Hirdetés

10 év után először indul „turistajárat” a világűrbe

Három fizető turistát visz fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 második felében a SpaceX űripari vállalalat a houstoni központú Axiom Space startupcéggel közös vállalkozásban. A két cég március 5-én írt alá megállapodást a SpaceX által kifejlesztett Crew Dragon űrkapszula turisztikai célú használatáról.

Eddig nyolc űrturista járt a Nemzetközi Űrállomáson a Szojuz orosz űrkapszula segítségével, de több mint 10 éve egyetlen magánszemély sem fordult meg a Föld körül keringő objektumon. Az első űrturista az amerikai Dennis Tito volt, aki 2001-ben nyolc napot tölthetett az űrállomáson 20 millió dollárért, az utolsó űrturista pedig a kanadai Guy Laliberté, a világhírű Cirque du Soleil alapítója volt 2009-ben.

A bejelentés szerint

a három űrturista egy hivatásos parancsnok vezetésével látogat az űrállomásra, ahol legalább nyolc napig élhetik át a mikrogravitáció élményét.

A kozmikus turistautak pontos árát nem közölték, de az becslések szerint több tízmillió dollár lehet, mivel csak az űrkapszulát útjára bocsátó Falcon 9 rakéta minden egyes indítása 60 millió dollárba kerül.

A New York Times 55 millió dollárra becsülte a részvételi díjat, és úgy értesült, hogy a társasút egyik helyét már le is foglalták.

Az első társas űrutazás fordulópontot jelent a világűr hozzáférhetőségében  jelentette ki Michael Suffredini, az Axiom Space vezetője. A cég évi 1-2 utaztatást tervez az űrbe.

A SpaceX – Elon Musk vállalata  szerződést kötött egy másik űrturisztikai vállalattal, a Space Adventures nevű céggel is, amely a privát űrutazások történetében minden korábbinál messzebbre  az ISS-nél három-négyszer távolabbra  akarja vinni a turistákat a világűrbe. Az első extratávoli űrutazásokat is 2021 végére, legkésőbb 2022-re ígérik.

Elon Musk januárban azt mondta, hogy első ízben a folyó év második negyedében a NASA számára is visznek fel űrhajósokat az ISS-re.

A SpaceX-en és partnerein kívül az űrturizmusüzletbe való bekapcsolódást tervezi Richard Branson cége, a Virgin Galactic, és Jeff Bezos vállalkozása, a Blue Origin is. Ez utóbbiak fapados űrutazásokat terveznek, kifejlesztés alatt álló űrjárműveikkel épp csak a kozmosz határán túlra, 80-100 kilométerre repítenék fel utasaikat, a Virgin Galactic esetében például mindössze 250 ezer dollárért.

A Boeing is dolgozik a NASA számára egy űrjárművön, amely a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között ingázna, de a Starliner nevű űreszköz fejlesztése eddig komoly technikai akadályokba ütközött.

Kép: Axiom Space Illustration

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben