dimenziókat nyitnak meg a fenntartható, esztétikus és megfizethető életterek kialakításában Európában.”

Az EIT közösség Európa vezető innovációs szervezete, ökoszisztémája, amely kiterjedt hálózattal és gazdag tudásbázissal rendelkezik. Az új program ezeket az erőforrásokat felhasználva kapcsolja össze az EIT Digital, az EIT Climate-KIC, az EIT Food, az EIT Manufacturing és az EIT Urban Mobility berkein belüli működő legjobb, az üzleti növekedést támogató programokat.

Az új program keretében a fejlődés különböző szakaszaiban járó vállalkozások komplex támogatásban részesülnek az alapfokú üzleti képzésektől a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés biztosításán át a nemzetközi piacra lépésben nyújtott segítségig. A támogatás célja, hogy a kiválasztott vállalkozások, innovátorok képesek legyenek megvalósítani növekedési céljaikat, könnyebben juthassanak forrásokhoz és léphessenek ki a nemzetközi piacokra. Működési területüktől és tapasztalatuktól függően a vállalkozók az EIT Community Booster egy, de akár az összesen 5 alprogram közül többhöz is csatlakozhatnak, ezen keresztül vállalva részvételt az új európai Bauhaus kezdeményezés célkitűzéseiben.

Az EIT Community Booster öt alprogramja a következő:

EIT Digital Accelerator: olyan scaleup vállalkozások jelentkezését várják, amelyek a digitális transzformációban rejlő potenciált kiaknázva fejlesztenek innovatív, több iparágban, városban és közösségben is használható megoldásokat, a zöld, biztonságos és fenntartható jövő érdekében egyszerre képviselve a körforgásosság, a befogadás és az esztétikum elveit.

The Clean Cities ClimAccelerator: az alprogram olyan startupokat céloz, amelyek a megújulóenergia-ipar, a közlekedés, a zöldterület-fejlesztés és az energiatakarékos átalakítások területén lépnek fel innovatív megoldásokkal, hozzájárulva ezzel a fenntarthatóbb, egészségesebb és tisztább városi környezethez és ezen keresztül a polgárok életminőségének javításához.

EIT Food Accelerator Network: az alprogram olyan startupokat vár, amelyek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén kívánnak hatást gyakorolni, és elkötelezettek egy egészségesebb, megbízhatóbb és fenntarthatóbb élelmiszeripari-lánc kialakítása iránt, egyaránt a helyi és globális közösségek számára.

EIT Manufacturing Accelerator: az alprogram célja, hogy olyan startupokat támogasson, amelyek „zöldebbé” tehetik a különböző gyártó tevékenységeket és azok társadalmilag is fenntartható átalakítását tartják szem előtt. Integrálják a hosszú távú, a termék egész élettartamára kiterjedő gondolkodást az ipari ökoszisztéma működésébe.

EIT Urban Mobility Accelerator: azon startupok jelentkezését várják, amelyek célja megtalálni a beépített, burkolt városi felületek fenntarthatóbb, „zöldebb” alternatíváit, ezzel együtt növelve a városi biodiverzitást, elősegíteni a városi polgárok jólétét célzó szabad hozzáférésű szolgáltatások és/vagy a mindenki számára elérhető közlekedési megoldások terjedését a társadalmi integráció egyik fő oszlopaként.

A program jelentkezési határideje 2021. december 17., 23:59 CET. A programokról, kiválasztási kritériumokról és elnyerhető díjakról további információ a program weboldalán található.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások