20 ezer fiatal életére lesz hatással a hazai kezdeményezés

A Bridge Budapest új kezdeményezése egy óriási hiátust tölt majd be a jövőben, hiszen a magyar általános iskolás gyerekeknek és szüleiknek szóló pályaorientációs platformot hoz létre, hogy láthatóvá tegye azokat a kezdeményezéseket és jó gyakorlatokat, melyek az iskolai tevékenységet kiegészítik. Az Edisonplatform néven futó oldal és közösség 2020-ig legalább 20 000 fiatal életére akar pozitív hatással lenni.

A Bridge Budapest hosszú ideje azzal foglalkozik, hogy megtalálja az értékalapon és hosszú távon gondolkodó üzleti cselekvőket, összekapcsolja és láthatóvá tegye őket. Az Edisonplatform hasonló elvek mentén a gyerekek készségfejlesztéséhez kapcsolódó, tudásalapú piaci szereplőket keresi majd, gyűjtőhelye lesz a piaci és civil szervezeteknek, jó gyakorlatoknak, és elismerésben részesíti a kimagasló munkát végzőket és együttműködésre ösztönzi őket – számolt be a Forbes Veres Rita és Barta Nikolett, az új program két új vezetője bejelentéséről, melyre a TEDxYouth Budapest konferencián került sor.

Nemzetközileg is egyedülálló közlekedési fejlesztés jön

Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) közlekedésügyi szakértői ülését megnyitó beszédében.

Bővebben

Washingtonból segítik a magyar vállalkozókat

Magyar vállalkozások amerikai piacra lépését segítő központ nyílt Washingtonban a múlt héten. A centrum a washingtoni magyar nagykövetség épületkomplexumának egyik létesítményében kapott helyet – itt azálláslehetőséget, logisztikai ellátást nyújt és gazdasági szakemberek gyakorlati segítségét kínálja az amerikai piacra belépni szándékozó magyar startupoknak és általában vállalkozóknak.

Bővebben

Értékes ötletek a környezeti és társadalmi kihívásokra

Közösségi média kihívást indított és Sziget jegyeket ajánlott fel a People 2 People Hungary, hogy a fiatalok társadalmi és környezeti kihívásokra adott kreatív és megvalósítható ötleteiket bátran közzétegyék. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért.

Bővebben

 A Spectrum TV saját készítésű magyar sorozatának, aTabukról tabuk nélkül első évada Kanadában és az Egyesült Államokban is látható lesz, miután az Amazon megvásárolta azt, s rövidesen megosztja a Prime Videón keresztül. Aki még nem látta Thuróczy Szabolcs kommentárjával ellátott dokumentum sorozatot, az feltétlenül pótolja – lebilincselő.

Bővebben

Mobilappal és korszerű zöld megoldásokkal jön a Művészetek Völgye

Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irdodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, inspiráló beszélgetésekkel telnek meg az utcák, az udvarok és a terek.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások