Hirdetés

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

65 darab deallel és összesen 1 milliárd euró befektetési összértékkel zárja az első negyedévet az európai AI-ügynök szcéna

– a Sifted kimutatása szerint. Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen 1,7 milliárd euró volt.

Ebből is látszódik, hogy az AI-bumm egyik újonnan felkapott alága az AI-ügynök fejlesztések lehetnek – azaz az olyan mesterséges intelligenciát használó technológiai megoldások, amelyeket az addig emberek által végzett  mindennapi feladatok – például adminisztráció, rutin kommunikációs feladatok, költségjóváhagyás, szerződéskészítés, különböző platformok kezelése – automatizálására terveztek minimális emberi beavatkozás mellett.

Melyik európai AI-ügynök startupokra haraptak a leginkább a befektetők?

Az ilyen „digitális munkaerőt” fejlesztő európai startupok közül 2025. első negyedévben a természetes módon, sokféle nyelven beszélő digitális avatárokat létrehozó

Synthesia húzta be a legnagyobb összeget: a közel 175 millió eurós Series D befektetést a NEA vezeti, társbefektetőként pedig a GV, az Atlassian Ventures, a World Innovation Lab és a PSP Growth csatlakozott.

Ezen felül a mostanra a 2,1 milliárd dolláros értékelést is elérő brit startup a tőzsdére lépést fontolgató AI-fordítóval, a DeepL-lel is szövetségre lépett. Az együttműködés a két AI-szolgáltató közös vállalati ügyfeleire lő: így a DeepL által támogatott nyelveken azonnal folyékonyan beszélő, kontextustudatos és az apróságokra (mint a hanglejtés, a hangszín, a beszéd természetessége) is figyelő avatárokat lehet létrehozni, ezzel is megkönnyítve a nemzetközi kommunikációt.

Nem sokkal maradt le a Synthesia mögött az AI-hanggenerátor fejlesztéssel piacot hódító

ElevenLabs, amely közel 173 millió eurós Series C kört húzott be. A dealt az ICONIQ Capital és az Andreessen Horowitz vezeti, társbefektetőként pedig a NEA, a World Innovation Lab, a Valor Ventures, az Endeavor és a Lunate csatlakozott.

A brit-amerikai startup megoldását többek között kiadók és tartalomgyártók használják arra, hogy az írott anyagokat hang formájában is elérhetővé tegyék – így például a Spotify oldalán is megtalálhatóak az ElevenLabs segítségével készített hangoskönyvek.

A 3,3 milliárd dolláros értékelést elérő ElevenLabs nem titkoltan fontos szereplője kíván lenni a magas színvonalú AI-szakemberekért vívott versenynek is, hogy fel tudják venni a tempót az olyan nagy audiotechnológiai vetélytársaikkal, mint az amerikai OpenAI vagy az Otter.

A Q1-es időszak dobogójára felfért még az úgyszint brit Luminance, aminek AI-ügynöke bármilyen nyelven és joghatóságban képes elolvasni és megérteni az adott jogi dokumentációt, azonosítja a releváns információkat, ezzel pedig jelentősen csökkenti a jogi dokumentumok felülvizsgálatához szükséges időt. Így a megoldást használják például átvilágításokhoz, jogi elemzések és szerződések készítéséhez, vagy akár dokumentumsablonok összehasonlításához is.

Mindazonáltal

a Luminance ügyletmérete már jelentősen kisebb: a közel 72 millió eurós Series C körét a Point72 Ventures vezeti, társbefektetőkként pedig olyan neveket találunk, mint a Forestay Capital, az RPS Ventures, a Schroders Capital, a March Capital és a National Grid Partners.

Egyúttal a 300-450 millió dolláros értékelésű Luminance az első negyedévben befektetést szerző AI-ügynök startupok „legidősebb” szereplője is: a céget 2015-ben alapították.

Egy év alatt be lehet húzni egy jó befektetést az AI-ügynökök piacán

Az életkort tekintve látszódik, hogy AI-ügynök megoldással elég gyorsan lehet előre törni:

az idei első negyedévben befektetést szerző AI-ügynök startupok csaknem harmadát (21 darab céget) tavaly alapították, több mint felüket (35 darab céget) pedig az elmúlt bő két évben, 2023-2025 között.

Ha a befektetői oldalt nézzük, a legaktívabb az amerikai Y Combinator, a svéd EQT és a szingapúri Antler voltak egyenként négy darab AI-ügynök startupba való tőkekihelyezéssel. Országos szinten a brit kockázati tőke vezet 459 millió eurónyi tőkekihelyezéssel, őt követi nagy lemaradással Németország 126,2 millió euróval, majd Franciaország 51,1 millió euróval.

NYITÓKÉP: 2024-ben a G2 szoftverpiactér a leggyorsabb növekedést elérő termékként a Synthesia AI-avatár megoldását nevezte meg. Forrás: Synthesia / LinkedIn

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben